Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

5"25. országos ülés 1914 márczitts 20-án, pénteken. 185 gróf Esterházy Mihály, gróf Bethlen István, gróf Károlyi Mihály, Polónyi Géza, Holló Lajos és gróf Apponyi Albert képviselő urak is együtt, nem mondom : bömbölik — az Isten szerelméért nem, — de sugják-bugják, együtt mondják egyhangúlag, hogy mi elárultuk a demokráeziát. Vázsonyi Vilmost még értem, ő faj demokrata (Derültség.) és az ő demokrácziája immár be van aranyozva a grófi koronák fényétől; de nem értem az igen t. gróf urakat és nem értem Holló Lajos igen t. képviselőtársamat. Mert ha ezek az urak valódi, vérbeli demokraták és ezt nemcsak mimelik, akkor bizony mondom, nem tőlünk kell félteniök a demokratikus eszmét. Hiszen nekünk, románoknak, sajnos, nincsenek grófjaink, azok is, akik voltak, rég elmagyarosodtak a múlt századokban. Vagy meglehet, hogy ez nem sajnos, hanem szerencsénk, hogy nincsenek : nekünk nincsenek latifunderjeink, nekünk nincsenek még román mágnásasszony feleségeink sem, tehát nekünk nincs mit félnünk a demokrácziától, mert a demokráczia nekünk mindent adhat, de tőlünk semmit el nem vehet. Mi demokraták vagyunk, habár konzervatív demokraták, mert hiszen mi egy parasztnépet képviselünk. Ha pedig ezek az urak annyira demokraták, — én nagyon szeretem a citoyen Égalitét a XX. században — akkor tessék inditványt tenni az egyesült ellenzéki pártok nevében az összes rangok és czimek eltörlésére nézve, (ügy van ! a jobblcözépen.) hadd biztosítsák a valódi demokráeziát. Ami pedig a választójogot illeti, ott fekszik a ház asztalán a mi törvényjavaslatunk, amelynél demokratikusabb választójogi törvényjavaslat a világon nem létezett és nem létezhetik. Tessék egy mérlegbe tenni a mi választójogi törvényjavaslatunkat, tessék a másikba dobni a t. egyesült ellenzék törvényjavaslatát, tessék nemzetközi juryt összehívni és megkérdezni, melyik a valódi demokratikus választójog. És szemünkre vetik, hogy nem harczoltunk, nem hárítottuk el a nagy veszedelmet az országról, hogy megcsinálja a többség és gróf Tisza István ezt a választójogot, amely nagyon természetesen nekünk nem tetszik, amely ellen nagyon természetesen, küzdeni fogunk; de hogy mi öten szerény erőnkkel meg nem akadályoztuk, hogy ebből nekünk komoly emberek komoly szemrehányást tegyenek ország-világ előtt, bocsánatot kérek, ez nem komoly dolog. És szemünkre hányja ezt az az ellenzék, amelynek igenis ereje lett volna a választójogot feltartóztatni, ereje lett volna arra, hogy ne engedje ezt a választójogot törvényerőre emelkedni. Ahelyett, hogy a Koyalban parlamenteskedtek, tetszett volna idejönni a házba és szakszerű technikai obstrukoziót folytatni, amelyet igenis folytathattak volna, nem pedig olyan obstrukoziót csinálni, hogy erőszakosan kivezettessék magukat. Ez sokkal komolyabb dolog lett volna. El fog jönni az az idő, amikor a történelem szine előtt igenis nem mi leszünk felelőssé téve, hogy ez a választójog keresztülment, hanem igenis felelni fog az KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET, ellenzék, hogy nem teljesítette kötelességét. (Ugy van ! a jobbközépen.) T. ház ! Felelnem kellene az összes előttem szólt t. képviselőtársaim beszédeire. Dehát az egyetlen pont, amelyben egyetértek Polónyi Géza képviselő úrral az, hogy az anyag annyira felhalmozódott, hogy szisztematizálni szinte lehetetlen, és ha belekezdenék, hogy minden szónoknak feleljek, és pártunk álláspontját fixirozzam, akkor nekem is annyi időre volna szükségem legalább, mint Polónyi Géza képviselő urnak. Engedtessék meg nekem, hogy csak per summos apices tárgyaljak. Gróf Bethlen István beszéde nagyon kitűnő benyomást tett rám, és pedig azért, mert habár ez a beszéd teljesen ellenséges, vagy ugy mondjam : ellenző álláspontot foglal el, mint a mi álláspontunk, habár az ő végső dedukeziói hamisak, mert szubjektív érzésektől vannak vezéreltetve, nem pedig objektív felfogásoktól, de e beszédben mintba megnyilatkoznék annak a történelmi magyar osztálynak a politikai felfogása, amely nagy időben értett hozzá, hogy nagy legyen. Ez a beszéd, azt hiszem, az ellenzéki beszédeknek kulminácziója, és a mi a históriai fejlődését a román kérdésnek illeti, azt nagyszerűen fejtette ki. Tényleg ugy van, ahogy gróf Bethlen István ur állította, hogy t. i. (olvassa) : »Ez a programm — a román nemzeti párt programmja — nem egy választási programm, nem egy olyan programm, amely talán a népszerűségért való versengésben született, nem egy olyan programm, amelyet momentán körülmények hoztak létre és a momentán körülmények változtával a párt által feladható, hanem egy olyan programm, amelylyel a párt áll és bukik, mert tulaj donképen nem a programm van a pártért, hanem a párt van azért a programmért, mely a történelem rendjén azon történelmi faktorok ingere ós közreműködése folytán keletkezett, amelyek ma is még működésben vannak, talán még fokozottabb mértékben, mint az elmúlt időkben.« Máshelyt ismét ezt mondja (olvassa) : »Czélja ezen történelmi fejtegetéseknek — a gróf Bethlen István fejtegetéseinek — az volt, kimutatni, hogy az a programm, amelyet a nemzetiségi párt magáénak vall, két évszázad töténclmi fejlődésének eredménye, hogy ezt a programmot nem Papp György és társai fogalmazták meg, hanem megfogalmazták nagy és hatalmas történelmi faktorok, megfogalmazta az erő és hatalom, a legszentebb meggyőződésem szerint csak a hatalom fogja ezt a programmot megszüntetni.« T. ház ! Azt, hogy programmunkat nem mi fogalmaztuk meg, hanem hogy ez a programm kétszáz éves fejlődésnek, egy egész nép akaratának kifejezője, nagyon helyesen állította gróf Bethlen István. De már a dedukeziója hamis. Mert ha igaz volna, akkor azon alternatíva előtt állnánk, hogy vagy sikerül a magyarságnak minket teljesen extirpálni, teljesen tönkretenni, eltüntetni a világ színéről, vagy pedig nem létezhet sem magyar állam, sem magyarság. Ez az alternatíva 24