Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

184 525. országos ülés 191k márczius 20-án, pénteken. ben, sem padig abban, amit a ministerelnök ur hajlandó volt megadni anélkül, hogy mi paktumot kötnénk nemzetiségünk részére. Azt, amit Berzeviczy Albert igen t. képviselő ur konstatált, hogy mi igenis büszkék vagyunk Románia sikereire, azt tagadni, az őszinteség legnagyobb hiánya volna. Hát hogyne lennénk mi büszkék, amikor a bukaresti békét egy erdélyi eredetű ember: Majoresou ur kötötte meg, akinek emlékét a hágai békepalotában is megörökítették ! Hát hogyne lennénk mi büszkék, amikor a dobrudzsai hóditó román hadsereg élén a szatmármegyei eredetű Culcer generális állott! (Közbeszólások : Magyar neve van !) Magyarosítva van a neve, mint az enyém vagy mint Mihálié és Csicsóé is, de hiszen nem a név határoz. Es hogyne lennénk büszkék akkor, amikor Romániában az intéző körökben annyi az erdélyi eredetű ember, akik, bizony-bizony kétségbevonom, hogy hazájukban akárcsak megyei aljegyzőkké is előléphettek volna, abban meg nagyon is kételkedem, hogy alispánokká lehessenek. (Mozgás a közép hátsó padjain.) T. ház ! Az ellenzék mindenekelőtt azért támadta a ministerelnök urat, mert velünk egyáltalában tárgyal, másodszor pedig azért, mert bennünket egyáltalában pártnak elismert. Nem kell, hogy én indokoljam azt, hogy egy pártot miért ismert el a ministerelnök ur. Hiszen ezt épen a ministerelnök ur, tehát a legkompetensebb faktor, kitűnően megcselekedte, oly kitűnően hogy nem szorul arra, hogy én itt ismét argumentáljak mellette. A mi pártunknak 25-ös bizottságát feloszlatták 1848-ban, feloszlatták a pártot azután 1869-ben, feloszlatta Hieronymi 1894-ben és mi volt a dolgok vége ? Az, amit az igen tisztelt ministerelnök ur konstatált: 1848-ban funkczionált, még pedig nagyon jó volt, hogy funkczionált a párt, mert ott, ahol a szervezett románság végezte az ellenforradalom munkáját, nem fordultak elő azok a vérengzések, amelyeket a t. ellenzék hetediziglen nem tud megbocsátani. Ezek tekintetében, persze, mi is élhetnénk épen olyan rekriminácziókkal, amit azonban inkább nem teszünk. 1867 után épen ugy funkczionált a román nemzeti párt és habár Hieronymi utóbb feloszlatta a pártot; habár közbejött a memorandum-pör, s daczára annak, hogy pártunk fel volt oszlatva, épen azon idő óta datálódik felvirágzása és legsikerteljesebb működése. (Ugy van ! a közép hátsó padjain.) Mert épen abból, hogy pártunk vezérlő férfiai annyi politikai üldöztetésnek voltak kitéve, mi következett ? Egy természetes szelekczió, amelynek révén csakis a legkiválóbb egyéniségek, akik el voltak tökélve magukra venni ezt az egész martiriumot, amelylyel a román nép vezetése jár . . . Gr. Tisza István ministerelnök: Szép martirium ! Vajda Sándor: ... csak ezek a kiválóbbak vállalkoztak a vezetésre. Azt hiszem, elég bizonyíték arra, hogy egy pártot nem lehet egy ministeri rendelettel egyszerűen feloszlatni, pártunk működése. Hiszen azóta léptünk aktivitásba; a koaliczió is felvette ellenünk a harezot és épen akkor sikerült a legtöbb mandátumot elérnünk, mert tizenhat mandátumot nyertünk és volt közöttünk olyan is, aki kettőt nyert. Azóta szervezkedtünk a legerőteljesebben és tény, hogy mind a bel-, mind a külföldön emelkedett azóta pártunk reputácziója és tekintélye. És minthogy ki voltunk zárva a parlamentből és mint párt el nem ismertettünk, mi is arra törekedtünk, hogy ezt a rendszert amennyire lehet, kompromittáljuk, és bizony azt gyenge erőnkhöz képest eléggé kompromittáltuk is a külföldi s belföldi közvélemény előtt. Egy pártot feloszlatni, egy pártot el nem ismerni tulajdonképen könnyű dolog. Hiszen valamint az angol parlament is mindenre képes, csak épen, hogy fiúból leányt nem csinálhat, épen ugy a magyar parlament is elhatározhatja, hogy arra az álláspontra helyezkedik, amelyre oly sok pseudoállamférfiu helyezkedett a múltban, hogy t. i. teljesen negálja azt, hogy az országban nem magyarajku nemzetiségek léteznek. Ez a ministerelnök ur által nagyon helyesen »magyar királyi struczpolitiká«-nak nevezett politika a legvégzetesebb, amelyet csak követhetnek egy országban. (Ugy van ! a közép hátsó padjain és jobbfelől.) Mert, t. ház, azokat az erőket, amelyek a milliónyi tömegekben megnyilvánulnak, nem lehet papirrendeletekkel, egyszerű határozatokkal elnyomni. És ha őket máról-holnapra el is lehet fojtani, annál vészesebb ezeknek az erőknek kitörése, amit önök előtt, akik történelemmel foglalkoztak, nem kell, hogy bizonyitsak. T. ház ! Volt az igen t. ellenzéknek még egy argumentuma, amelylyel szisztematicze előállottak. Ez egyike volt a legklasszikusabb argumentumoknak. És ennek forrása, eredete, véleményem szerint, Vázsonyi Vilmos vezérdemokratának (Derültség.) a »Budapesti Napló« nevezetű lapnak január 27-iki számában megjelent beszéde volt. (Halljuk!) Ebben Vázsonyi Vilmos a következő tézist állította fel (olvassa) : »Egyébként pedig a Vlád—Tisza-féle frigyben el kell dönteni, ki nagyobb a politikai jellemtelenség versenyében : az oláh szájhősök és hazug fráterek, akik folyton az általános választójogot bömbölték s most ezzel a kormánynyal szövetkeztek, vagy pedig Tisza, a faj magyar, aki konzervatív választói jogot és államosított közigazgatást ajánlt a magyarság megmentésére ?« Mint egy veres fonál, húzódott végig a sajtóban és a t. ellenzék diskusszióiban, és minduntalan ki voltunk téve annak a vádnak, amelyet különben tragikusan nem veszünk, — mert ez igazán tragikus volna, — hogy mi vezéremberek, képviselők, román komiték elárultuk a demokrácziát és az általános választói jogot. ISTem akarok abba a hangnembe esni, amelybe Polónyi Géza képviselő ur, de nagyon furcsa mégis, hogy