Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

oM országos ülés 1914 n Ugyanazon tárgyra nézve .nincs más nézetem az Akadémiában és más nézetem a képviselőházban. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelöl.) Azt is kijelentem, hogy hitem szerint ezt a nézetemet az Akadémia körében bizonyára sokan osztják. Csak ennyit óhajtottam félreértett szavaim rektifikácziójául elmondani. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ki következik szólásra ? Hoványi Géza jegyző: Damián Vazul! Damián Vazul: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy én a t. ministerelnök urnak a nemzetiségi párt komitéjának megbizottaival folytatott tárgyalások eredményére vonatkozólag itt adott válaszát és illető' leg Jakabffy Elemér t. képviselőtársamnak e tekintetben benyújtott határozati javaslatát nem fogadom el. Ezen kijelentésemet a t. ministerelnök urnak beszédének reasszumálása során felhozott érveivel indokolom meg. A t. ministerelnök ur ugyanis ezeket mondja (olvassa.): »Abban a reményben voltam, hogy mindaz, amit előadtam s amit hosszas, személyes bizalmas beszélgetések során együtt alaposan megvitattunk és megbeszéltünk volt, hogy mindaz elegendő indokul fog szolgálni arra, hogy a román nemzetiségi párt megtegye programmjának azt a megváltoztatását, amely szerintem egyedül biztosítaná a teljes sikert.« (Az elnöki széket gróf Lázár István alelnök foglalja él.) Továbbá igy folytatja (olvassa): »Eelátoin, hogy a dolognak vannak az ő szempontjukból nagy nehézségei. Az egyik volt az a veszteség, amit politikai érvényesülés szempontjából az uj választójogi berendezkedés alapján szenvednek. Az ő helyzetükbe képzelve magamat, belátom, hogy nagyon kellemetlen meglepetés volt az, hogy a jelenleg 42 román többséggel biró kerület száma valószínűleg 2 7-re száll alá. És habár a jövő fejlődés útja ebben a tekintetben előttük nyitva áll, nem csodálkozhatom azon, hogy ez reájok elkedvetlenítő, deprimáló hatást gyakorol.« »Másrészről azonban belátom azt is, hogy még egy más kérdés is tette rájuk nézve a dolgot lélektanilag nagyon nehézzé és ez a nemzetiségi törvény végrehajtására vonatkozik. Hiszen, t. ház, az az impresszióm, — természetesen lehet, hogy csalódom, de impresszióm az — hogy ha csak fél szavakkal is azt mondtam volna, hogy mi a létező törvényeket végrehajtjuk és aztán rábíztam volna az életre, hogy ezen fél szavakból majd fél valóságok legyenek, azt hiszem, ezzel nagyon megkönnyítettem volna a megegyezést; azt hiszem, akkor nagyon közel állottak volna egy más elhatározáshoz a t. képviselő urak.« rczius 19-én, c ütürtökön. 159 »De megvallom, frivol játéknak tartottam volna ebben az annyira fontos és annyira kényes kérdésben, ha ilyen módon igyekeztem volna a kérdés nehézségei felett átcsúszni és azt hittem, hogy ha talán koczkára teszem is a momentán sikert, de annak a végleges eredménynek, amelyet én jönni látok, — talán egy távoli jövőben, talán akkor, amikor mi már rég nem fogunk élni, — de amelyet jönni látok, mert jönnie kell, mert a dolgok mélyében rejlő szükségesség parancsolja és amelynek érdekében, akár sikerül ez a lépés, akár nem, becsületes pionir munkát akarok végezni, annak a végleges sikernek a szempontjából azt tartom helyes eljárásnak, ha most szemébe nézünk minden nehézségnek és feltárunk minden esetleg kellemetlen igazságot.* »Már pedig ebből a szempontból nézve a dolgot, nem lehet az elől elzárkóznom, hogy az 1868-iki törvényeknek egyes rendelkezéseit és pedig nagyon fontos rendelkezéseit, lehetetlen végrehajtani.« Végül (olvassa) •. »De tagadhatatlanul ugy áll a dolog, hogy nagyon nehéz helyzetük volt a t. uraknak akkor, amidőn azt kívántam tőlük, hogy épen azzal a kormánynyal szemben helyezkedjenek uj, vagy módosított programm álláspontjára, amely kormány hiszen nem csinált mást, mint amit az elődei csináltak, de talán nyíltabban konstatálta álláspontját, nyíltabban jelentette ki, hogy a nemzetiségi törvénynek bizonyos obszoléttá vált ós a törvényt követő agitáczió által erkölcsi előfeltételeitől megfosztott rendelkezéseit nem hajlandó végrehajtani.« »Mindezek a körülmények azt eredményezték, hogy a román nemzetiségi párt komitéja a lapokban megjelent és mindnyájunk előtt ismert határozatot hozta.« T. ház! Ha most már ezeket a motívumokat rendre veszszük és közelebbről megmagyarázzuk, szembetűnővé válik, hogy mi távol állunk a román kérdés és illetőleg a nemzetiségi kérdés komoly megoldásától. Ugyanis az első pontban az mondatik, hogy deprimálólag hatott a román nemzetiségi párt komitéjára az a tény, hogy a jelenleg román többséggel biró 42 kerület száma 27-re száll alá. Hát bizony ez az indok megállja a maga helyét, de nem arra, hogy a kibékülést előmozdítsa, hanem inkább, hogy az ellentéteket szitsa. Hiszen nemcsak előttünk, hanem minden elfogulatlan ember előtt, a külvilág előtt is, mint felháborító igazságtalanság tárul elő a legfőbb polgári jognak ily módon való megoszlása, egy népnek a politikai téren való érvényesüléstől való hátraszoritása, úgyszólván kizárása. T. ház! Akkor, amikor a szuverén jogkiterjesztés terén hosszú időköz után, amint az intéző körök mondják, hosszú időre modern alapokra akarunk berendezkedni, hogy ezt egy a haza iránt szerzett népnek azért, mert az etikai lényéhez ragaszkodik, a kijátszásával tegyük, ezt