Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

16Ó 52k országos ülés i§lk márczius Í9-én, csütörtökön. a jogfosztást semmivel som lehet indokolni, mert ez az indok vádként hárul a kormányzó hatalomra. A jogfosztás mindig jogfosztás marad. Ez indoknál tovább nem terjeszkedem ki, mert matematikailag is igazolva áll előttünk, és mert én nemrég, február 19-én, egy nappal, mielőtt a t. ministerelnök ur a kérdésben forgó választ itt a házban megadta, a választókerületek beosztásáról és azok székhelyének megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával behatóbban terjeszkedtem ki erre és azokra a visszaélésekre rámutattam. Áttérek most a második érvre és ez abból áll, hogy a ministerelnök ur azt mondja, miszerint a nemzetiségi törvény egyes és pedig nagyon fontos rendelkezéseit nem lehet végrehajtani. Az 1868. évi XLIV. t.-cz. a nemzetiségek egyenjogúságáról szól. Ebben a törvényjavaslatban benfoglaltatnak mindamaz irányelvek és rendelkezések, amelyek az ország poliglott jellegéből folynak, amelyek arra hivatvák, hogy a nemzetiségi békét' biztosítsák és amely elvi irányzatok és rendelkezések fokozatosan és szabadelvű irányban kell, hogy az evoluczió természetes rendje szerint fejlődjenek. A törvény elősorolja a különböző nemzetiségek nyelve hivatalos használati jogának rendszabályait. A törvénynek főbb rendelkezéseit^a t. ministerelnök ur idézte és fel is olvasta. Én csak a 27. §. ama részét olvasom fel, mely a hivatalnokok alkalmazására vonatkozik: »Sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos birói és közigazgatási hivatalokra s különösen a főispánságokra különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas és másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak.* Emellett hangsúlyozni kívánom, különösen két szakasznak foglalatját, amely nagyon is kidomborítja a különböző nemzetiségek nyelvi jogát az iskola terén, és ez az 1868: XLIV. t.-cz.. 17. §-a, amely rendeli, hogy oly vidéken, hol a nemzetiségek tömegben laknak, gondoskodjék a kormány arról, hogy a tanulók saját nyelvükön nyerjék az oktatást, addig, míg az akadémiai képzés kezdődik és az 1868 : XXXVIII. t.-cz. 58. §-át, amely kimondja, hogy minden növendék a maga nyelvén nyerjen oktatást, amennyiben községben divatozó nyelvek egyike. Tehát előttünk állanak friss emlékezetben mindazok a fő rendelkezések, amelyeknek kifolyásai azok az irányelveknek, amelyek a nemzetiségeknek a politikai és nyelvi téren mondhatni tekintélyes mértékben érvényesülést biztosítanak. A törvénynek eme rendelkezéseit kezdetben életbe is léptették. A bíróságok ítéleteket, végzéseket adtak ki a nemzetiségek nyelvén, amint azt a törvény megszabja, és életbeléptették a törvényt az iskolai téren is, de sajnos, ez az életbelóptetési proczesszus hamar megakadt, mert a közigazgatás és a bíróság terén 1874-től, az iskolai téren pedig 1879-től kezdve inkább ellenkező irányzat indult meg, amely a nemzetiségek politikai és nyelvi jogait nem hogy fejlesztette volna, hanem visszafejlesztette. Ugy a közigazgatási, valamint a bírósági és az iskolai téren uj törvényekkel előjogokat biztosítottak a magyar nyelvnek a többi más nyelvek rovására, egészen figyelmen kivül hagyva a nemzetiségi törvénynek diszpozitiv intézkedéseit, amelyeket — tekintve, hogy ezek a nemzetiségeknek úgyszólván közjogi állását rendezik, nem lett volna szabad megváltoztatni oly módon, hogy azok elvi jellege egészen mellőztessék. Egy alaptörvény, mely politikai és nyelvi jogokat biztosit a nemzetiségeknek, csak szabadelvű irányban változtatható meg. Hiszen a közszabadságok csakis a természetes progreszsziv és nem a természetellenes regresszív irányzatot kell, hogy kövessék, vagyis tisztábban mondva, a nemzetiségi jogviszonyokat fejleszteni és nem visszafejleszteni kell. (Ugy van! a középen.) Egy O felsége által szentesitett törvényre 50 évi kormányzat után nem lehet azt mondani, hogy a most még fennálló intézkedéseit lehetetlen végrehajtani, kötelezőnek tekinteni és nem lehet azt mondani, amit a t. ministerelnök ur mondott válaszában, hogy: ma már ennek a törvénynek végrehajtására nem, hanem csakis arra gondolhatunk, hogy nem egy ujabb nemzetiségi törvénynyel, hanem esetről-esetre, amint a konkrét feladatok merülnek fel, úgy ahogy ez már több vonatkozásban meg is történt, ujabb törvényes rendelkezésekkel pótoljuk ennek a törvénynek elavult rendelkezéseit. így jellemzi a ministerelnök ur a fennálló törvény végre nem hajtott rendelkezéseit elavultaknak. Ez az eljárás jog- és rendállamban a törvénytisztelet fogalmával nem egyeztethető össze. Ilyen állapotokat elhallgatni nem lehet és kötelességünk azok ellen szavunkat felemelni. (Ugy van! a középen.) Most engedjék meg, hogy összefüge;őleg példával illusztráljam azt a magyargyülöletet, amelylyel minket vádolnak és amelyet okul, jobban mondva, ürügyül használnak fel arra, hogy a nemzetiségi törvény rendelkezéseit ne kelljen végrehajtani. Én kisebb körre szorítkozom, amelynek vonatkozásait át lehet vinni egy nagyobb körre. Az esetek a politikai és nyelvi jogok érvényesülésére vonatkoznak. Körülbelül 15 évvel ezelőtt Brád községben a képviselőtestület a jegyzőkönyv vitelének nyelvéről tanácskozott és akkor — megjegyzendő, hogy a magyarság száma alig 200, a románoké pedig több mint 2600 — én voltam az, aki proponáltam, hogy a román mellett a magyar nyelvet is vegyük fel jegyzőkönyvi nyelvnek. A képviselőtestület ezt az indítványt egyhangúlag elfogadta. Azt is megjegyzem, hogy