Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-524
154 524. országos ülés 191k márczius 19-én, csütörtökön. ezeket a sértéseket itt vitatni nem akarom, mert nem kiVánok a ház snves és becses türelmévé] visszaélni. Ha mindennek ellenére felszólalok, teszem azért, mert Polónyi Géza t. képviselő ur olyan tényeket is állított, amelyek, ha tényleg megállanának, akkor én oly cselekményeket követtem volna el, amelyek a ház iránti tiszteletlenséget jelentenének, de amellett erkölcsi reputációmat is csorbítanák. Hogy beigazoljam azt, hogy tényleg ilyen vádak hangzottak el, bátor leszek felolvasni Polónyi Géza képviselő ur beszédének ezt a részét (olvassa) : »Pop Cs. t. képviselő ur a román nemzeti pártnak historikusa. Ö előállott és feltálalt nekünk egy históiiai zagyvalékot, egy olyan dolgot, amelyről, fájdalom, nem mondhatok mást, mint hogy — ne tessék sértésnek venni, nem czélom, hogy megsértsem — egyenes történet hamisítás. A t. képviselő ur még hamisan is idéz, és az a czifra, hogy aktákat idéz hamisan, például azt a híres 1849-iki Kossuth-féle szegedi proklamácziót egészen hamisan idézi; idézi a Jászi Oszkár-féle kiadásból, aki köztudomásszerüleg nagy hive a magyar nemzeti ' állameszmének és szocziológus, internaczionális gondolatterjesztő.« Én a tárgyalás folyamán igyekeztem lehetőleg tárgyilagos lenni és igyekeztem az adatokat a legjobb forrásokból beszerezni. Amit én beszédem folyamán az 1849-iki törvényt illetőleg előterjesztettem, azt nem Já.'zi Oszkár könyvéből idéztem, habár Jászi Oszkár könyvéből idézni nem szégyen. Jászi Oszkárt elég tisztességes, becsületes, tudományos képzettségű embernek tartom és nem szégyenlek tőle tanulni és idézni. De az idézés nem innen történt. Én az 1849-ben meghozott nemzetiségi törvényt felolvastam Jancsó Benedeknek »A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota* czimü könyvének második kötetéből a 265. lapról. En idézetemet, mely az 1849-ik évi első nemzetiségi törvényre vonatkozik, ebből a könyvből olvastam fel és a t. gyorsíró urak ezen könyvből irták le szórói-szóra. Ugyancsak ezen nemzetiségi törvénynek szövege találtatik egy másik, nagynevű historikusnak könyvében, Horváth Mihálynak »Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 49-ben« czimü könyvének 359-ik lapján. Abban a feltevésben, hogy talán a leírásban történt tévedés és valami hiba csúszott be, konfrontáltam a naplót ennek a könyvnek tartalmával és azt találtam, hogy szórói-szóra megegyezik. Tehát engem azzal vádolni, hogy én czifra eljárást követek, hogy hamis adatokat terjesztek elő a ház megtévesztésére, azt hiszem, nem méltó sem a ház méltóságához, sem ahhoz, aki ezt mondotta. (Helyeslés jobbfelől.) A második felette súlyos vád, amelyen rendkívül csodálkozom, az, hogy énnekem, ki magyar tudományegyetemen tanultam, van bátorságom hivatkozni egy 1863-ik évi törvényre ; hiszen nekem tudnom kellene, amint ő állítja, hogy ezek a törvények világos alkotmányszegéssel, a királyi eskü megszegésével összehívott gyűlésen hozattak, és azt hányja a szememre, hogy én nem tudnám, hogy 1863-ban provizórium volt. Legyen szabad megállapítanom, hogy 1861-ben országgyűlés volt összehiva, amikor ugyanaz a király volt, aki 1863-ban is. Az országgyűlés tárgyalta a feliratot s más fontos dolgokat is. Én nagyan sajnálom, hogy épen Polónyi Géza t. képviselőtársam vádol engem, hogy én ilyen országgyűlésre hivatkozom, amely királyi esküszegóssel jött létre. Nem kisebb ember, mint Deák Ferencz hivatkozik erre a törvényre, amint ezt bátor voltam elmondani, és e tekintetben igy nyilatkozik Deák Ferencz közkézen lévő műveiben, melyeket igen t. képviselőtársam megkaphat könyvtárunkban (olvassa) : »Lehetnek az emiitett 63-iki erdélyi országgyűlésnek törvényei közt olyanok, melyek a kedélyek megnyugtatását az ország kára és a közérdek sérelme nélkül eszközölhetik, az ily törvényeket czélszerü lesz minden tekintetben jogórvényesen, alkotmányos utón a törvény értelmében kiegészített országgyűlésen megállapítani.<< (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez ellene szól!) Tehát törvényeknek ismeri el azokat maga Deák Ferencz nemcsak, hanem kijelenti, hogy ezeknek a törvényeknek lehetnek egyes részei, egészen helyesek, amelyek a kedélyek megnyugtatását eszközölhetik. Hát szerencséje volt Deák Ferencznek, hogy nem élt akkor, amikor Polónyi Géza minister volt, amikor rendelkezett az »én ügyészeim« felett, mert bizonyára ő is az esküdtszék elé került volna. (Derültség jobbfelől.) Egy másik személyes jellegű támadása az volt, amidőn engem azzal az álnok eljárással vádolt, hogy felhasználva a mélyen t. ellenzéknek, de különösen az ő távollétét, bátorkodtam itt megsérteni a székelyeket. Hát bocsánatot kérek, én olyan csekély egyéniség vagyok és oly kevés befolyásom van, hogy igazán nem rendelkezhetem a felett, mikor lesz Polónyi Géza képviselő ur benn a házban és mikor megy ki. De engedje meg a t. képviselőház, hogy amikor beszélek, ne ahhoz irányítsam magamat, (Derültség jobbfelől.) hogy benn vannak-e az urak, vagy sem, mert én mindig azt mondottam, hogy méltóztassanak benn lenni, mert az a kötelességük, hogy itt legyenek. (Helyeslés jobbfelől.) Azt- mondja a képviselő ur (olvassa) : »Itt nem volt az ellenzék jelen, én sem voltam benn és ő visszaélt ezzel a helyzettel, valószínűleg azzal is, hogy a t. munkapárt nem hallgatta őt.« A csattanója volt a dolognak azután az, hogy azt mondta rólam : »A székelység pedig, amelynek telepítéséről szólt a képviselő ur, szerinte salakja az emberiségnek.* Én ilyesmit nem mondtam, nem is volt okom- ezt mondani. Én beszéltem a telepítésről, beszéltem annak hiányairól és figyelmeztettem arra, hogy itt esetleg visszaélések is történhetnek. Legyen szabad röviden idéznem azt, hogy mit mondottam e tekintetben. (Halljuk I Halljuk/
