Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-523
523. országos, ülés 19lí mert nem akarnak jelen lenni, mikor barátjuk ilyen szépen nyilatkozik a ministerelnök ur javára. Ez a történelmi látószöge ennek a kérdésnek. Mielőtt in medias res rátérnék a komité kérdésére, szeretném tudni, mi az elnök ur intencziója a szünetet illetőleg. Elnök: Méltóztassék talán még egy ideig folytatni, azután úgyis nagyobb szünet lesz. Polónyi Géza: Kérem, szívesen. Eá kell most térnem erre az úgynevezett komité-kérdésre. Ha ezek a történelmi anteezedencziák nem léteznének s léteznék kizárólag csak a rövid. néhány esztendős múlt, amely tisztán szabadelvüpárti és munkapárti múlt, mondom, ha egyéb nem is léteznék, egy magyar ministerelnöknek még akkor sem volt szabad szóba állania a komitónek ilyen tagjaival, (Ugy van ! balfelöl.) mert ezek az urak nyilvánvalóan mint meghatalmazottak szerepeltek. Ok nem hívtak a többi nemzetiség közül egyet sem, csak a románokat hívták össze gyűlésre. Már most, feltehető volt-e az, hogy ha ezek az urak mint meghatalmazottak konkrét programm végrehajtására lettek megválasztva és pedig nem egyszeri kiküldetéssel, hanem kongresszuson, népgyűlésen egy meghatározott s gróf Bethlen István t. képviselőtársam által már lényeges részeiben ismertetett programm végrehajtására, — mondom — micsoda bonhomia vezette a ministerelnök urat, ha feltette róluk, hogy ezek az urak képesek lesznek saját nemzetük ellen azt az árulást elkövetni, hogy ők a programmjuktól eltérve, valami egyezséget kössenek a ministerelnök úrral? Képzelhető volt-e ez? Ha mint individuumokkal tárgyalt volna a ministerelnök ur, akkor azt mondom, ez lehetséges. De tárgyal velük mint specziális meghatalmazottakkal, Isiknek meghatalmazása konkrét programm alapján van megadva, akkor tudnia kell, hogy ezek az urak, ha csak egy csepj) becsület és tisztességérzet van bennük, — pedig ezt szívesen szupponálom, sőt konstatálom, — nem tágíthatnak a programmjukban lefektetett elvektől. Haller István: Ezt tudni kellett! Polónyi Géza: Ha pedig ezt tudja a ministerelnök ur, akkor neki vice-versa azt meg tudnia kellett, hogy őneki azt, amit ezek a programmjukban követelnek, meg nem adhatja. Itt tehát már a kiindulás első perczében két olyan alkudozó fél került össze, akiknek egymásról tudniok kellett, hogy itt egyezséggel nem végződhetik a dolog. Tehát miről volt szó ? Hogy egymást a telhetőségig kompromittálják. (Derülség balfelöl.) Ez azután fényesen sikerült. Sikerült különösen az, hogy a tisztelt nemzetiségi pártot bevonták abba a konfesszióba, hogy most már nem komolyan veszik az általános választói jogra vonatkozó álláspontjukat. Ugy látszik, hogy ez az egész horogkivetés erre a czélra KÉPVII. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET. márczüis IH-án, szerdán. 105 volt irányítva: először, hogy a tisztelt nemzetiségi párttal szemben Bécsben hivatkozni lehessen arra, hogy hiszen már ezek sem kívánják az általános választói jogot, másrészt pedig egy csendes társat szerezzünk meg a közeledő államosításhoz. Itt azután czifra dolgok történnek.. Ennél a kérdésnél szinte mulatságos a nemzet előtt hirdetni, hogy az államosításra szükség van azért, hogy a nemzetiségi kérdést megoldhassuk és hogy üstökön ragadhassuk a nemzetiségeket, idebenn a házban pedig azután kijelenteni t. barátainknak, hogy a kinevezéseket illetőleg jiedig szívesen fogok önöknek rendelkezésére állani, mihelyest az államosítás bekövetkeztével minden akadály eloszlik, amely eddig ezt megnehezítette. Magyar politika legyen ez ? Most már nem tudom, melyik igaz a kettő közül. Mert azt látom, itt a nemzetiségi párt tagjaival elhitetik, hogy az államosítás lesz az a panacea, amely az ő érvényesülésüket biztosithatja, holott ők eddig a municzipálizmusnak azért voltak hívei, mert az önkormányzat révén, a törvényhatóságok területén nemzeti nyelvük szempontjából is érvényesülhettek. Világos, hogy itt ellenmondások vannak, hogy a magyarok higyjék, hogy az államosítás szükséges a nemzetiségekkel szemben, a nemzetiségek pedig higyjék, hogy az államosítás szükséges, hogy ők érvényesülhessenek. Ezek olyan dolgok, amelyek merőben ellentmondanak egymásnak. A ministerelnök urnak ezzel a komitéval nem volt szabad szóba állania, először azért, mert kiindulási pontjuk az, hogy ha valaki olyanokkal egyezkedik, akik a nemzeti állameszmét el nem ismerik, az ipso facto olyan crimen laesae, amely a magyar nemzetnek exisztencziális kérdésébe vág (Ügy van! balfelöl.) és méltó a nemzet elitélésére és bizalmatlanságára, aki egy lépést is tesz ezen a területen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert miként áll ez a dolog ? A nemzeti állameszme nemcsak fogalom. Érdekes dolog, hogy Miháli Tivadar ur felveti: kérem Jakabffy Elemér ur, mondja meg nekem, tulajdonképen mit is ért maga az alatt a nemzeti állam alatt, mert hátha megegyezhetnénk; olyan nemzeti államot, amely az én fajomat el akarja tiporni, az én nyelvemet el akarja venni, az én vallásomat nem akarja elismerni, ón nem támogathatok, mondja Miháli Tivadar. De ki akarja az urak faját, vallását, vagy nemzetiségét elvenni? Senki a világon. Ellenben a ministerelnök ur ós Jakabffy Elemér ur, mikor hozzájuk a nemzetiségi j)árt hivatalos szónoka részéről egy kérés intéztetik, hogy tessék nekik definiálni, hogy mi is a magyar nemzeti állameszme, akkor hallgatnak mint a csuka a vízben. És daczára annak, hogy a ministerelnök ur öt beszédben órák hosszáig foglalkozott a minucziákkal, e kérdés elől gyönyörűen kitért és csak azt mondja, hogy a po14
