Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-523
106 523. országos ülés 191k márczius 18-án, szerdán. liglott állam és a nemzeti állam között van egy átmenet. De hogy mi legyen az, azt nem mondta meg. Beszél a pártnak egy illusztris szónoka, Berzeviczy Albert. De senki nem mondja meg az uraknak, hogy mi az a nemzeti állameszme. Pedig ez nem olyan nehéz dolog; megmondom én. T. uraim, először is ezt a kérdést nem kell a doktrínák és doktriner felfogások szerint definiálni. Ez a kérdés épen azért erős, mert definiálva van egy történelmi múltban és konkrété meghozott törvényekben. (Helyeslés balfelöl.) Nem egyben, hanem kettőben is. Mert gróf Bethlen István felhozta nagy értékű és érdekes beszédében, hogy Erdély uniójának a históriai nagy egybeolvadás nagy nemzeti törekvésén kívül megvan az a megörökített történelmi múltja, hogy Erdély azért egyesült válságos perczekben Magyarországgal, hogy a magyar nemzet egysége örök időkre biztosíttassák. (Helyeslés balfelöl.) Es ez nem üres mondás. Méltóztassanak meghallgatni, az 1848-ik évi VII. t.-cz.-nek praeambulumát, amely kimondja ezt a nagy elvet a törvény világos erejével. (Olvassa): »A magyar koronához tartozó Erdélynek Magyarországgal egy kormányzás alatti teljes egyesültét nemzetegység és jogazonosság tökéletes jogalapon követelvén, a két testvérhon érdekeinek a közelebb tartandó országgyűlésem képviseltetését pedig a jelenkor eseményei sürgetőleg igényelvén, ezeknek sikeresitésére határoztatik, stb.« Itt van az 1848-iki unióról szóló törvény, amelybe meg van mondva az, amit gróf Bethlen István itt szóval felemiitett, hogy ez a magyarságnak Erdélyben és Magyarország területén való egyeségesitése, egyúttal pedig megpecsételése annak a históriai szövetségnek, hogy ezen az egyesitett területen ezentúl csak egy nemzet, a magyar nemzet lehet az, amely történelmi misszióval és közjogi hatalommal bir. (Helyeslés és tetszés balfelöl.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) De ha definiczió kell, miért nem olvassák fel önök a t. képviselő uraknak az 1868-ik évi XLIV. t.-cz.-nek idevonatkozó definiczióját. (Olvassa.) »Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja; minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége s a kormány és közigazgatás gyakorlati lehetősége és az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik: a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni. A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve magyar lévén, a magyar országgyűlés tanácskozási és ügykezelési nyelve ezentúl is a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, stb.« T. képviselő urak! Önök azok, akik keresik a definicziót? Hát nincsenek önöknek kihirdetve a magyar törvények? S akkor elkezdi a t. ministerelnök ur.- hogy hiszen kérem, ez legális dolog, ezek az urak békés eszközökkel akarnak csak arra törni, hogy ez megváltoztassák. Kún Béla: Le akarják rombolni a magyar alkotmányt. Polónyi Géza: Azt mondja: lehet tűrni, bár nem helyeselhetjük. A legteljesebb hipokrizis a világon azt hirdetni, hogy ez kárhozatos és helytelen, de azért lehet tűrni, mert a törvénybe, vagy mondjuk, büntetőtörvénybe, nem ütközik. Ezt az elvet állítja fel a t. ministerelnök ur. Ahány szó, annyi tévedés. Először jó lesz, ha a t. ministerelnök ur nem foglalkozik büntetőjogi kérdésekkel; ismételten tapasztaltam, hogy ez olyan terület, amelytől jó lesz távol maradnia; ezt nem lehet egy olvasásra megtanulni. A t. ministerelnök ur, tudom, nagy ambiczióval tanul minden dolgot, nagyrabecsülöm ezen tulajdonságát. De a büntetőjognak olyan alapelvei vannak, amelyeket ismerni kell, máskülönben hibás konzekvencziákat von le. így pl. a t. ministerelnök ur arra az álláspontra helyezkedik, hogy a magyar állameszme elleni ilyen békés eszközökkel való agitáczió a törvény által nem tiltott, nem büntethető dolog. Most nem szólok még a Hieronymi-féle kihágási rendeletről, mindjárt rátérek arra is. De tessék elolvasni a t. ministerelnök urnak a büntetőtörvénykönyv 172. és 173. §-át. Abból meg lehet tudni, hogy az ott büntetni rendelt lázítás fogalma alá nemcsak a törvény elleni engedetlenségre való lázítás, hanem az alkotmány biztosítékai elleni lázítás is tartozik és pedig épen akkor, ha nem erőszakos módon, hanem békés eszközökkel érvényesül, mert ha erőszakos eszközökkel akar érvényesülni, akkor a felségsértés 127. és következő szakaszai alá eső bűncselek meny tényálladékáról van szó. Már pedig, t. ház, az a képviselő, aki, amint mondám, az 1848: VII. t.-czikkben megállapított egységes nemzeti állameszme, aki az 1868. évi XLIV. t.-czikkben promulgált egységes magyar nemzeti állameszme ellen izgat, lázit, az a törvény ellen lázit, (Ugy van! a baloldalon.) és a nemzet élete ellen lázit, mert a mi egész fundamentumunk, egész exisztencziánk, multunk, jelenünk és jövendőnk azon az egy szón fordul meg, hogy ez ^az állam magyar nemzeti állam, semmi más. (ÉlénJc tetszés, helyeslés és taps a baloldalon.) És ha a t. ministerelnök ur ezen a téren alkudozásba bocsátkozik, engedje meg, hogy felhívjam, hogy ezt a tévedést ne folytassa tovább. Kérve-kérem, álljon meg ezen az
