Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-523
104 523. országos ülés Í9/4 márczius 18-án, szerdán. durch Zakl, was ihnen an Geist und Kenntnissen ábgeht — konnte keiner der auf Trajan folgenden Besitznahmen ein neues Recht schaffen, konnten auch Attila und Árpád den unverjährbaren Anspruch, den Trajan begründete, nimmer aufheben, konnte die Kultur, welche die Sachsen nach Siebenbürgen bracbten, ihnen den liebvoll gepflegten Boden nicht walirhaft zu eigen gebén.« Talán nem is kell lefordítanom ... Papp Zoltán : Halljuk magyarul! Polónyi Géza: Világosan az van mondva, hogy az urak azt mondják, hogy nekik oly régen szerzett joguk van, bogy Trajan után sem Attilának, sem. Árpádnak nem volt joguk, hogy őket ettől a földtől megfoszszák, és ennek alapján alig várják a pillanatot, hogy a magyarokat kikergessék a birodalomból, amelyet az ő kiszorításukkal vettek birtokba. Továbbá ezt mondja ez a könyv: »Dacien, einmal römisch geworden, bleibt römisch, solange es »Römer« gibt. Die unwürdigen Eindringlínge aber, welche den heiligen Boden hétréten, müssen vor ihnen verschwinden, wenn sie es nicht vorziehen, der Éhre gewiirdigt zu werden, ím Stamme der Roma-Enkel unterzugehen. Gegen so eigentümliche Ansichten verstossen nun die Consequenzen meiner geschichtlichen Auffassung allerdíngs sehr und es kann nicht fehlen, dass die Sprecher der beleidigten Nation ihre Gefühle in heftiger Weise zum Ausdruck bringen. Ich aber hege die beste Hoffnung, dass wenn einmal das rumänische Volk nicht alléin mehr von den Zinsen des Rumescapitals seiner römischen Ahnen zehren, sondern ein bescheidenes Maass eigener Tüchtigkeit zu entfalten nicht verschmähen wird, dann auch seine Gcschichtschreiber den gegenwärtigen Zwiespalt zwischen dem Gefühle der Vaterlandsliebe und der wahrheitsuchenden Kritik nicht länger ertragen werden.« Tessék ezt elolvasni, ennek a történetirónak azon adataival együtt, melyekben nyelvtörténeti és históriai adatokkal ki van mutatva, hogy az egész Traján-történet mese, és az egész Dácia egy üres fantazmagória, semmi egyéb. Pedig, t. képviselő urak, csak a napokban olvastam, hogy még a franczia ministerelnököt is sikerült már nekik ezzel a teóriával tévedésbe ejteni, mert a napokban, amikor a nagy felolvasásokra készültek a francziák Bukarestben, — nem tudom, hogy most megtartják-e még — Doumergue üdvözölte a románokat, mint az ő latin vérük testvéreit. Erre a latin vérre nézve pedig röviden felolvasom egy másik történetirónak, Réthy Lászlónak idevonatkozó, akadémiailag is helyeselt munkáját, mely röviden ezt mondja (olvassa) : »Ott, hol ezer év előtt Trajan császár hidat veretett s a sziklaoldalba vágatta a hires Via-Trajánát: ott lépték át a Dunát a Balkán oláhjai, brodlikjai, teheneikkel, üszőikkel, juhaikkal, sertéseikkel, hozva magukkal Bizánc vallását, babonáit, szentjeit és a felkavart viszonyok sok nyomorúságát. A hegyeken szaporodva, kis falvak alakultak az erdők alján, fatemplomokban bizanti festésű Máriákat és szenteket imádtak, rácz és bolgár pópák czirillbetüs szláv liturgiát olvastak híveiknek, akik nemzetiségre nézve rumének, czinczárok, bolgárok, albánok, vagy orbonások voltak, vegyes nép-elem, melyet a szükség, a véletlen s a közös életmód összeelegyített. Az erdélyi hegyeken elszéledt nomád oláhság tovább is baromtenyésztéssel foglalkozott, itt-ott a városokhoz közelebb, mint mész- vagy szénégetők képeztek kis telepeket. Nem egy római kőemlék jutott igy a mészégető kernenczébe.« Az ő kultúrájuk nagy fokát jellemzi, hogy az őseik emlékét a mészégető kemenczébe teszik. T. ház! Ezeket a históriai adatokat azért olvastam fel, hogy a ministerelnök ur és a t. többség tévedésben vannak afelől, hogy itt nincs irredentikus mozgalom; másrészt pedig, hogy in flagranti, a históriáirak megvilágítása mellett igazoljuk, hogy maga a kiindulási pont, melyre az a nemzetiségi áramlat támaszkodik, nem egyéb, mint történethamisitás és humbug. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Azért kettős óvatossággal kell nekünk érintkeznünk ezekkel az urakkal, kik ezt az eszmét képviselik, még pedig képviselik a román nép java része ellen és mindenesetre kój)viselik az összes többi nemzetiségek ellen, mert hiába alakítottak a t. urak nemzetiségi pártot, amint a programmjukat majd fel fogom olvasni, mely még t. barátunknak, Mangra Vazulnak a protekcziója alatt létesült, akkor, mikor a t. képviselő ur volt olyan szives még nem a megtértek között lenni, akkor ő fogalmazta meg azt a nemzetiségi programmot, (Mangra Vazul tagadólag int.) vagy legalább is része volt benne, amely az összes nemzetiségeket egy kalap alá akarta vonni. És mi sült ki ebből? Az, hogy nagynehezen tudtak kapni kölcsön egy-két tótot, Mudronyt, Jurigát, stb., volt egy-két szerb is köztük, azonban azóta mindnyájunk szeme láttára, mindnyájunk füle hallatára a szerb radikálisok itthagyták őket, amint meggyőződtek róla, hogy a magyar nemzeti állameszme ellen törnek; azután hűséges szövetségtársai lettek a függetlenségi párti törekvéseknek, ugy hogy ma az egész ügynevezett román komité áll ebből a komitéből, jdus Juriga Nándor. (Derültség balrót.) Ez az ő bizalmi szavazata, nem tudom, a ministerelnök urnak kellemes-e, mert amint látom, már ezek között is szeczesszió van. A románok ugyan azt mutatják, hogy nem veszik komolyan az ígéreteket, de Juriga ur már kilép a hámból, és mert ő a jövőre is képviselő akar lenni, kijelenti, hogy ö elfogadja a ministerelnök ur programmját, bizalmat szavaz neki, és akkor a tisztelt szócziusok ott hagyják a faképnél, demonstratíve kivonulnak a teremből,