Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-508

508. országos ülés 191b február 10-én, kedden. í)J szabályozva, mint a régi magyar jogban, ugy hogy mi most kerülőuton a távol külföldről hozzuk vissza, amit a közel külföld — értve alatta Ausztriát és Németországot — kedvéért elejtettünk. Most nem marad egyéb hátra, minthogy ezeket a törvényjavaslatokat azzal a meggyőződéssel ajánljam a t. háznak elfogadásra, hogy ezen két törvényjavaslat révén a jelenleginél mindenesetre sokkal tökéletesebb, sokkal szabatosabb váltójogot fogunk kapni, amely váltójog jobban felel meg ugy a belföldi váltóforgalom, mint a nemzetközi váltóforgalom igényeinek és amely váltójognak továbbfejlesztése most már a nagy európai kulturnemzetek közreműködése révén természetesen az eddigi váltójog továbbfejlesztésénél sokkal nagyobb mértékben van biztosítva. Az elmondottak alapján ajánlom a törvényjavaslatokat elfogadásra. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Elnök : Ki következik ? Almássy László jegyző: Nagy Ferencz ! Nagy Ferencz : Engedje meg a t. ház, hogy néhány szóval én is ezen két javaslatnak védelmére álljak fel. (Halljuk ! Halljuk !) Nem mintha valami nagy aggodalom szállana meg arra nézve, hogy ezen javaslatok nagyobb megtámadásban fognak részesülni, hiszen az ellenzék nem találta olyan veszedelmesnek ezen javaslatokat, hogy indittatva érezhette volna magát arra, hogy megjelenjen a házban e javaslatok tárgyalásánál; de mindazonáltal felelősségemnek tudatában, miután némi részem volt ezen javaslatoknak előkészitésében (Éljenzés.) s a nagy felelősségre való tekintettel is vagyok bátor egypár olyan észrevételt tenni, amelyeket a t. háznak figyelmébe ajánlok. (Halljuk I Halljuk !) Az bizonyos, hogy ahol ilyen nagy nemzetközi munkát végeznek, ahol nem kevesebb mint 37 államnak kormánya volt képviselve, ott bizony eredményt elérni anélkül, hogy kölcsönös konczessziókat, sőt esetleg bizonyos áldozatokat is, mindenik részéről ne kellene hozni, lehetetlenség. (Ugy van! jobbfelől.) Az ilyen megállapodások tehát bizonyos tekintetben mindig a kompromiszszum jellegével birnak. (Ugy van! jobbfelől.) Mindazonáltal merem mondani, hogy ha összevetjük ennek a nemzetközi eredménynek nagy értékét és jelentőségét azokkal a konczessziókkal vagy mondjuk áldozatokkal, amelyeket nekünk és általában az egyes államoknak hozniok kellett, akkor összehasonlíthatatlanul nagyobb érték az, amely ezen egységből előáll, mint amennyinek számithatja azokat az áldozatokat, amelyeket értük hozni kellett, (Ugy van I jobbfelől.) ugy hogy én merem mondani: ennek az egységnek megteremtése, ami különösen szükségesnek mutatkozott itt, a váltójog terén — mert hiszen a váltó egy nemzetközi fizetési eszköz — ezeknél még nagyobb áldozatokat is megérdemelt volna. Nekünk annál kevésbbé kellett túlságos áldozatokat hoznunk, mert a mi váltójogunk megelőzőleg is modern váltójog volt. Mondhatni, a váltójog történeti fejlődésének csúcspontján állott, ugy hogy voltaképen nem nekünk kellett áldozatokat hoznunk, amelyek ezt a mi váltójogunkat} jó devalválták volna, hanem eüenkezőleg, más országoknak kellett nagyobb áldozatokat hozniok, amelyeknek váltójoga nem volt olyan tökéletes állapotban, nem volt annyira modern, mint a mienk, így nevezetesen, amit a t. előadó ur is az ő érdekes ismertetésében kiemelt, a német és illetőleg a magyar — mert hisz ez körülbelül egy, — továbbá a franczia váltójog között régóta fennállt ellentét régtől fogva el volt ismerve olyannak, amely okvetlenül a német-magyar álláspont győzelmével kell hogy végződjék; mert ez az utóbbi álláspont volt az, amely a tisztultabb, a modernebb váltójogi felfogásnak felelt meg, szemben a franczia váltójoggal. A franczia váltójog bizonyos tekintetben visszamaradást jelentett, amennyiben az 1807-iki franczia kereskedelmi törvényben, a Code de commerce-ban lett szentesítve, s igy nagyon természetes, hogy visszamaradt. Hiszen azóta meglehetős haladás mutatkozott ezen a téren is, különösen ami a váltónak alapelveit, a váltó tulajdonképeni természetének felismerését illeti, hogy t. i. a váltó egy valóban absztrakt értékpapír, egy forgalmi papir. amely független a maga alapulfekvő viszonyaitól, ahol az az értek, amely adatik, az a fedezet, amely adatik vagy nem adatik, figyelembe egyáltalán nem jön, legfeljebb kifogásul szolgálhat, de akkor is csak azon felek között, akik között közvetlenül ezek a viszonyok vannak, ellenben a harmadik jóhiszemű személyek, a harmadik jóhiszemű váltóforgató teljesen védve van minden efféle kifogással szemben. Mondom, a németmagyar váltójognak alapelve, szemben a franczia váltójoggal, amely még mindig a régi felfogást követte, ahol tehát ezek az alapulfekvő kérdések mindig belejátszódtak az egész váltóügyletbe, meg kellett hogy állja a helyét, a német-magyar álláspontban foglaltakat el kellett ismerni, s igy az igazi nagy konczesszió a francziák részéről kellett hogy történjék, amint hogy meg is történt, daczára annak, hogy a francziák és a németek közötti antagonizmus még ezen a téren is sokáig észlelhető volt. Hiszen ezek az egységesítési törekvések nem 1910-ben'kezdődtek. Maga az előadó ur utalt arra, hogy ezek meglehetősen messze nyúlnak vissza és mindig ez volt a tulaj donképeni nehézség : az áthidalás a német és a franczia felfogás között. Eddigelé valóban szinte kétségbeestünk, hogy vájjon ez az áthidalás meg fog-e valaha történni és szinte csodaszámba ment, hogy a hágai államértekezleten a francziák és a németek igen jó barátságba kerültek egymással és sikerült a két rendszer között ezt az ellentétet megszüntetni azzal, hogy mi konczedáltuk ugyan azt, hogy ezeket az alapul fekvő kérdéseket — érték, fedezet stb. — a francziák ugy szabályozhatják, ahogy ők akarják ; de ez nem tartozik a tulaj donképeni váltójogra, magára a váltójogra nézve pedig teljesen azok az alapelvek érvényesültek, amelyek 12*