Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-505

505. országos ülés 19tb január 31-én, szombaton. 63 hesse az összes nem magyar ajkú polgároknál azt, amit hála Istennek elért a magyarországi németség kebelében. (Helyeslés jobbról és középen.) És ha ebből a szempontból vizsgálom a helyzetet, lehetetlen szemet nem hunyni az előtt a tény előtt, hogy megvan ez összhang a rutén nép túlnyomó zöménél, megvan a tótok nagy többségénél, megvan, merem állitani, a szerbek többségénél is. (Igaz ! ügy van! a középen.) És csodálatos dolog, hogy épen az a faj, a román faj alkot ebben kivételt, amelynél tulajdonképen olyan mértékben domborodik ki az érdekegység a magyar nemzeti politikával, amint egyetlen más népfajnál sem, kivévén a németséget. Mert a német és román fajnál evidens, kétségtelen tény és igazság, hogy nekik létérdekük ugy intézni a maguk politikáját, hogy ez a monarchia mint dualisztikus monarchia, mint olyan monarchia maradjon fenn, amelynek politikai irányitására a magyar nemzet paritásos alapon döntő befolyást gyakorol. (Taps jobbról és a középen.) Épen a románoknál látjuk azt, hogy egy jelentékeny kisebbségtől, egy nagyon jelentékeny kisebbségtől eltekintve, — mert az ellen az optikai csalódás ellen az igazság érdekében ismételten és ismételten tiltakozom kell, mintha a román nemzeti párt az összes románokat magában foglalná, mert van egy jelentékeny kisebbség, mely román voltának érvényben tartása mellett bele tud illeszkedni a magyar nemzeti politika irányzatába, — mondom, a magyarországi románok többsége ma még nem tud beleolvadni a magyar nemzeti politika irányzatába, azzal szemben sok tekintetben idegenszerű, sok tekintetben ellentétes álláspontra helyezkedik. Én ezt abszurd dolognak tartom. Elsősorban épen a román nemzeti idea szempontjából. Egyenesen a román soviniszta gondolkozásnak is arra kellene utalnia a Magyarországon lakó románokat, hogy ők a független Romániának támogatását a magyarság erősítésével érjék el. (Helyeslés jobb felől.) így állván a dolgok, évtizedek óta törekszem áttörni a félreértéseknek, a keserves történelmi visszaemlékezéseknek, az indulatoknak azt a kérgét, amely az egymás megértésének ekként útjában áll. Teszem és tettem ezt egészen eltekintve a külpolitika bárminő vonatkozásától. Soha sem tennék semminemű lépést egy belpolitikai kérdésben külpolitikai tekintetekből, (Helyeslés jobbról és a középen.) ebben az esetben pedig nem tenném már csak azért sem, mert abban egyetértek t. képviselőtársammal, hogy egyáltalában nem osztom azt a felfogást, mintha ez a kérdés döntő befolyással volna Romániához való viszonyunkra. (Zaj balfelől) Rakovszky István : Czernin mondta ! (Zaj.) Gr. Tisza István ministerelnök: Gróf Czernin mondta, de sem én nem vagyok csalhatatlan, sem ő . . . (Folytonos zaj balfelSl. Felkiáltások balfélől: Mi lesz Gzeminnel ? Elnök csenget.) Polónyi Géza : így képviselik Magyarországot! (Folytonos zaj és nyugtalanság balfelól.) Elnök: Polónyi képviselő urat kérem, 'ne szóljon közbe ! Gr. Tisza István ministerelnök : T. ház ! S ha hinném is, hogy ennek a kérdésnek a saját érdekeink szempontjából való kezelése veszélyeztetné azt a szoros baráti viszonyt, amelyben Romániával állunk, akkor sem változtatnék felfogásomon. Én erre a baráti viszonyra igen nagy súlyt helyezek. Én azt tartom, hogy az érdekünkben áll nekünk is, érdekében áll Romániának is. Azt tartom, hogy a legtermészetesebb alakulás arra, hogy a Balkánon érdekeinknek megfelelő politika követtessék. De azért az egyedül lehetséges politikának nem tartom. Azért, ha Románia magatartása egyszer lehetetlenné tenné ennek a szoros baráti viszonynak fentartását, nem esném kétségbe, mert látnék számos utat rá . .. Rakovszky István : Ez helyes! Gr. Tisza István ministerelnök: ... hogy érdekeinket más utoa is biztosítsuk. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) De azt hiszem, ez egészen akadémikus kérdés. Mert én nem tartom azt valószínűnek, vagy akárcsak lehetségesnek is, hogy ez a kérdés lényeges befolyást gyakoroljon a Romániával fennálló baráti viszonyunkra. Énnekem sokkal magasabb fogalmam van azon államférfiak politikai belátásáról, akik Románia sorsát intézik. En őket igen lelkes hazafiaknak, de igen okos reálpolitikusoknak tartom, akik saját hazájuk sorsának intézését nem hangulatok, hanem az ország reális létérdekei szerint fogják vezetni. És abban a meggyőződésben vagyok, hogy mindaddig, amig Romániának nincs oka a monarchia erejében kételkedni — és ez hivatásunk, hogy arról gondoskodjunk, hogy Romániának a monarchia erejébe vetett bizalma csorbát ne szenvedjen — mondom: mindaddig, amig Romániának nincs oka erőnkben kételkedni, Románia állandó létérdeke fogja a román politikát mindig a velünk való egyetértésre és barátságra indítani. (Igaz ! ügy van ! Elénk helyeslés a jobboldalon.) Az azután kétségtelen, — én nem szeretek szemet hunyni a tények előtt — hogy ennek a velünk barátságos politikának szempontjából nem közönyös az, hogy az államérdekeken alapuló ez a baráti viszony mennyire fér össze a nagy közvélemény hangulatával és rokonszenvével is. Láttunk számos példát rá, — nem akarok példákat felhozni, hisz vannak közelfekvők — hogy államok megmaradnak egymással szilárd szövetséges viszonyban, mert tudják, hogy az objektív nagy állami érdekek igy kivánják, akkor is, ha a népek l özvéleményébe nem megy át annak tudata, akkor is, ha a közvéleményben az idegenségnek és ellenszenvnek sok jelével találkozunk. De elismerem, hogy ez hátrány, hogy ez nehezebbé teszi a helyzetet és elismerem, hogy igen nagy előny az, ha azt a szövetséget, amit az államraison előir, honorálja, magáévá teszi a népek lelke, a népek hangulata is. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Nem közönyös