Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

518. országos ülés 1914 a magyar nemzet poziczióját bármily irányban ? Azt bizonyára nem erősítjük, de igenis erősítjük azt a naczionalista agitácziót, (Ugy van! Ügy van ! a jobboldalon.) amely támpontot nyer ebben a rendszerben, amelynek karjaiba bájtunk százezreket olyanokat, akik különben hűséges, békés, megbízható állampolgárai akarnak lenni ennek a hazának, (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) En tehát azt hiszem, ha mi megengedjük minden korlátozás nélkül azt, hogy ugy a népiskolákban, mint a középiskolákban a gyermekeket anyanyelvükön tanítsák a lelkészek vallásra, ezzel semmit sem gyengitünk a magyarság reális erőviszonyain ; (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) viszont azonban a megelégedés érzetét ébresztjük fel nem magyarajku polgártársainkban és a magyarellenes izgatás alól rántjuk ki ezzel a gyékényt. (Ugy van ! Ugy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. ház ! Minden látszólagos ellentét daczára lényegileg egyetértünk a telepítés kérdésében is. Nem értünk egyet abban a kérdésben, hogy a Darányi Ignácz igen tisztelt képviselőtársam által inaugurált telepítési akczió helyes és szerencsés dolog-e. Nekem húsz esztendős nézetem ez is, hogy Magyarországon és általában a XX században, — húsz évvel ezelőtt még a XIX. században — szóval, a mi korunkban helytelen dolog mesterkélten, hogy kizárólag állami inicziatiával létesítsünk egyes uj telepes községeket (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és igy akarjunk telepítési akcziót csinálni. Az én nézetem szerint igy ará^talan nagy eszközökkel kis értékű üvegházi növényeket nevelünk fel, (ügy van ! ügy van ! a jobboldalon. Ellenmondások balfelől.) amiben nincs sok köszönet. Hiszen ha végignézünk a telepítéseken, azt látjuk, hogy aránytalan költséggel, aránytalan fáradsággal egészben véve nem sok telepes község létesült és bizony azoknak is — vannak köztük egyes dicséretes kivételek — nagyobb része a kevésbbé sikerült alkotások közé tartozik. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) En a^zt tartom, hogy akkor, amikor a magyar kisbirtokososztályban erős propogativ erő van ; amikor a magyar kisbirtokososztály bocsát ki rajokat magából. . . Sághy Gyula: Amerikába ! Gr. Tisza István ministerelnök: ... nemcsak Amerikába, de Magyarországba is — amelyek igyekeznek megvenni az eladó nagybirtokot és igyekeznek ott a kisbirtokosoknak uj telepeit létesíteni: akkor nem az a feladat, (Élénk helyeslés jobbfelől.) hogy mesterkélt külön lényeket hozzunk létre, hanem az igazi feladat az, hogy ennek a spontán természetes gazdasági áramlatnak segítségére jöjjünk, ezt ellássuk az olcsó hitelnyújtás eszközeivel, ellássuk mindazon indirekt segédeszközökkel, amelyekkel az állam nagyon lényegesen előmozdíthat ja ezeknek sikerét. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelől.) Ebben a tekintetben tér el az én állásjoontom Darányi Ignácz t. képviselőtársam álláspontjától. Én azt hiszem, hogy ez czélszerübb. Mert KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXII. KÖTET. márcz-us 6-án, pénteken. 457 magyar nemzeti szempontból mind a kettő ugyanazon elvi alapon épül fel. és azt hiszem, ha végignézünk azon az erdélyi telepítési akczión, amely a koalicziós kormány alatt keletkezett, — hiszen az is defenzív akczió volt, abban az értelemben, amelyben én ezt használtam, ott sem olyan kisajátítási akczióról volt szó, amilyennel a németek Posenben próbálkoztak, hanem azon igyekeztek, hogy azt a birtokot, amely magyar kézben van, magyar kisbirtokosok kezére juttassák. Ezt a feladatot akarjuk továbbfolytatni mi is, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) mi, azt hisszük, hogy czélszerübb eszközökkel; de akár 'czélszerü, akár nem czélszerü ez az eljárás, a nemzeti politika szempontjából teljesen egyenlő természetű mind a kettő. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) T. képviselőtársam hibáztatta a görög-katkolikus autonómiára, vonatkozólag azt a kijelentést, amelyet ma délelőtt olvastam fel tavaly áprilisi feljegyzéseimből. Hiszen ez tárgytalanná vált, mert az utolsó álláspontot, amelyet elfoglalt a kormány ebben a kérdésben, t, képviselőtársam is helyesli. Mint ebből is méltóztatnak látni, ez az egész megoldási mód, a nélkül, hogy annak sarkalatos alapelvei eltolódtak volna, ismételt eszemcserék folytán még nyert: preczizebben,helyesebben alakult ki, mint ahogy első nyers vázlatában mutatkozott. Ami a magyar görög-katholikus püspökséget illeti, kétségtelenül igaz, hogy nagyon sokan vannak még magyarok a többi görög-katholikus egyházmegyék területén is; ezeket azonban teljes lehetetlenség valamennyit ebbe az egyházmegyébe csatolni, teljes lehetetlenség a geográfiai helyzetnél fogva. A mi igyekezetünk csak oda kell hogy terjedjen, hogy nemcsak magával a dorogi székhelylyel közvetlen összefüggésben lévő vidékeken csatoljuk oda a magyarságot, hanem csatoljunk oda magyarságot egyes olyan fontosabb góczpontokon is, ahol az nagyobb mennyiségben lakik. Hiszen igy már az eredeti javaslatnál Marosvásárhely és körülötte néhány egyházközség hozzácsatoltatott a dorogi püspökséghez. Nézetem szerint ezt még tovább kell folytatni és vannak igen jelentékeny és a jövő nemzeti politika szempontjából igen fontos pontok — ma még függőben lévén a tárgyalások, részletekbe nem bocsátkozom, — amelyeket a dorogi püspökséghez lehet csatolni. Viszont ezzel szemben tényleg elkövettetett az a nézetem szerint tévedés, hogy e püspökségnek északkeleti határain, Nagykároly és Szatmár vidékén összefüggő, a román vidékkel kapcsolatos olyan egynéhány egyházközség csatoltatott a dorogi püspökséghez, amelyeknek lakossága a magyar statisztikai hivatal adatai szerint is kilencztizedrészben román. Azt hiszem, semmi értelme nem volna ezeket belekényszeríteni a dorogi püspökségbe. (Helyeslés a jobboldalon.) Azok a románok, akik benn laknak a magyarság között, ott fognak maradni, épugy, mint a románság között lakó magyarok a román püspökségben fognak maradni. De itt a határon azt a körülbelül 58