Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

456 518. országos ülés 1914 tnárczius 6-án, pénteken. szenvedtek a ministeriumnak és a ministerium kihelyezett közegeinek ellentállásán. Én ma hallottam először, hogy a tanitóképezdékben elrendelte a nemzetiségi nyelvek oktatását. Fagyon helyes dolog volt, de azt hiszem, ezen a téren tovább kell mennünk abból a szempontból, hogy ennek az oktatásnak hatékony volta iránt garancziákat keressünk, akkor, amikor megkivánjuk a tanítóktól, hogy tényleg tudják is azt a nyelvet, amit tanítanak, amely azonban ma, ugy tudom, nem vizsgatárgy. Ugyanigy áll a dolog a nem magyar anyanyelvű gyermekek által tömegesen látogatott állana népiskolákban, az anyanyelv oktatása tekintetében. T. képviselőtársam azt mondja, hogy ő elrendelte, hogy a német iskolákban heti négy órán a német nyelv tanittassék és hogy Arad megye bizonyos iskoláiban a román anyanyelv heti két órában tanittassék. (Helyeslés jobbfelől.) Én attól félek, hogy ez a nagyon helyes rendelet az esetek túlnyomó nagy részében papiroson maradt, legalább a németséget illetőleg tudom, hogy ugy az állami iskolákban, mint a német vidéken lévő, de magyar tannyelvű felekezeti római katholikus iskolákban — eltekintve egyes kivételektől, pt. Torontál megyében — az iskolák túlnymó nagy részében az anyanyelv teljesen el van hanyagolva és azokat a rossz következményeket váltja ki, amelyekre, velem teljesen egyetértésben, t. képviselőtársam is ma igen helyesen rámutatott. Én tehát benső örömmel konstatálom, hogy ebben a kérdésben egy nézeten vagyunk. Egy nézeten vagyunk abban a tekintetben is, hogy itt nem szabad magunkat bizonyos sablonokhoz kötni, hogy az anyanyelv felhasználása szempontjából a változó viszonyokhoz kell alkalmazkodnunk. De azért mégis nagyon sajnálom, hogy a t. képviselő ur akkor, amikor a népoktatás ügyével foglalkozott, nem mondta ki törvényben azt, ami a Berzeviczy-féle javaslatban benne volt, hogy a magyar állami népiskolák tannyelve a magyar. Nagyon jól tette volna, ha kimondta volna, mert ezzel ujabb törvényben világos jogszabályt statuált volna és elejét vette volna annak a vádnak, amivel ma találkozhatunk, hogy az állami népiskolák magyar tannyelve tulajdonkép az 1868. évi népoktatási törvény rendelkezéseivel ellentétben áll. És én azt hiszem, hogy ha ezt törvénybe foglalta volna is, azzal egyáltalában nem vette volna elejét annak, hogy az anyanyelv a körülményekhez simuló módon, a körülmények által kivánt mértékben érvényesüljön. Ezt igyekeztünk mi elérni azzal az állásfoglalással, amelyben kettő foglaltatik. Az egyik, hogy hajlandók vagyunk a gyermekeket az anyanyelven irni és olvasni megtanítani mindenütt, ahol ezt a szülők kívánják ; a másik, hogy gondoskodunk róla, hogy nem magyar ajkúak által tömegesen látogatott állami iskolákban a tanitó az illető gyermekek anyanyelvét tudja és ennek folytán a tanítók és az iskolákba beadott gyermekek közötti érintkezés az első időben, míg a magyar nyelvet eléggé meg nem tanulják, ezek anyanyelvén is történhessék. Ez elasztikus dolog, természetesen, helyesen elasztikus; mindenütt addig fognánk igy kisegítő nyelvként az anyanyelvet használni, amíg azok a gyermekek annyira megtanulják a magyar nyelvet, hogy ez a kisegítő eszköz feleslegessé válik. Nem ilyen teljes az egyetértés közöttünk a vallásoktatásra vonatkozólag. (Mozgás a baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Mindenekelőtt nem tudom, t. képviselőtársam honnan vette azt a szemrehányást, hogy én őt olybá akarnám feltüntetni, mintha a vallásoktatásnak magyar nyelven tanítását ő rendelte volna el. En ezt sohasem mondtam ; hiszen akik foglalkoznak a kérdéssel, tudják mindannyian, hogy már hivatalbeli elődeim, igy gondolom Wlassics mint líultuszminister adta volt ki azt a rendeletet, amely ebben a tekintetben valamivel messzebb ment, mint a gróf Apponyi Albert által kibocsátott ujabb rendelet. Én egyszerűen azt mondtam, hogy még ebben a kérdésben sem tartom helyesnek a korlátozást s azt tartom, hogy a gyermeket vallásoktatásban a maga anyanyelvén lehet részesíteni. (Igaz ! ügy van ! a jobbóldalon és balról.) T. képviselőház ! Ezt most t. képviselőtársam elismeri a népiskolákra nézve, de kifogásolja a középiskoláknál egy olyan nagyon szellemes okoskodással, amely megint egyszerre talán gyönyörnj'örködtetett is, de mindenesetre el is szomorított, mert egyik ujabb tanújele volt annak, hogy t. képviselőtársam igen fényes tehetsége mellett és talán épen tehetségének fényes képességeinél fogva, milyen könnyen elragadtatja magát bizonyos tetszetős doktriner állásfoglalásra és milyen könnyen megfeledkezik a dolgok, intézmények, rendelkezések gyakorlati követelményeiről. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) De, t. képviselőház, hogyan áll a dolog ? Az én nézetem szerint a nemzetiségi politika kérdéseiben helyes minden olyan intézkedés, amely akár gazdaságilag, akár kuturális, akár politikai tekintetben erősiti a magyar nemzeti ügynek rendelkezésére álló erőt (Helyeslés a jobboldalon.) és helyes minden olyan intézkedés, amely gyengíti a czentrifugális erőket, amely gyengíti az egységes magyar nemzet politikai létfeltételei ellen irányuló törekvéseket. Ez az egyedül helyes czinozura, amelyet minden egyes konkrét esetre alkalmazni kell. És ha most ezt ajánlom erre az esetre, hát kérdem a t. képviselőháztól, vájjon nincs-e meg minden nem magyarajku polgárában ennek a hazának, a férfiakban is, de a családanyákban talán még inkább, a németekben, románokban, tótokban, mindenkiben az a vágy, hogy az ő gyermeke az anyanyelvén részesüljön vallási oktatásban ? (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Vájjon ha ezt megtagadjuk nekik ; ha rákényszerít j ük, hogy magyar nyelven, amit még esetleg tör vagy kevésbbé jól beszél, magoltassák vele a vallás tantételeit, (ügy van !) ezzel erősítjük