Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
436 51H. országos ülés 191k márczius 6-án, pénteken. tisztelt urak megteszik magukat az összes -hazai románság képviselőinek, mi őket ilyenekül el_ nem ismerhetjük és el nem fogadhatjuk. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobalóldálon.) Nekünk románajku polgártársainkkal semmi bajunk sincs. Abban a törekvésben, hogy a haza összes polgárai közt, beleértve románajku polgártársainkat, a legteljesebb egyetértés jöjjön létre, hogy azok gazdasági és kulturális — hazafias szellemű kulturális — törekvései teljes szabadságban érvényesüljenek, sőt támogatásban részesittessenek; hogy minden olyan sérelmük, amely nem egy vélt nemzetiségi közjogi egyéniségnek konczepcziójából, hanem az egyén valami kellemetlenségéből indul ki, orvosoltassék: (Helyeslés a baloldalon.) ebben a törekvésben, bár a metódust nem helyeseljük, teljesen egyetértünk. (Ugy van! balfelöl.) Az én lelkemben, amióta a politikában működöm, teljesen ugyanaz a testvéri érzés uralkodott ezen hazának összes polgárai iránt. Az én szeretetem ennek a hazának egész népére kiterjed, vallás-, faj- és nyelvkülönbség nélkül. Azt a népet tehát, azokat a mi derék polgártársainkat, akik nem a magyar anyanyelvet beszélik, azzal nem sértem meg, ha kifogásolom először azt, hogy egy csoporttal szemben, amely szerintem a magyar állam fennállásának feltételeivel ellenkező politikai irányt követ (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldálon.) és amelyet másodszor nem tartok hivatva és nem tartok feljogosítva arra, hogy nem magyarajku polgártársaink egy részének is hivatalos képviseletét magának tulajdonítsa, hogyha mondom ezzel a csoporttal szemben^ hibának nyilvánítom a politikai tárgyalást. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobalóldálon.) Ennyit erről a tárgyról. Különben pedig még egy előzetes észrevételem van s ez az utolsó. (Halljuk! Halljuk!) ~E>z az, hogy az a kép, amelyet a mai ülés felszólalásaiból nyerünk, nem lehet teljes kép. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Miháli Tivadar t. képviselőtársam 11 pontban felolvasta azokat a kívánalmakat, amelyekkel a román nemzetiségi párt vezetői a ministerelnök elé állottak már akkor is, mikor ő nem ministerelnöki minőségben kezdte ezeket a tárgyalásokat és ezen 11 pont nem merítheti ki az egész tárgyalási anyagot, mert hiszen az igen tisztelt ministerelnök urnak február 20-án tett nyilatkozatában még egészen más kérdéseket találunk, amelyekről a tárgyalás folyt; amelyekben részben, egy bizonyos pontig teljesítette, részben pedig visszautasította a t. ministerelnök ur a román nemzetiségi párt bizalmi férfiainak kívánságát. P. o. egy szót sem látok, egy szót sem hallottam ebben a 11 pontban az 1907 : XXVII. t.-czikknek megszüntetéséről vagy revíziójáról, pedig a ministerelnök urnak válasza szerint ez volt az egyik követelmény, amelyet ő ebben az alakban el nem fogadott, hanem más térre vitte azután a tárgyalásokat és más téren iparkodott ezen törvény körül is megegyezést szerezni. (Ugy van! balfelöl) Ezt csak annak illusztrácziójára emelem ki, hogy a mai ülésen történtekből nem nyerjük teljes képét azoknak amiket a román nemzeti pártnak vezérférfiai képviseltek, mert, ismétlem, a ministerelnök ur válaszában még bennfoglaltatnak olyan követelmények is, amelyekről ma szó nem volt, legfeljebb burkoltan a 11 pont közül abban a pontban, amelyben a közoktatásügynek, hogy ugy mondjam, a nemzetiségi profirramm szerint való rendezését kérik. Gr. Tisza István ministerelnök: Persze! Gr. Apponyi Albert: De hát ez, megvallom, reám nézve másodrendű dolog. Napirenden van a ministerelnök urnak február 20-án adott válasza (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és én azzal foglalkozom, annyival is inkább, amenynyiben elismerte a nemzetiségi pártok vezérszónoka is, — amiben különben ugy sem kételkedtem — hogy teljes históriai hűséggel adta elő a tényeket, terjesztette elő a tényeket a ház elé és ma még némi kiegészitéssel szolgált a t. ministerelnök ur. Hát, t. képviselőház, rám nézve éj>en nem hatott meglepőleg a, ministerelnök ur február 20-án, illetőleg 26-án elmondott beszédének tartalma. Én sohasem vártam azt, sohasem gondoltam azt, hogy a t. ministerelnök ur ezen tárgyalások során a fiiagyar állami és nemzeti egységnek követelményeivel szembe fog helyezkedni, hogy azoknak hadat fog üzenni, hogy azokat el fogja ejteni; teljesen el voltam arra készülve, hogy az engedmények, amelyeket ő a tárgyalások során tenni hajlandó volt, nem lesznek olyanok, amelyek szembeszökőleg, a kevésbbé tájékozottak előtt is valami vehemens ellenmondást idéznek elő. És én azért ma is ismétlem, amit már interpelláczióm beadásakor mondtam, s amire beszédem végén vissza fogok térni, hogy én a főhibát magának a tárgyalásnak metódusában, magában abban az útban látom, amelyre a ministerelnök lépett, amikor nem egy önállóan, természetesen az összes tényeknek és az összes kívánságoknak ismeretén alapuló, egy önállóan megállapított politika utján, hanem megegyezés, paktumszerü megegyezés utján iparkodott a kérdést megoldani, még pedig megegyezéssel olyan tényezőkkel, amelyek egyénileg lehetnek nagyon tiszteletreméltóak, de olyan elvi állásponton állanak, amelylyel énszerintem megegyezés nem lehetséges. (Igaz! Ugy van! balfélbl.) De ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy azért a ministerelnök ur előadásának és az általa tett engedményeknek tartalma nem foglalna magában olyan részleteket is, amelyeket én legalább a legsúlyosabb aggodalommal látok és amelyeknek kilátásba helyezésében, eltekintve most a paktumszerü tárgyalás formájának hibájától, külön is súlyos politikai hibát látok.
