Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
518. országos ülés 1914 gyár közélet nem egy kitűnő tényezője joggal elvárhatja azt, hogy ő tisztán és szigorúan tudományos értelemben ebbe bekerüljön. (Élénk derültség jobbfelöl.) Ez a kérdés humorosan van beállítva, valóságában azonban végtelenül komoly. Komoly azért, — és ez az indoka is — mert a nyugatról jövő szellemi áramlatok, amelyek nyugaton mindenkor a megfelelő gazdasági fejlődéssel jártak együtt, nálunk nem időbeli egymásutánban, hanem térbeli egymásmellettiségben léptek fel. Mert hozzánk a polgári szabadelvüség ideológiája ugyanabban az időben jött el, amikor a marxizmus fogalomköre, amikor a már ezt túlhaladó legindividuálisabb nitzscheizraus, a darwinizmus és a Darwinnal merőben ellentétes szoczialista felfogás mint egy közös világnézletnek jelzői alakultak. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) Nálunk, ha valaki modernségre törekszik egy kissé, ugy jár, mint azok a balkáni hölgyek, — bocsánat, igazán nem akarok most román nemzetiségi velleitásokra czélozni — akik egy Maison Lujza vagy egy Maison Mariska nevű divatárukereskedőnőtől kajiják meg az utolsó párisi divatot. Azonban a baj az, hogy a tavalyi blousehoz két év előtti kalapdivatot alkalmaznak és három év előtti shawlokat aggatnak fel. A hölgyeknek az mindegy, ő azt hiszi, hogy fel van szerelve egy modern párisi nő összes attribútumaival, és épen ugy fel van szerelve egy magyar radikális szoczializmussal és darwinizmussal, haeckaliznrassal, individualizmussal, nizscheizmussal és egyebekkel. Bocsánatot kérek, körülbelül ugy festenek egymás mellett, mintha én azt mondanám, hogy szigorúan vallásos katholikus vagyok, tehát pontosan megtartom a zsidó hosszunapot. (Élénk derültség.) Apponyi Albert képviselő ur, aki a fogalmaknak oly igen pontos ismerője, el fogja ismerni, hogy, aki magát egy időben darwinistának és marxistának vallja, az körülbelül ebbe a kategóriába sorolható. Gr. Apponyi Albert: Én sem az egyiknek, sem a másiknak nem vallom magamat! Farkas Pál: Mi következik mindebből? Egy óriási fogalomzavar. Következik az, hogy mindenki nyugodtan mehet oda, ahova kedve tartja. Egy hang (a báloldalon): Ez nemzetiségi kérdés ? Farkas Pál: Meg vagyok győződve, hogy Kovácsi Kálmán képviselő ur tudományos kérdések megítélésében sokkal hivatottabb nálam. Kovácsi Kálmán: Kikérem magamnak az aposztrofálást! (Nagy derültség a jobbóldalon.) Foglalkozzék csak a maga hitsorsosaival! Csúfolódjék a zsidók felett olyan szellemesen, ne felettem. Maradjon a zsidóknál. (Zaj.) Elnök: Kérem Kovácsi képviselő urat, tartózkodjék a közbeszólásoktól. Kovácsi Kálmán: Az ember rá sem néz, hozzá sem szól és itt pökhendiskedik! (Zaj.) KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXII. KÖTET. lárczius 6-án, pénteken. 433 Elnök: Kovácsi Kálmán képviselő urat rendreutasítom. Farkas Pál: Ha a képviselő ur komolyabb térre viszi át ezt a véleményem szerint egészen ártatlan megszólítást, akkor biztosithatom, hogy a zsidóknál maradok, hogy a zsidóknál nem fogok olyan papokat találni, akik nőket megátkoznak. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Kovácsi Káimán: Semmi köze hozzá! (Zaj.) Farkas Pál: Méltóztassanak megengedni, hogy e kis inczidens után ismét visszatérjek erre a témára, a fogalomzavarra, amely a í'őoka annak, hogy nálunk olyan nehezen találják meg a helyüket az emberek. Ez csak azért lehetséges, mert, mint az utolsó esztendőkben láttuk, e kérdések tárgyalásában nem tudjuk az objektivitást a nyugalmat, a kölcsönös megértést biztosítani. Nálunk nem a radikalizmus a hibás, hogy fogalomzavar van. Az mindig vallotta azt, amit vall és megy a maga utján. Ez az ut nem az én utam, azért váltam el tőle. De azért ezt az utat, mint a fejlődésnek egyik faktorát, mégis akczeptálom. Az a baj, hogy a fejlődésnek különböző tényezői, amelyek másutt mindenütt egy harmóniát állapítanak meg, nálunk össze-visszaságban vannak. (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) Én igazán nem akarok neveket aposztrofálni és a legtávolabb áll tőlem, hogy gróf Károlyi Mihálynak például az abszolút jóhiszeműségét egy szóval is kétségbe vonjam, de méltóztassék elhinni, hogy nagyon nehéz volna bárhol a világon egy urat elképzelni, aki a konzervatív nagybirtoknak legeminensebb reprezentánsa létére szélső radikális jpropagandát vezet. (Ugy van! a jobboldalon.) Gr. Apponyi Albert: Másutt is igy van! Farkas Pál: Azt mondja erre t. képviselőtársam, hogy ez másutt is igy van. Nincs igy! Az angol arisztokrácziában igenis, mindig volt egy természetes fejlődés, amely az angol arisztokrácziának balról álló tagjait a szabadelvű polgári osztálylyal közös küzdelembe vitte. Radikális arisztokráczia azonban csak egy időben volt, a franczia forradalom korában. Akkor is megvolt Parisnak a maga Palais Royal-ja, ott is tartottak fényes ünnepélyeket, ott is ünnepelték napról-napra az orleans-i herczeget, ott is azt hitte az orleans-i herczeg, hogy ő vezeti a mozgalmat, mikor a mozgalom kihasználta őt. És amikor később czellájának magányában alkalma volt történet-filozófiai kérdéseket újra revízió alá venni, valószínűleg érezte, hogy talán amikor diadalmenetben vitték körül szobrait Parisban Neckert távozása alkalmával, nem ő volt az, aki a királyi udvart megcsalta, hanem őt csalták meg az ő barátai. S meg vagyok győződve, hogy az orleans-i herczeg életében a legszomorúbb pillanat az volt, amikor a forradalmi törvényszék esküdtjei között ott látta Antonelli-t, azt az esküdtet, aki az ő bizalmasa volt, aki az ő estélyein olyan előkelő szerepet játszott és aki 55
