Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-516

370 516. országos ülés ÍM'+ ejteni azoknak a szükségleteknek, amelyek nem annyira közszükségletek, amelyek esetleg nem kivannak annyi pénzt. Akkor, amikor Magyarországon minden* társadalmi osztály, a hivatalnok, a latéi ner, a fogyasztó és termelő, az iparos és a földmives egyformán örökké arról panaszkodik, hogy az állam részéről abból a horribilis jövedelemből, amelyet az ő adófilléreik szolgáltatnak, nem tudja megkapni, megtalálni azt a támogatást,amely az ő szükségletének megfelel, amely fejlődését biztosítani tudja; akkor, amikor mi ugyanezt az adófizető polgárságot jóformán hónapról-hónapra ujabb államadósságok kontrahálásával sújtjuk, amikor mi hadügyi terheket vállaltunk, amelyekre nézve azt mondták néhány esztendővel ezelőtt, hogy ott megállás fog történni és nem történt megállás, mert azóta már kétszer vállaltunk ujabb terheltet és ma sem vagyunk vele tisztában, sőt talán maga a honvédelmi minister ur sincs vele tisztában, hogy tulajdonképen azok az elvállalt kötelezettségek pénzügyileg micsoda terheket jelentenek ami számunkra; amikor ezeket a terheket vállaljuk és emellett nem tud a pénzügyminister ur uj jövedelmi forrásokat megteremteni, amelyek az állampolgárság további megterhelése nélkül jövedelmezők volnának az államkincstárra, s amelyek csakugyan kellő fedezetet nyújtanának a vállalt terhekre, amelyeket bár hiszem, hogy húzódozott tőlük, de mégis kénytelen volt vállalni, vagy legalább beleegyezni abba, hogy fedezi e kiadásokat akkor, amikor nem tud olyan uj és jelentős jövedelmeket teremteni, amelyek képessé tennének minket arra, hogy az állam pénzügyi csődje nélkül elviselhessük a ránk rótt terheket és elviselhessük azt a gavallériát is, amelyet azonfelül ilyenféle társaságokkal szemben még tanúsítunk; akkor, amikor erre nézve semmiféle biztosítéKúnk nincs, igazán nem értem a kereskedelemügyi minister urat, hogy ezekre az ellenvetésekre nem is próbált válaszolni. Egy szót sem szólok arról, hogy vájjon csakugyan olyan-e az ország pénzügyi helyzete, hogy mi ilyen terheket megbírjunk. Teljes mértékben akczeptálom azt, hogy a pénzügyminister ur illetékesebb ennek megállapítására. De méltóztassék nekem megengedni: amikor a kereskedelemügyi minister ur resszortjában előfordul egy kérdés, amely ezzel a pénzügyi kérdéssel összefügg, akkor méltóztassék ezt tőle megkérdezni és az általa adott felvilágosítások alapján minket megnyugtatni, hogy ne aggódjunk semmiféle tekintetben, mert az állam pénzügyi viszonyai olyan rózsásak, hogy ezeket a terheket bátran viselhetjük. Egyik t. képviselőtársunk a túloldalról, mikor valaki az ellenzéki szónokok részéről említette, hogy nyomor van az országban és hogy a nyomor enyhítésére alig történt valami, nagyon megbotránkozott ezen és azt mondta: niáfczius 4-e/t, szerdán. csodálatos dolog, hogy mikép lehet Magyarországon nyomorról és szegénységről beszélni; ma színházba akartam jjáholyt váltani, öt színházat jártam végig és sehol sem> kajitam jegyet, íme, csak nem lehet nyomorról és' szegénységről beszélni, mikor ennyit mulat a publikum. Roppant naiv közgazdasági tudásra és sekély gondolkozásra vall, ha valaki ilyen külső jelenségekből akarja megállapítani, hogy Magyarországon nyomor és inség van-e vagy nincs? Ne abból tessék következtetni, hogy a a színházak telve vannak vagy sem, mert először is Budapest mégis csak az ország központja és sok vidéki ember látogat el ide néhanapján, mivel ha nem a város szeretete hozza, hozza a szükséglet. Ha pedig már itt van az illető, legalább azon az egy-két napon, eleget akar tenni kulturális szükségleteinek és színházba is akar menni. Azután van a jDublikumnak még egy másik része is Budapesten, amelyről nagyon jól tudjuk, hogy semmiféle nyomor és szegénység nem lépte még át küszöbét, ebből a publikumból telik az, amelynek színházlátogatásából a képviselő ur azt következteti, hogy itt minden a legjobb kerékvágásban megy, nyomor és inség tehát nincs. Arra gondolt volna, hogy Budapest legutolsó kimutatása szerint Budapesten csökkent a kenyérfogyasztás, a húsfogyasztás, a legprimitívebb élelmi czikkeknek, a burgonyának a fogyasztása is: ezek azok az adatok, amelyek azt mutatják, hogy az élet föltételei sulyosodtak Magyarországon és hogy egyesek a legelemibb életszükségleteknek sem tudnak megfelelni. Különben ugyancsak az illető képviselő urnak, kár hogy nincs itt, szeretnék még egyet figyelmébe ajánlani, azt, hogy a vigadozás és a mulatság épen nem kritériuma a vagyoni jólétnek. Mert ismerünk kerületeket, ahol a választások alkalmával hegyen-völgyön lakodalom szokott lenni; épen a legnyomorultabb viszonyok között élő községekben legnagyobb az eszemiszom, a dinom-dánom. De ez nem arra mutat, hogy ott most egyszerre föllendül az anyagi jólét, hanem mutatja azt az arányt, amelyben megoszlik annak a kép viselő jelöltnek a saját elvei kapaczitáló erejébe és a bugyellárisának kapaczitáló erejébe vetett bizodalma, ezt az arányt mutatja, a vigadozás, de nem a jólétet. (Igazi Ugy van! a baloldalon.) Kénytelenek vagyunk tehát megmaradni a minister ur felvilágosításai daczára, vagy helyesebben elmaradt fölvilágositásai miatt, amellett, hogy az állam pénzügyi helyzete és azok a szükségletek, amelyek nincsenek kielégítve, nem engedik meg, hogy mi ma ebben az időben még akkor is, ha tényleg indokolt volna a hajózás fejlesztése, ilyen pazar módon szubvenczionáljuk a hajőstársaságokat, mert egyéb, sokkal fontosabb szükségletek várnak kielégítésre. A kereskedelemügyi minister urnak néhány argumentumára kívánok még csak röviden re-