Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

20 502. országos ülés 1914 január 28-án, szerdán. nak behívása, az országnak mindezek láttára a háborútól való folytonos félelme, á felesleges pánikok stb., mind elkerülhetők lettek volna, ha csapataink a határszélen felemelt, magas békelétszámuak lettek volna, (ügy van ! ügy van!) Lényegesen enyhít ezeken a bajokon az előttünk fekvő törvényjavaslat, azonban csapataink alosztályainak békelétszáma még mindig mögötte marad a kontinentális államok alosztályai békelétszámának. (TJgy van! TJgy van!) Mig ugyanis a javaslat értelmében a mi gyalogszázadaink ezentúl 92 főből fognak állani, addig Olaszországnak minden gyalogszázada 110, Francziaországé 140, Oroszországé 130, Németországé 120 főből áll. S mig a javaslat értelmében a mi határszéli csapataink felemelt békelétszáma 120 főt fog kitenni, addig Francziaországé 200-at, Németországé 180-at, Oroszországé 170-et és Olaszországé 150-et tesz ki. De nagy haladás már ez is, mert hogyha visszagondolunk a véderőreform megalkotása előtti időre, hátborzongva kell visszaemlékeznünk arra, hogy csapataink alosztályainak békelétszáma 60, 70 és 80 között, honvédségünké pedig 35 és 40 között ingadozott. (TJgy van ! ügy van !) Ami már most a javaslatban követelt pénzügyi kiadásokat illeti, azoknak javarésze a hiányzó géppuskás osztagok, lovas géppuskás osztagok, utászszakaszok, táviró járőrök felállítására és a tüzérség fejlesztésére és átszervezésére fordittatik. Tüzérségünk kevés. Hogy mi a tüzérségnek jelentősége és feladata, azt az utóbbi évtized háborúi eléggé igazolják, (ügy van!) Nagy területeket öntvén el tüzével, ott, ahol megállapodott, szilárd támasztópontja a harczvonalnak és kitartó helyzetében dörgő szózatával bátorságot önt a vele küzdők lelkébe, (ügy van !) Az erőkifejtés hatásossága szempontjából nagyfontosságú, hogy a különbözően felszerelt, de egymás támogatására hivatott csapatok és fegyvernemek bizonyos arányban álljanak egymás között, (ügy van !) Lássuk tehát, hogy milyen arányban van képviselve a tüzérség azon elsőrendű katonai hatalmak erőkifejtésénél, amely katonai hatalmaknak rendkívül nagy erőkifejtő tehetségével hadvezetőségünknek leginkább számolnia kell. Az összerőkifejtés mellett mig Oroszországban három ágyú esik 882 emberre, addig Németországban három ágyú esik 1072 emberre és nálunk három ágyú esik 1400 emberre. Immánuel »Erfahrungen und Erlebnisse im japan-russischen Kriege 1904—1905« czim alatt 1906-ban Berlinben megjelent munkájában olvasom, hogy a mukdeni csatában, amikor az ellenfelek erőkifejtése az egész hadjárat folyamán a leghatásosabb volt, az oroszok 370 gyalogzászlóaljjal, 260 ezer puskával, 163 lovas századdal és 1192 löveggel vettek részt; mig a japánok csak 263 gyalogzászlóaljjal, 240.000 puskával, 66 lovasszázaddal és 892 löveggel vettek részt. És hogyha már ennél a példánál időzöm, mi más hiányzott a japánoknak az oroszok ellen nagy pénz- és véráldozattal vezetett hadjáratuk teljes sikeréhez, mint a modern erőkifejtéshez szükséges kvantitások ! Hiszen a kvalitás megvolt. Teljes sikert mondottam, mert a japánok az oroszokat csak megverték, de le nem győzték, nem űzték ki őket Mandzsúriából. Egy 50 millió lakossal biró államnak olyan aspirácziók megvalósítására, mint amilyenek Japán aspirácziói, nem elegendő 13 gyaloghadosztálylyal és ugyanannyi másodosztályú gyalogdandárral berendezkedni. És miért érte az orosz hadsereget annyi kudarcz az utolsó háborúban ? Mert nem volt a háborúra felkészülve, mert a mozgósítási előmunkálatok és a taktikai egységeknek legénységgel való ellátása, a legénység és anyag pótlása körül rendkívül nagy összevisszaság uralkodott. A mai modern háború sorsát a minél erősebb és képzettebb hadsereg minél gyorsabb felvonulása dönti el. (ügy van !) Visszatérve már most előbbi fejtegetésemre, a tüzérség a gyalogság erőkifejtését nemcsak kiegészíti, hanem növeli az erőkifejtés hatásosságát. Nagyfontosságú tehát, hogy a tüzérség nagyobb arányban legyen képviselve a hadseregben, mint eddig volt, a mainál jóval kisebb erőkifejtés mellett. Ezt czélozza a megszavazásra váró törvényjavaslat, amidőn gyaloghadosztályonként a 36 ágyú helyett 60-at kivan, mig a többi államokban gyaloghadosztályonként ez a szám 54—72 között váltakozik. Lovasságunk a gyalogsággal kellő arányban van és békealakulásainak magas létszámát illetőleg úgyszólván páratlanul áll. Kiegészítésre csak annyiban szorul, amennyiben egyes ujabb alakulatok, lovas géppuskás osztagok, táviró járőrök felállítása elvezényléseket tettek szükségessé. Indokolva már most szerény tehetségemhez képest a hadvezetőség jelen követelésének jogos és szükséges voltát, engedje meg a t. ház, hogy egy nagyon rövid visszapillantást vessek arra az időre, amelyben négy nemzet irta véres betűvel nevét a világtörténelembe és ebből levonjam a tanulságot. (Halljuk! Halljuk!) Hogyha kutatom, hogy a török hadsereg sorozatos, csúfos vereségeit mi okozta, azt látom, hogy eltekintve a belviszálytól, amely intő példaként lebegjen előttünk, (Igaz! ügy van!) annak fő oka a hadsereg szervezetlenségében volt. (ügy van!) Hiszen minő sereget küldtek harczba? Hetven százalék kiképezetlen ujonczokból, fegyverrel bánni nem tudó legényekből állott, harmincz százaléka félig-meddig kiképzett, de katonának nem mondható emberekből állott. A tisztek nem ismerték a legénységet, a vezetőség nem ismerte a tiszteket, a terepeket és ehhez járult még a gyenge és erélytelen vezetés. Már maga a legelső lépés, amidőn a második évet szolgáló katonákat szabadságolták, természetesen pénzért és helyettük redivekből és ujonczokból összeszedett sereget küldtek a harczba, maga is erélytlen és gyenge vezetésre vallott. A törökök szerencsétlen vereségén okulva, azt látjuk, hogy a modern háború jól felszerelt, erős és jól kiképzett haderőt igényel, amelynek legény-