Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

20 502. országos ülés 1914 január 28-án, szerdán. nak behívása, az országnak mindezek láttára a háborútól való folytonos félelme, á felesleges páni­kok stb., mind elkerülhetők lettek volna, ha csa­pataink a határszélen felemelt, magas békelétszá­muak lettek volna, (ügy van ! ügy van!) Lényegesen enyhít ezeken a bajokon az előt­tünk fekvő törvényjavaslat, azonban csapataink alosztályainak békelétszáma még mindig mögötte marad a kontinentális államok alosztályai béke­létszámának. (TJgy van! TJgy van!) Mig ugyanis a javaslat értelmében a mi gyalogszázadaink ezentúl 92 főből fognak állani, addig Olaszország­nak minden gyalogszázada 110, Francziaországé 140, Oroszországé 130, Németországé 120 főből áll. S mig a javaslat értelmében a mi határszéli csapataink felemelt békelétszáma 120 főt fog ki­tenni, addig Francziaországé 200-at, Németországé 180-at, Oroszországé 170-et és Olaszországé 150-et tesz ki. De nagy haladás már ez is, mert hogyha visszagondolunk a véderőreform megalkotása előtti időre, hátborzongva kell visszaemlékeznünk arra, hogy csapataink alosztályainak békelétszáma 60, 70 és 80 között, honvédségünké pedig 35 és 40 között ingadozott. (TJgy van ! ügy van !) Ami már most a javaslatban követelt pénz­ügyi kiadásokat illeti, azoknak javarésze a hiányzó géppuskás osztagok, lovas géppuskás osztagok, utászszakaszok, táviró járőrök felállítására és a tüzérség fejlesztésére és átszervezésére fordittatik. Tüzérségünk kevés. Hogy mi a tüzérségnek jelen­tősége és feladata, azt az utóbbi évtized háborúi eléggé igazolják, (ügy van!) Nagy területeket öntvén el tüzével, ott, ahol megállapodott, szilárd támasztópontja a harczvonalnak és kitartó hely­zetében dörgő szózatával bátorságot önt a vele küzdők lelkébe, (ügy van !) Az erőkifejtés hatá­sossága szempontjából nagyfontosságú, hogy a különbözően felszerelt, de egymás támogatására hivatott csapatok és fegyvernemek bizonyos arány­ban álljanak egymás között, (ügy van !) Lássuk tehát, hogy milyen arányban van kép­viselve a tüzérség azon elsőrendű katonai hatal­mak erőkifejtésénél, amely katonai hatalmaknak rendkívül nagy erőkifejtő tehetségével hadvezető­ségünknek leginkább számolnia kell. Az összerő­kifejtés mellett mig Oroszországban három ágyú esik 882 emberre, addig Németországban három ágyú esik 1072 emberre és nálunk három ágyú esik 1400 emberre. Immánuel »Erfahrungen und Erleb­nisse im japan-russischen Kriege 1904—1905« czim alatt 1906-ban Berlinben megjelent munkájában olvasom, hogy a mukdeni csatában, amikor az ellenfelek erőkifejtése az egész hadjárat folyamán a leghatásosabb volt, az oroszok 370 gyalogzászló­aljjal, 260 ezer puskával, 163 lovas századdal és 1192 löveggel vettek részt; mig a japánok csak 263 gyalogzászlóaljjal, 240.000 puskával, 66 lovas­századdal és 892 löveggel vettek részt. És hogyha már ennél a példánál időzöm, mi más hiányzott a japánoknak az oroszok ellen nagy pénz- és vér­áldozattal vezetett hadjáratuk teljes sikeréhez, mint a modern erőkifejtéshez szükséges kvantitá­sok ! Hiszen a kvalitás megvolt. Teljes sikert mon­dottam, mert a japánok az oroszokat csak meg­verték, de le nem győzték, nem űzték ki őket Mandzsúriából. Egy 50 millió lakossal biró államnak olyan aspirácziók megvalósítására, mint amilyenek Japán aspirácziói, nem elegendő 13 gyaloghadosz­tálylyal és ugyanannyi másodosztályú gyalog­dandárral berendezkedni. És miért érte az orosz hadsereget annyi kudarcz az utolsó háborúban ? Mert nem volt a háborúra felkészülve, mert a mozgósítási előmunkálatok és a taktikai egységek­nek legénységgel való ellátása, a legénység és anyag pótlása körül rendkívül nagy összevisszaság ural­kodott. A mai modern háború sorsát a minél erő­sebb és képzettebb hadsereg minél gyorsabb fel­vonulása dönti el. (ügy van !) Visszatérve már most előbbi fejtegetésemre, a tüzérség a gyalogság erőkifejtését nemcsak ki­egészíti, hanem növeli az erőkifejtés hatásosságát. Nagyfontosságú tehát, hogy a tüzérség nagyobb arányban legyen képviselve a hadseregben, mint eddig volt, a mainál jóval kisebb erőkifejtés mellett. Ezt czélozza a megszavazásra váró törvényjavas­lat, amidőn gyaloghadosztályonként a 36 ágyú helyett 60-at kivan, mig a többi államokban gyaloghadosztályonként ez a szám 54—72 között váltakozik. Lovasságunk a gyalogsággal kellő arányban van és békealakulásainak magas létszámát illető­leg úgyszólván páratlanul áll. Kiegészítésre csak annyiban szorul, amennyiben egyes ujabb ala­kulatok, lovas géppuskás osztagok, táviró járőrök felállítása elvezényléseket tettek szükségessé. Indokolva már most szerény tehetségemhez képest a hadvezetőség jelen követelésének jogos és szükséges voltát, engedje meg a t. ház, hogy egy nagyon rövid visszapillantást vessek arra az időre, amelyben négy nemzet irta véres betűvel nevét a világtörténelembe és ebből levonjam a tanulságot. (Halljuk! Halljuk!) Hogyha kutatom, hogy a török hadsereg soro­zatos, csúfos vereségeit mi okozta, azt látom, hogy eltekintve a belviszálytól, amely intő példaként lebegjen előttünk, (Igaz! ügy van!) annak fő oka a hadsereg szervezetlenségében volt. (ügy van!) Hiszen minő sereget küldtek harczba? Hetven százalék kiképezetlen ujonczokból, fegy­verrel bánni nem tudó legényekből állott, harmincz százaléka félig-meddig kiképzett, de katonának nem mondható emberekből állott. A tisztek nem ismerték a legénységet, a vezetőség nem ismerte a tiszteket, a terepeket és ehhez járult még a gyenge és erélytelen vezetés. Már maga a legelső lépés, amidőn a második évet szolgáló katonákat szabadságolták, természe­tesen pénzért és helyettük redivekből és ujonczok­ból összeszedett sereget küldtek a harczba, maga is erélytlen és gyenge vezetésre vallott. A törökök szerencsétlen vereségén okulva, azt látjuk, hogy a modern háború jól felszerelt, erős és jól kiképzett haderőt igényel, amelynek legény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom