Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

22 502. országos ülés Í9ík január 28-án, szerdán. le 159.500-ra. Én a javaslat benyújtásakor meg­lepetve láttam, hogy 16.500-zal kevesebb ujonoz van benne, mint amennyi abban a tervezetben volt. A 176.000 ujonczot már 1909-ben szükséges­nek tartották és most ez a törvényjavaslat a fej­lesztés utolsó évében, 1918-ban 177.500-at kivan, vagyis 1500-zal többet, mint amennyi régen tervbe volt véve, azzal az 1500-zal többet, amely a matróz­hadtestnek 6000 fővel való szaporítására szüksé­ges. És hogy engem ez meg nem lepett, annak bizonyítékául legyen szabad felhoznom, hogy 1911-ben, amikor választókerületemhez nyilt leve­let intéztem, erről a kérdésről szólva azt az állítást koczkáztattam meg, hogy számitásom szerint a hadseregnek már régebben elhatározott fejlesztésé­hez összesen 181.000 ujonczra lesz szüksége. Az előttünk fekvő törvényjavaslat csak 4000-rel ke­vesebbet emlit. De ha tekintetbe veszszük mindazt, amit a hadsereg fejlesztése és a hadi technika terén az utóbbi években történt, nem kell különös ka­tonai szakértőnek lenni, nem kell a hadsereg szer­vezetének részleteibe tüzetesen belebocsátkozni, hanem csak főbb vonásaiban kell végiggondolni az utóbbi éveknek ezen a téren felmerült esemé­nyeit, mindenki tisztában lehet az egész kérdéssel. (Ugy van ! jóbbfélől.) 1904-ben egy nagy tüzérségi programmot fogadtunk el; 1907-ben ujabb hadi­hajók épitését határoztuk el. 1908-ban a géppus­káknak eleinte szerény mértékben való rendszere­sítését vittük keresztül, mely azután természetesen, évről-évre fokoztatott; következett ezután az automobiloknak, a léghajóknak, a repülőgépeknek alkalmazása a hadseregnél, a modern technika felhasználása a távirónál, különösen a szikra­távírónál, a telefonnál, a jelző- és fényszóró­készülékeknél. Ezeknek rendszeresítése, a műszaki szolgálat és a közlekedési csapatok teendői fontosságának folytonos emelkedése, természetesen nélkülözhe­tetlenné tette a legénység további szaporítását is. E mellett a szolgálati időt 1912-ben megrövidí­tettük, amivel pedig fordított arányban áll a ki­képzés lehetősége, tehát nagyobb mértékben kell gondot fordítanunk a kiképzésre, mert a techni­kai eszközöknek szaporodása és folytonos tökéle­tesítése magasabb fokú kiképzést igényel ugy a tiszteknél, mint az altiszteknél, de különösen a legénységnél. Ha ínég hozzáteszszük, hogy mind­ezek a fejlesztések, azután a szolgálati idő meg­rövidítésével járó létszámszaporitás az 1912-iki törvény alapján magukkal hozták azt is, hogy az élelmezési és egészségügyi szolgálatot is fejleszteni kell, mindenkinek be kell látnia azt, hogy a lét­számnak ezen szaporitára elengedhetetlenül szük­séges. Mindamellett, hogy ez ilyen kétségtelenül bi­zonyos, én arról vagyok meggyőződve, hogy a közvéleménynek ezt a megnyugvását, amelylyel ezt a törvényjavaslatot fogadja és amelyről az előbb már említést tettem, nem ezeknek a szem­pontoknak a mérlegelése és elfogadása okozta, hanem azok a tapasztalatok, melyeket a mi közönségünk a legutóbbi évek külpolitikai esemé­nyeinek hatása alatt szerzett. Akkor, mikor egy-két évvel ezelőtt határaink közvetlen közelében a legborzalmasabb események lefolyását láttuk, amikor láttuk, hogy a fegyveres erő súlya alatt egy hatalmas birodalom roskado­zik és bomladozik : akkor nálunk is az emberek lelkét megkapta egy bizonyos aggodalom és nyug­talanság. Azok, akiknek lelke akkor ezen a ráz­kódáson keresztülment, első kérdésként azt vetet­ték fel, vájjon milyen állapotban van a mi fegy­veres erőnk. Aki pedig, ezt a kérdést felvetette ilyen események hatása alatt, annak nem lehet többé elzárkóznia azon felelősség súlya alól, amely azzal járna, hogy fegyveres erőnknek elengedhetet­lenül szükséges fejlesztését és megerősítését bármi módon megakadályozzuk, nehezítsük, vagy meg­tagadjuk. Azt hiszem, hogy azokkal szemben, akik — ugy mint ma Polónyi Géza képviselő ur tette — annak az 1912. évi véderőtörvénynek meghozatalá­ban valami elitélendő tényt látnak, mi, akik a jövőbe nézünk és a nemzet fenmaradásának és biztonságának nagy érdekeit minden egyéb szem­pont fölé helyezzük, azt mondhatjuk, hogy soha fényesebben be nem igazolódott annak a ténynek jogosultsága és helyessége, amely ebben az ország­ban rendet és nyugalmat teremtett. (Ugy van! Ugy van !) Amikor határaink körül a legbrutáli­sabb harezok dúltak, akkor mindnyájunknak érez­nünk kellett azt, hogy a minket fenyegető veszély mennyivel nagyobb volna, ha nálunk még mindig azok a rendezetlen állapotok és azok a nyugtalan belső viszonyok volnának, amelyek voltak a véd­erőtörvény megalkotása előtt. (Ugy van ! Ugy van !) És ha a kortársak között akadnak is, akik azt a tényt, ugy mint Polónyi Géza képviselő ur ma tette, a pártszempont szemüvegén keresztül nézve, elitélik és rosszalják, meggyőződésem az, hogy a tárgyilagosan és igazságosan itélő utókor később csak elismeréssel és hálával fog gondolni azok­nak önfeláldozására, erélyes elszántságára, akik­nek sikerült itt rendet teremteniök és az ország belső állapotait helyreállitaniok. (Ügy van ! Ugy van !) Pel szokták még hozni és ma Polónyi Géza t. képviselő ur is megpendített olyan húrokat, mintha az az áldozat, amelyet mi a hadsereg ér­dekében hozunk, a dinasztia kedvéért vagy Ausztria kedvéért volna meghozva. Sőt igen gyak­ran hallom még azt is, hogy mi tulaj donképen nem a saját érdekünkben, hanem a szövetségesek ér­dekében hozunk áldozatot fegyveres erőnk fen­tartására. Hát én akármennyit gondolkozom és keresem a lehetőségeket arra, hogy ezeket a szemre­hányásokat valamiképen megértsem, nem tudom megtalálni az ellentétet a dinasztia és a mi ér­dekünk között. (Helyeslés.) Hogy bizonyos poli­tikai tényekben némi ellentétes irányok kerülhet­nek egymással szemben, azt én konczedálom ; erre a történelem százszoros példát mutat. De annak a dinasztiának józanul más érdeke nem lehet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom