Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

22 502. országos ülés Í9ík január 28-án, szerdán. le 159.500-ra. Én a javaslat benyújtásakor meglepetve láttam, hogy 16.500-zal kevesebb ujonoz van benne, mint amennyi abban a tervezetben volt. A 176.000 ujonczot már 1909-ben szükségesnek tartották és most ez a törvényjavaslat a fejlesztés utolsó évében, 1918-ban 177.500-at kivan, vagyis 1500-zal többet, mint amennyi régen tervbe volt véve, azzal az 1500-zal többet, amely a matrózhadtestnek 6000 fővel való szaporítására szükséges. És hogy engem ez meg nem lepett, annak bizonyítékául legyen szabad felhoznom, hogy 1911-ben, amikor választókerületemhez nyilt levelet intéztem, erről a kérdésről szólva azt az állítást koczkáztattam meg, hogy számitásom szerint a hadseregnek már régebben elhatározott fejlesztéséhez összesen 181.000 ujonczra lesz szüksége. Az előttünk fekvő törvényjavaslat csak 4000-rel kevesebbet emlit. De ha tekintetbe veszszük mindazt, amit a hadsereg fejlesztése és a hadi technika terén az utóbbi években történt, nem kell különös katonai szakértőnek lenni, nem kell a hadsereg szervezetének részleteibe tüzetesen belebocsátkozni, hanem csak főbb vonásaiban kell végiggondolni az utóbbi éveknek ezen a téren felmerült eseményeit, mindenki tisztában lehet az egész kérdéssel. (Ugy van ! jóbbfélől.) 1904-ben egy nagy tüzérségi programmot fogadtunk el; 1907-ben ujabb hadihajók épitését határoztuk el. 1908-ban a géppuskáknak eleinte szerény mértékben való rendszeresítését vittük keresztül, mely azután természetesen, évről-évre fokoztatott; következett ezután az automobiloknak, a léghajóknak, a repülőgépeknek alkalmazása a hadseregnél, a modern technika felhasználása a távirónál, különösen a szikratávírónál, a telefonnál, a jelző- és fényszórókészülékeknél. Ezeknek rendszeresítése, a műszaki szolgálat és a közlekedési csapatok teendői fontosságának folytonos emelkedése, természetesen nélkülözhetetlenné tette a legénység további szaporítását is. E mellett a szolgálati időt 1912-ben megrövidítettük, amivel pedig fordított arányban áll a kiképzés lehetősége, tehát nagyobb mértékben kell gondot fordítanunk a kiképzésre, mert a technikai eszközöknek szaporodása és folytonos tökéletesítése magasabb fokú kiképzést igényel ugy a tiszteknél, mint az altiszteknél, de különösen a legénységnél. Ha ínég hozzáteszszük, hogy mindezek a fejlesztések, azután a szolgálati idő megrövidítésével járó létszámszaporitás az 1912-iki törvény alapján magukkal hozták azt is, hogy az élelmezési és egészségügyi szolgálatot is fejleszteni kell, mindenkinek be kell látnia azt, hogy a létszámnak ezen szaporitára elengedhetetlenül szükséges. Mindamellett, hogy ez ilyen kétségtelenül bizonyos, én arról vagyok meggyőződve, hogy a közvéleménynek ezt a megnyugvását, amelylyel ezt a törvényjavaslatot fogadja és amelyről az előbb már említést tettem, nem ezeknek a szempontoknak a mérlegelése és elfogadása okozta, hanem azok a tapasztalatok, melyeket a mi közönségünk a legutóbbi évek külpolitikai eseményeinek hatása alatt szerzett. Akkor, mikor egy-két évvel ezelőtt határaink közvetlen közelében a legborzalmasabb események lefolyását láttuk, amikor láttuk, hogy a fegyveres erő súlya alatt egy hatalmas birodalom roskadozik és bomladozik : akkor nálunk is az emberek lelkét megkapta egy bizonyos aggodalom és nyugtalanság. Azok, akiknek lelke akkor ezen a rázkódáson keresztülment, első kérdésként azt vetették fel, vájjon milyen állapotban van a mi fegyveres erőnk. Aki pedig, ezt a kérdést felvetette ilyen események hatása alatt, annak nem lehet többé elzárkóznia azon felelősség súlya alól, amely azzal járna, hogy fegyveres erőnknek elengedhetetlenül szükséges fejlesztését és megerősítését bármi módon megakadályozzuk, nehezítsük, vagy megtagadjuk. Azt hiszem, hogy azokkal szemben, akik — ugy mint ma Polónyi Géza képviselő ur tette — annak az 1912. évi véderőtörvénynek meghozatalában valami elitélendő tényt látnak, mi, akik a jövőbe nézünk és a nemzet fenmaradásának és biztonságának nagy érdekeit minden egyéb szempont fölé helyezzük, azt mondhatjuk, hogy soha fényesebben be nem igazolódott annak a ténynek jogosultsága és helyessége, amely ebben az országban rendet és nyugalmat teremtett. (Ugy van! Ugy van !) Amikor határaink körül a legbrutálisabb harezok dúltak, akkor mindnyájunknak éreznünk kellett azt, hogy a minket fenyegető veszély mennyivel nagyobb volna, ha nálunk még mindig azok a rendezetlen állapotok és azok a nyugtalan belső viszonyok volnának, amelyek voltak a véderőtörvény megalkotása előtt. (Ugy van ! Ugy van !) És ha a kortársak között akadnak is, akik azt a tényt, ugy mint Polónyi Géza képviselő ur ma tette, a pártszempont szemüvegén keresztül nézve, elitélik és rosszalják, meggyőződésem az, hogy a tárgyilagosan és igazságosan itélő utókor később csak elismeréssel és hálával fog gondolni azoknak önfeláldozására, erélyes elszántságára, akiknek sikerült itt rendet teremteniök és az ország belső állapotait helyreállitaniok. (Ügy van ! Ugy van !) Pel szokták még hozni és ma Polónyi Géza t. képviselő ur is megpendített olyan húrokat, mintha az az áldozat, amelyet mi a hadsereg érdekében hozunk, a dinasztia kedvéért vagy Ausztria kedvéért volna meghozva. Sőt igen gyakran hallom még azt is, hogy mi tulaj donképen nem a saját érdekünkben, hanem a szövetségesek érdekében hozunk áldozatot fegyveres erőnk fentartására. Hát én akármennyit gondolkozom és keresem a lehetőségeket arra, hogy ezeket a szemrehányásokat valamiképen megértsem, nem tudom megtalálni az ellentétet a dinasztia és a mi érdekünk között. (Helyeslés.) Hogy bizonyos politikai tényekben némi ellentétes irányok kerülhetnek egymással szemben, azt én konczedálom ; erre a történelem százszoros példát mutat. De annak a dinasztiának józanul más érdeke nem lehet,