Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

18 502. országos ülés 191b január 28-án, szerdán. inkább, mert ebben a képviselőházban, amelynek már eredete, tekintetében is az a meggyőződésem, hogy nagyobb részében az államtól elvont pénze­ken lett megválasztva, semmiféle eredményt nem várhatunk. Elnök (csenget) : A képviselő urat ezért a kifejezéséért rendreutasítom. Polónyi Géza: Már nem számit, hogy egygyel több, vagy kevesebb, (Mozgás jobb felől.) ugy is befejezem, nem akarok az elnök urnak ellent­mondani, ne féljen. Ha kedvem volna tovább vitatkozni, felolvasnám az Ítéletet. Az elleti nem lenne talán az elnök urnak sem kifogása, ha a birói Ítéletben megállapított tényeket itt felolvasnám és belőlük következtetéseimet levonnám. Nekem az a meggyőződésem : magyar ember itt hiába beszél, hiába teljesiti alkotmányos kötelességét. Itt minden remény elveszett, de majd a nemzet maga Ítélni fog önök felett. Egyéb mondám valóm nincs, mint hogy újból tiltakozom ilyen törvény­javaslat tárgyalása és elfogadása ellen, amely ön­magában érvénytelen és alkotmány hamisítással létesített törvényen alapul. (Mozgás a jobboldalon.) Elnök: A képviselő urat kénytelen vagyok ujbói rendreutasítani ezen kifejezéséért. Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök." A felfüggesztett ülést újból megnyi­tom. Szólásra következik? Mihályi Péter jegyző: Okolicsányi László! Okolicsányi László: T. képviselőház! Nem szándékozom az előttem szóló t. képviselőtársam mindazon kifogásaira és okoskodásaira, amelyeket a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal szemben felhozott, reflektálni, mert érzem, hogyha ezekre válaszolnék, nagyon messze el kellene térnem a tulajdonképeni tárgytól. Nem mulaszthatom el azonban, hogy mégis egyes észrevételeit és egyes kifogásait szó tárgyává ne tegyem. A t. képviselő ur beszédének tulajdon­képeni czélja gyanánt maga jelölte meg azt, hogy tiltakozzék az ellen, hogy ez a törvényjavaslat a házban tárgyaltassék és elfogadtassék, mint az 1912 : XXX. t.-ezikknek valamely módosítása vagy megváltoztatása, mert az az 1912 : XXX. t.-czikk, a jelenleg érvényben lévő véderőtörvény, alkotmányellenesen jött létre és azt ő érvényben lévő törvénynek el nem ismeri. Nem tudom, kinek szól t. képviselőtársamnak ezen kijelentése, de arról meg vagyok győződve, hogy ma már, az 1912. évi június 4-e óta bekövetkezett események után, senkit sem fog ő ezzel a felfogásával meg­téveszteni. Az a törvény, amely — amint a kor­mány és a többség mindig nyíltan elismerte — egy bizonyos házszabálysértés révén jött létre, utólag a többség hozzájárulását és a törvényhozás többi tényezőjének, a főrendiháznak és a király­nak hozzájárulását, illetőleg szentesítését meg­nyerte, teljesen érvényben lévő, szentesitett tör­vény, amelynek kötelező erejét és érvényességét ma már semmiféle ferdítésekkel vagy rabulisztikus okoskodásokkal többé kétségbevonni nem lehet. (Igaz ! Ugy van !) T. képviselőtársam annyira ment, hogy fel­állította azt a tételt, hogy azon törvénynek meg­hozatalával az alkotmány olyan mértékben sér­tetett meg, hogy, miután veszélybe került az al­kotmány, veszélyben van a haza. Én tartozom önmagamnak, pártomnak és annak a kormánynak, amely iránt bizalommal viseltetem, azzal a kijelentéssel, hogy a magyar alkotmány szentsége és sérthetetlensége mind­nyájunknak egyformán szivünkön fekszik (Élénk helyeslés.) és nincs közöttünk senki sem, aki ebből csak egy jottányit is elengedni, lealkudni, vagy megsérteni hagyna. Azt, a magam részéről leg­alább, sohasem tudnám helyeselni, hogy egy bizo­nyos formaság, egy bizonyos rendelkezés által, az alkotmány megmentésének vagy fentartásának örve, látszata, vagy jelszava kedvéért, viszont a hazát engedjük veszélybe sodortatni. A törté­nelem mutat fel szomorú példát, — t. képviselő­társam a szerencsétlen Lengyelországra hivatkozik — amikor az alkotmány konzerválása és az al­kotmányhoz való ragaszkodás csakugyan a hazát sodorta veszélybe. (Igaz! Ugy van!) Ha tehát arról van szó, hogy egy bizonyos formasértéssel pedig a haza érdekét menthetjük meg, akkor soha­sem fogok habozni a tekintetben, hogy a kettő közül melyiket válaszszam. (Helyeslés.) Egyébként talán lesz még alkalmam erre a kérdésre beszédem további folyamán is kitérni. Itt egy másik súlyos alkotmánysértést kell még megemlitenem, amelyet t. képviselőtársam mai beszéde folyamán hozott a ház elé, mint alkot­mánysértést, amikor az 1912: XXX. t.-czikk 13. §-ában látja a magyar alkotmánynak egy fontos tételét megsértve. Azt mondja ugyanis t. kéjDviselő­társam, hogy ez a szerinte alkotmányellenesen meghozott törvény megfosztotta a törvényhozást a törvényhozásnak egyik nagy másik házában ép ugy, mint az egyes képviselőket attól az alkot­mányban biztosított joguktól, hogy törvény hoza­talát kezdeményezhessék. En nagyon csodálnám, ha Polónyi Géza t. képviselő ur, aki a törvények­ben és az alkotmányban kétségtelenül igen nagy jártassággal bir, nem tudná azt, hogy 1868 óta, vagyis a kiegyezés utáni első véderőtörvény meg­hozatala óta minden véderőtörvényünkben benne volt ez a tétel, amely a törvényhozók kezdeménye­zési jogát az ujonczlétszám megállapítása, illető­leg megváltoztatása tekintetében a törvény hatá­lyosságának idejére kizárta. Csak az 1889 : VI. t.-cz. 14. §-ára hivatkozom, amely szó szerint ezt mondja (olvassa) : »A közös hadsereg megállapí­tott ujonczjutaléka 10 év lefolyása előtt csak akkor lesz kérdésbe vehető, ha Ö felsége az illető felelős kormányok utján az ujonczjutaléknak emelését vagy leszállítását szükségesnek tartja.« Ebből tehát kitűnik, hogy az 1912 : XXX. t.-cz. nem hozott be valami nóvumot, valami alkotmány­I sértést, hanem kimondta ugyanazt az elvet, ame-

Next

/
Oldalképek
Tartalom