Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

18 502. országos ülés 191b január 28-án, szerdán. inkább, mert ebben a képviselőházban, amelynek már eredete, tekintetében is az a meggyőződésem, hogy nagyobb részében az államtól elvont pénzeken lett megválasztva, semmiféle eredményt nem várhatunk. Elnök (csenget) : A képviselő urat ezért a kifejezéséért rendreutasítom. Polónyi Géza: Már nem számit, hogy egygyel több, vagy kevesebb, (Mozgás jobb felől.) ugy is befejezem, nem akarok az elnök urnak ellentmondani, ne féljen. Ha kedvem volna tovább vitatkozni, felolvasnám az Ítéletet. Az elleti nem lenne talán az elnök urnak sem kifogása, ha a birói Ítéletben megállapított tényeket itt felolvasnám és belőlük következtetéseimet levonnám. Nekem az a meggyőződésem : magyar ember itt hiába beszél, hiába teljesiti alkotmányos kötelességét. Itt minden remény elveszett, de majd a nemzet maga Ítélni fog önök felett. Egyéb mondám valóm nincs, mint hogy újból tiltakozom ilyen törvényjavaslat tárgyalása és elfogadása ellen, amely önmagában érvénytelen és alkotmány hamisítással létesített törvényen alapul. (Mozgás a jobboldalon.) Elnök: A képviselő urat kénytelen vagyok ujbói rendreutasítani ezen kifejezéséért. Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök." A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Mihályi Péter jegyző: Okolicsányi László! Okolicsányi László: T. képviselőház! Nem szándékozom az előttem szóló t. képviselőtársam mindazon kifogásaira és okoskodásaira, amelyeket a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal szemben felhozott, reflektálni, mert érzem, hogyha ezekre válaszolnék, nagyon messze el kellene térnem a tulajdonképeni tárgytól. Nem mulaszthatom el azonban, hogy mégis egyes észrevételeit és egyes kifogásait szó tárgyává ne tegyem. A t. képviselő ur beszédének tulajdonképeni czélja gyanánt maga jelölte meg azt, hogy tiltakozzék az ellen, hogy ez a törvényjavaslat a házban tárgyaltassék és elfogadtassék, mint az 1912 : XXX. t.-ezikknek valamely módosítása vagy megváltoztatása, mert az az 1912 : XXX. t.-czikk, a jelenleg érvényben lévő véderőtörvény, alkotmányellenesen jött létre és azt ő érvényben lévő törvénynek el nem ismeri. Nem tudom, kinek szól t. képviselőtársamnak ezen kijelentése, de arról meg vagyok győződve, hogy ma már, az 1912. évi június 4-e óta bekövetkezett események után, senkit sem fog ő ezzel a felfogásával megtéveszteni. Az a törvény, amely — amint a kormány és a többség mindig nyíltan elismerte — egy bizonyos házszabálysértés révén jött létre, utólag a többség hozzájárulását és a törvényhozás többi tényezőjének, a főrendiháznak és a királynak hozzájárulását, illetőleg szentesítését megnyerte, teljesen érvényben lévő, szentesitett törvény, amelynek kötelező erejét és érvényességét ma már semmiféle ferdítésekkel vagy rabulisztikus okoskodásokkal többé kétségbevonni nem lehet. (Igaz ! Ugy van !) T. képviselőtársam annyira ment, hogy felállította azt a tételt, hogy azon törvénynek meghozatalával az alkotmány olyan mértékben sértetett meg, hogy, miután veszélybe került az alkotmány, veszélyben van a haza. Én tartozom önmagamnak, pártomnak és annak a kormánynak, amely iránt bizalommal viseltetem, azzal a kijelentéssel, hogy a magyar alkotmány szentsége és sérthetetlensége mindnyájunknak egyformán szivünkön fekszik (Élénk helyeslés.) és nincs közöttünk senki sem, aki ebből csak egy jottányit is elengedni, lealkudni, vagy megsérteni hagyna. Azt, a magam részéről legalább, sohasem tudnám helyeselni, hogy egy bizonyos formaság, egy bizonyos rendelkezés által, az alkotmány megmentésének vagy fentartásának örve, látszata, vagy jelszava kedvéért, viszont a hazát engedjük veszélybe sodortatni. A történelem mutat fel szomorú példát, — t. képviselőtársam a szerencsétlen Lengyelországra hivatkozik — amikor az alkotmány konzerválása és az alkotmányhoz való ragaszkodás csakugyan a hazát sodorta veszélybe. (Igaz! Ugy van!) Ha tehát arról van szó, hogy egy bizonyos formasértéssel pedig a haza érdekét menthetjük meg, akkor sohasem fogok habozni a tekintetben, hogy a kettő közül melyiket válaszszam. (Helyeslés.) Egyébként talán lesz még alkalmam erre a kérdésre beszédem további folyamán is kitérni. Itt egy másik súlyos alkotmánysértést kell még megemlitenem, amelyet t. képviselőtársam mai beszéde folyamán hozott a ház elé, mint alkotmánysértést, amikor az 1912: XXX. t.-czikk 13. §-ában látja a magyar alkotmánynak egy fontos tételét megsértve. Azt mondja ugyanis t. kéjDviselőtársam, hogy ez a szerinte alkotmányellenesen meghozott törvény megfosztotta a törvényhozást a törvényhozásnak egyik nagy másik házában ép ugy, mint az egyes képviselőket attól az alkotmányban biztosított joguktól, hogy törvény hozatalát kezdeményezhessék. En nagyon csodálnám, ha Polónyi Géza t. képviselő ur, aki a törvényekben és az alkotmányban kétségtelenül igen nagy jártassággal bir, nem tudná azt, hogy 1868 óta, vagyis a kiegyezés utáni első véderőtörvény meghozatala óta minden véderőtörvényünkben benne volt ez a tétel, amely a törvényhozók kezdeményezési jogát az ujonczlétszám megállapítása, illetőleg megváltoztatása tekintetében a törvény hatályosságának idejére kizárta. Csak az 1889 : VI. t.-cz. 14. §-ára hivatkozom, amely szó szerint ezt mondja (olvassa) : »A közös hadsereg megállapított ujonczjutaléka 10 év lefolyása előtt csak akkor lesz kérdésbe vehető, ha Ö felsége az illető felelős kormányok utján az ujonczjutaléknak emelését vagy leszállítását szükségesnek tartja.« Ebből tehát kitűnik, hogy az 1912 : XXX. t.-cz. nem hozott be valami nóvumot, valami alkotmányI sértést, hanem kimondta ugyanazt az elvet, ame-