Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-510
128 510. országos ülés Wíí február 17-én, kedden. a kerületek helyi beosztására vonatkozó rendeletet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy másik kérdés továbbá, amelynek előzetes szabályozása nélkül nem tudom elképzelni a választójogi reformnak helyes életbeléptetését és amely szintén sürgősen szabályozandó, a választási biráskodás kérdése is. (Elénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Semmiféle olyan nyilatkozatát ennek a t. kormánynak eddigelé nem ismerem, amely a kérdésnek ezen nagyon fontos, ezen életbevágó fontosságú részével csak a legtávolabbról is foglalkozott volna. Erre nézve is kérek határozott és nyilt felvilágosítást. Mert hiszen az bizonyos, hogy a választások feletti bíráskodásnak alkalmazkodnia kell magához az anyagi választói joghoz ; tulaj donképen az a választási eljárás betetőző része, a választások érvényességének kétség támasztása esetén való elbírálása. E tekintetben nemcsak nekünk, hanem az egész országnak, az egész közvéleménynek nyilt, határozott és megnyugtató nyilatkozatra van szüksége. Mert attól félek, hog} T a választási bíráskodás mai állapota mellett, amely méltán annyi vitát támasztott és annyi kontroverziát ébresztett fel, egy bármiféle jogkiterjesztést tartalmazó választói jognak életbeléptetése és az annak alapján eszközölt választási eljárás az eddigi kontroverziákat csak szaporítaná, még pedig olyan mértékben, hogy a mai bíráskodási eljárást teljesen lehetetlen volna a jogkiterjesztéssel járó anyagi választói jogra alkalmazni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeknek előrebocsátása után, amelyek meggyőződésem szerint mind oly előzetes kérdések, amely magának a törvénynek életbeléptetése előtt feltétlenül tisztázandók, én is vizsgálat alá veszem azokat az alapelveket, amelyek az indokolás és az előadó ur imént elhangzott beszéde szerint a t. kormányt ezen javaslat kidolgozásánál vezették. (Halljuk !) Négy ilyen főirányelvet találok a javaslat indokolásában. Ezek: a lélekszám arányai; az illető kerületeknek kulturális és gazdasági súlya és végre a választólínak a száma, tekintetbe véve a mai választóknak és az uj törvény alapján összeírandó választóknak a számát. Ami az elsőt, t. i. a népesség lélekszámát illeti, legyen szabad itt egy szempontot leszögeznem. Senkisem vonhatja kétségbe, hogy a népesség nyers számának tekintetbevétele, ugyebár, a radikális álláspontnak felel meg. Ezt maga az előadó ur is igen helyesen állapította meg. A radikális álláspontot mi képviseljük, t. ház, ebben a parlamentben. (Halljuk !•) Megállapítom a törvényjavaslatból, hogy ezt a radikális álláspontot állítólag egyik irányelvül választotta. Mikor ezt mi tettük, micsoda hazaárulók voltunk, t. képviselőház ! Hát jó dolog az,, hogyha a törvén3 r t készítő tisztelt tényezők a maguk csendes munkájában elvonulva rekonszideráczió alá veszik azokat a szemrehányásokat, azokat a vádakat, amelyeket politikai okokból az ellenféllel szemben olyan nagyon erősen harczba szoktak vinni. Az ilyen rekonszideráczió bizonyos mértékben rákényszeríti a tisztelt kodifikátor urakat, hogy azon megvádolt szempontok közül valamit valamiféle mértékben ők is akczeptábilisnak tartsanak. A lélekszám arányának figyelembevétele esetében ez történt a jelen javaslat kidolgozásánál. Hiszen ez talán nem esett túlságosan nehezen azoknak, akik választójogi reformjavaslatot dolgoztak ki már, radikálisabbat, nemcsak ennél, nemcsak az Andrássy volt belügyminister ur által előterjesztettnél, de a szövetkezett ellenzék által kidolgozott tervezet alapelveinél is sokkal radikálisabb törvényjavaslatot. Emlékszik rá az ország, bizonyára nem feledkeztek meg róla a tisztelt illbtő tényezők sem. Kár, hogy ez a visszatérés csak idáig tartott, de csodálkozni nem lehet rajta, mert hiszen annak a kormán)?nak részéről, amely ebben a legfontosabb nemzeti kérdésben is, aminő a választójogi reform, siváran és ridegen csak kormányzati, párthatalmi érdekeit tűzte ki czélul. annak részéről afelett, hogy csak ilyen kis mértékben, csak ilyen látszatszerüleg fogadott el egy radikális színezetűnek mutatkozott szempontot, igazán én csodálkozni nem tudok. A t. közigazgatási bizottság abban a mélyreható munkájában, amelylyel egypár óra alatt végzett ezzel a törvényjavaslattal, (Zaj a baloldalon.) amelytől függ annak a minimális jogkiterjesztésnek értéke is, amely a választójogi törvényben foglaltatik, arra az eredményre jut jelentésének megszövegezésekor, hogy bizonyítja a legnagyobb elszántsággal, valóságos halálmegvetéssel, hogy milyen szükséges, mennyire kikerülhetetlen a mai jogban mutatkozó aránytalanságoknak megszüntetése. (Mozgás bal felől.) Rá kell majd térnem arra a kérdésre azután, vájjon megszünteti-e tényleg ezeket az aránytalanságokat, nem növeli-e ezeket és pedig nem-e épen a nemzeti és nem-e épen a kulturális, tehát az egyedül igazságos értékmérő rovására ? A feleletem — előre kijelentem — fájdalom, csak igenlő lehet. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A t. bizottság a jelentésében, úgyszintén a t. előadó ur a beszédjében rettenetesen óvakodik és védekezik az ellen, hogy túlnagy számú tagokból álljon a magyar parlament. Én ezt a szempontot honorálni akarom. Elméletileg magam is azon az állásponton vagyok, hogy, amennyire lehetséges volna, kerülni kellene a választókerületek és a képviselők számának szaporítását. De távolról sem azokból az okokból, amelyeket a t. előadó ur és a bizottság jelentése felhoz. Megmondom mindjárt azt is, hogy miért nem azon okokból: azért, mert, fájdalom, a dolog ugy van, hogy Magyarországnak világhelyzete, abban a kapcsolatban, amelybea élni kénytelen, azok miatt a nehézségek miatt, amelyek miatt nem tudja a maga önczélját, egyéniségét a nemzetek sorában kifejteni, mondom, ez a világhelyzet elégnek mutatná azt, hogy a mainál is kevesebb számú tagokból álljon a magyar képviselőház. De azért,
