Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-508
508. országos ülés 191Í február 10-én, kedden. 99 séges részletesebben ismételnem, hogy azokat az aggodalmakat, amelyeket t. barátaim és képviselőtársaim, gróf Pejaesevich Márk, dr. Badaj és Silovic József urak magánbeszélgetésben előttem a javaslatnak 87. ós 103. §-aival szemben kifejeztek, megfelelő szövegezéssel eloszlatni sikerült, és a részletes tárgyalás alkalmával t. barátom, az előadó ur a kormány hozzájárulásával esetleg magam a kormány nevében az emiitett két §-hoz módosító javaslatokat fogunk tenni, ami által t. képviselőtársaim aggodalmai eloszlattatnak. (Helyeslés.) Ellenben tüzetesebben kell foglalkoznom néhány t. képviselőtársamnak, elsősorban nagyatádi Szabó István t. képviselő urnak azon megjegyzéseivel, amelyek az analfabéták váltóképességére vonatkoznak. Mindenek előtt azzal a szemrehányásával kell szembeszállanom, hogy a kormány — gondolom, szószerint ezeket a kifejezéseket használta — mulasztást követett el, amidőn bizonyos gazdasági érdekköröket, ezek között elsősorban a Magyar Gazdaszövetséget meg nem hallgatta és ezen javaslat előkészitésénél nem használta fel véleményüket és tanácsukat. Erre nézve t. képviselőtársamat mindenekelőtt felvilágosithatom, hogy az előttünk fekvő, a váltóról szóló törvényjavaslat épen úgy, mint a nemzetközi egyezmény első tervezete már 1910-ben megjelent az Igazságügyi Tavaslatok Tárában; az 1910 óta lefolyt esztendőkben több izben tárgyaltatott a legkülönbözőbb tanácskozmányokon és megküldetett az igazságügyi hatóságoknak és mindazon különböző érdekköröknek — ezek között igaz nem szerepelt a Magyar Gazdaszövetség —, amelyeket első sorban mint a kereskedelmi és hitelélet terén érdekelteket az igazságügyi ministerium akkori vezetői arra hivatottnak tartottak. (Helyeslés.) Megnyugtathatom azonfelül t. képviselőtársamat afelől is, hogy a kormánynak nincs szüksége külön közvetitőre abban az irányban, hogy a kisgazdáknak, s általában a mezőgazdasággal foglalkozó alsóbb néposztálynak érdekeit figyelemben tartsa, mert a kormány ezt hivatásával járó természetes kötelességének ismeri (Elénk helyeslés.) s azzal a legnagyobb gonddal, körültekintéssel és odaadó buzgalommal fontol meg minden idevágó kérdést, amely épen hivatásához tartozik. (Elénk helyeslés.) Akár nyilvánított tehát a Magyar gazdaszövetség elnöksége valamely véleményt, amire bő alkalma lett volna, mert hiszen ezt a javaslatot január 20-án terjesztettem elő, azóta az közkézen forog s különben is a javaslat alapelveit egyebek között tudományos testületekben, pl. a Magyar Jogászegyesületben szintén Nagy Ferencz t. barátom ós képviselőtársain nagybecsű előadásában megvitatták — mondom, akár előterjesztett a Gazdaszövetség ilyen megjegyzéseket, akár nem, mindazokat az érveket, amelyeket kifejthetett volna, a kormány természetesen ismerte, mert hiszen azok, amint erre épen Nagy Ferencz t. barátom is nagybecsű beszédében rámutatni szives volt, évtizedek óta az egész magyar jogászközönség előtt ismeretesek. Azonban ha t. képviselőtársamnak, nagyatádi Szabó István urnak megnyugtatására szolgál, röviden összefoglalhatom azokat az érveket, azokat a vezérszempontokat, amelyek felelősségemnek teljes tudatában és nagyon tüzetesen, beható és többoldalú megfontolás után engem arra az elhatározásra indítottak, hogy a kormány nevében a javaslat részletes tárgyalásánál a 84. §-hoz egy, részben talán az érdekelt gazdaköröknek aggodalmait is enyhíteni hivatott módosítást terjeszszek elő. Mindenekelőtt nézzük meg a jelenlegi tételes jogot, illetőleg a mai bírósági gyakorlatot, és nézzük meg ezzel szemben az aggodalmakat, amelyek az analfabéták váltókéjjessége, vagy jjedig általában a kisgazdák váltóképessége tekintetében kifejezésre jutottak. A jelen tételes jog abban áll, hogy az 1876: XXVII. t.-cz., vagyis a váltótörvény, 104. §-ában valójában kifejezetten, expressis verbis, nem oldatik meg a kérdés, és ha az is volt az intenczió, nevezetesen az előkészítők intencziója, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó analfabéták, — mert most ezek érdekéről van szó, — ne kapják meg a szenvedő váltóképességet, ezt a felfogást az élet nem akczeptálta, ezt az élet is és a bírói gyakorlat is meghaladta. Meghaladta mindenekelőtt az által, mert az írni olvasni nem tudóknak is megengedi a szóbeli megtalmazás utján való váltókötelezettség vállalását, de az élet is meghaladta, mert hiszen az élet erősebb néha mint a törvény és különösen a törvény előkészítő akarata meghaladta az által, hogy egész nagy köre fejlődött ki az idetartozó néposztályoknak, különösen a mezőgazdasággal foglalkozó kisgazdáknak is. akiknél igenis a váltó ina már bő hitelszerzési forrás, akik erre, alapítják földvásárlásaikat, vagy gazdasági üzleteiket, Nem is tartom szerencsésnek, meg kell vallanom, — és ugy értettem ebben a tekintetben t. képviselőtársamat, nagyatádi Szabó Istvánt, hogy helyes juclieiummal fogta fel a dolgot — azt a külső ismérvet és hogy attól függjön a szenvedő váltóképesség megadása, vagy megtagadása, vájjon valaki a nevét alá tudja-e irni vagy nem; mert hiszen az, hogy valaki alá tudja-e irni a nevét vagy nem, annyira alárendelt dolog, hogy ez nem ismérve egy nagyobb értelmiségnek és nem ismérve a gazdasági ügyekben való különös érzéknek sem, sem a váltó és hitelélet terén való jártasságnak és tájékozottságnak, amire itt elsősorban szükség van. Nem biztos, hogy, aki a nevét valamikép alá tudja irni, elég értelmes-e arra, hogy a váltójogi szigornak jogi természetét ismerné, ennek a kötelezettségnek összes horderejét átérezné és megértené, hogy a váltó proczesszuális 13*
