Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

H(\ 't<J2. országos ülés 191í január 13-án, kedden. ezt azt odiózus, gyűlöletes kaucziót a lap a sajtó szabadságának útjából eltávolítsuk és lehet­ségessé tegyük azt, hogy olyan .emberek is hozzá­járulhassanak a nemzeti kultúra fejlesztéséhez, az ideák kiforrasztásához, az eszmék tisztázás­hoz, a körvélemény irányításához, akiknek nincs ötvenezer, vagy húszezer koronájuk, vagy ezek­nek többszöröse, akik nem képesek arra, hogy minden kis figyelmetlenség, vagy minden kis hiba után horribilis kártérítéseket fizessenek, akik nem tudnak belenyúlni kimeríthetetlen kasszákba, hogy onnan örökösen fizessenek és megtarthassák akczióképességüket. Miért tegyük lehetetlenné a kauczióval azt, hogy szegényebb, de müveit, igen magas eszmékkel rendelkező és főképen a modernebb eszmékkel többet foglal­kozó, az ideálokért sokkal többet dolgozó és áldozó emberek a sajtó utján munkálkodhassa­nak azon, hogy egészséges közvélemény alakul­jon ki és az ország evolucziója a helyes mederben haladjon előre. A kauczió tisztára privilégium, amelyet a gazdagoknak ad ez a törvényjavaslat, lehetet­lenné tevén ezáltal azt, hogy rajtuk kivül ér­demleges és tartós, állandó czéltudatos munkát végezhessen más valaki is a sajtó terén. Hiszen ezután is lehet majd irni, sok mindent lehet majd elkövetni, sok mindenféle visszaélést, csak győzze valaki pénzzel. (Élénk helyeslés a balol­dalon.) Mihelyt van elég tőkéje hozzá, ismét a régi módon fog irni a lapjában, a régi módon fog támadni rendszer és ember ellen, ahogyan jól esik neki s legfeljebb azt fogja mondani, hogy én az üzletemhez kénytelen vagyok bele­kalkulálni még néhány százezer koronát, ame­lyet évről-évre előreláthatólag büntetések fejé­ben el fogok fizetni. (Igaz! Ugy van! a hal­oldalon.) Ezt az összeget reászánom és azután majd gondoskodom róla, hogy jó üzletek révén a kártéritési összegben elvesztett vagyont vala­miképen visszaszerezzem, szóval, a tőkével, és pedig nagy tőkével, vagy kitűnő összekötteté­sekkel rendelkező kiadó számára nem fog sokat jelenteni ez a kártérítés és ez a kauczió; ellen­ben lehetetlenné teszi azt, hogy független gon­dolkozású, de anyagilag jól szituált ember a maga ügyességét, munkáját, arravalóságát fel­használva, a sajtó utján befolyást tudjon gya­korolni a közönségre, az országra és értékesít­hesse azt. a szellemi erőt, amelylyel rendelkezik. A kauczió ellen különben már igen régen nyilatkoztak Magyarország jogászai és kény­telen vagyok konstatálni, hogy már 1873-ban jóval messzebb volt a liberalizmus, a haladás, a modern felfogás terén a magyar jogászvilág, mint a mennyire van a mai magyar jogász­világnak az a része, amely elősegítette egy ilyen törvényjavaslat elkészítését. Az 1873-ban tar­tott jogászgyülés elfogadta Dárday Sándornak indítványát, amely ugy szólt, hogy a »preventiv rendszernek alapelvéből folyó és 1848-iki sajtó­törvényünkben foglalt korlátozások, minők a biztosíték, a köteles példányok beszolgáltatása és a felelős személyek megnevezése és a kauczió, elvetendők«. Szóval ezek szerint 1873-ban a ma­gyar jogászgyülés határozata jóval liberálisabb, jóval belátóbb, jóval modernebb és előrehala­dottabb volt, mint azoknak a jogászoknak a fel­fogása, akiknek segítségével és munkásságával élt a t. minister ur, midőn a kaucziót fentar­totta és azt a sajtó, valamint a közszabadságok szempontjából feltétlenül szükségesnek dekla­rálta. (TJgy van! Ugy van! a baloldalon.) Természetesen nehéz azt is meghatározni, hogy melyik lap legyen köteles kaucziót tenni. Erre a kérdésre a javaslatban az a felelet, hogy köteles kaucziót tenni a politizáló időszaki lap, vagyis röviden a politikai lap. Igazán el lehetett volna várni a t. igazságügyminister ur kodifiká­toraitól, hogy, tudván azt, hogy a politika fogalma milyBn kevéssé van strikte meghatározva a köz­felfogásban és hogy ennek a fogalomnak jegyei mennyire nincsenek felsorolva, mennyire nincse­nek megállapítva; hogy mennyire nem határozott ez a fogalom, hogy ebbe a fogalomba mindent a világon be lehet vonni; hogy nincs az irodalom­nak, nincs a közgazdasági életnek olyan ténye, nincsen olyan kritika, amelyet be ne lehetne vonni a politizálás körébe és hogy pl. a közigazgatásnak, a közegészségügynek, a közgazdasági politikának bírálata, valamely bank mérlegének bírálata mind a politizálás fogalma alá vonható, valamint ez alá vonható pl. egy politikai hírnek a leadása, vagy hogy pl. egy tósztban is lehet politika, szó­val, hogy semmi sincs a világon, amit egy kis erőlködéssel, de erőlködés nélkül is, egy kis lele­ményességgel a politika fogalma alá ne lehetne vonni, hogy, mondom, mindezeket tudván, e tekintetben tüzetesebb meghatározással nem él­tek. E szerint tulaj donképen kaucziót kellene letennie minden lapnak a világon kivétel nélkül, mert ha valaki bármely lapra, pl. akár csak egy ájtatossági folyóiratra is rá akarja fogni, hogy politizál, egész bizonyosan ráfoghatja, sőt be is bizonyíthatja azt, mert találhat benne egy olyan hírt, amely kétségtelenül vonatkozásban állhat a politikával, a politika fogalmának mai felfogása mellett. Ha a t. minister urnak rendelkezésére állottak igen jeles kodifikátorok, akkor legalább azt a fel­adatot lehetett volna eléjük tűzni, hogy próbálják meg legalább a politika fogalmának meghatározá­sát e javaslatban és ha ez nem sikerült volna nekik, talán mégis fel tudták volna sorolni egy egész sereg kritériumát, kellékét, jegyét a politika fogalmának, amelyek alapján egy bíró, aki ragasz­kodik a törvény betűjéhez, ha épen azt a betűt, azt a szót ott nem találta volna az adott esetben, azt mondhatta volna, hogy »kérem, ez a vádolt lap mégsem politizál, mert íme a törvényben a lehetőség szerint fel van sorolva, mi a politizálás és ezt az egyet véletlenül mégsem találtam a politizálás kritériumai között«. Ha legalább ennyi történt volna, akkor a

Next

/
Oldalképek
Tartalom