Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

í-92. országos ülés l'Jlí január 13-án, kedden. 57 ménygyártás, ez pedig nem méltó egy törvényhozáshoz. Itt van a lapbiztositók kérdése. Ez tulaj donképen a törvényjavaslatból ki sem olvasható egészen, de méltóztassék elképzelni azt, hogy mikor az az iró bona fide megír valamit, de a bíróság helyreigazitási jogot gyakorol felette, kártérítést állapit meg és pénzbeli elégtételt is — erről a csodabogárról nem is beszélek, mert ez nevetség tárgya — milyen anomáliát fog az szülni ? Például egy gazdasági vállalkozásnak a konjunktúrái rosszak, közelednek a rossz gazdasági viszonyok, előre lehet tudni, hogy az üzlet nem fog menni, vájjon nem fog-e akadni az ekként nevelt sajtóban egy sajtómunkás, akivel az illető vállalkozás összejátszik, megtámadtatja magát és akkor azt a hasznot, amelyet rendes körülmények között be nem szedne, kártérítés alakjában meg fogja kapni a kiadótól vagy a nyomdásztól. Ha ilyen eseteket nem lát előre a törvényhozás, akkor ne nyúljon törvények alkotásához, mert ezek mind bűnre való csábítások és alkalmat adnak arra, hogy gazembereket neveljünk a jövő társadalmának. Fernbach Károly: Úgyis van elég ! Pap Zoltán : Ezen szomorú perspektíván kivül is rendkívül nagy anomália fog mutatkozni az egész sajtórendszerben. A törvényjavaslat megállapítja a kártérítési kötelezettséget s ezt a kártérítést és pénzbeli elégtételt, ha nem lehet megvenni a szerzőn, a szerkesztőn vagy a kiadón — itt a fokozatos felelősség gyönyörűen van keresztülvezetve — akkor a nyomdászon kell megvenni. Ha a jövőben valaki arra a szerencsétlen gondolatra fog jutni, hogy lapot alapit, akkor a kiadó első kötelesség:' lesz a munkatársaktól biztosítékot kérni, hogy az elkövetendő bűncselekmények fedezésérc pénzbeliig el legyen látva. De csak egy példa legyen és akkor a jövőben nem fog nyomdász akadni, ami a nyomdai ipar megbénítását jelenti, mert mit ér annak a nyomdásznak az a polgári haszon, amelyet a lap előállításával nyer, ha ki van téve annak, hogy pénzbeli elégtételt, kártérítést fognak megállapítani azért, mert egy ember valamit nem jól irt valaki ellen. Ez igazán olyan komikus, mint az a Haynau idejében történt akasztási eset, mikor Csernus ministeri tanácsost haditörvényszék elé állították és annak módja szerint halálra ítélték. Másnapra volt elhatározva a kivégzés. Egy hadbíró látta, hogy ez az ember ártatlan és lelkiismerete ana késztette, hogy fölmenjen este Haynauhoz és azt mondja : Kegyelmes uram, ez az ember ártatlan, ez tévedés, mert mi nem Csernust, hanem Csernátonit keressük. Mire Haynau azt mondta : Csernus oder, Csernátoni alleseins, aufhängen lassen ! Itt a törvényjavaslat formálisan keres bűnösöket, mint ahogy a magyar paraszt szokása, hogy mindenáron rokonságot akar kisütni s ha nem szomszédja, akkor ugy süti ki a rokonságot, hogy az apám üszőborja és keresztanyám Eiska tehene KÉPVH. XAPLÓ. 1910—1915. XXI. KÖTET. egy csordába járt. Ez a törvényjavaslat minden komolyságot teljesen nélkülöz. Hisz a büntetőtörvénjdiönyvben egy kardinális elv van felállítva, amelynek itt is kell, hogy érvényt szerezzünk, az tudniillik, hogy szándék nélkül nincs bűntett. Hát ha egyszer valaki szándék nélkül követett el valamit, akkor kártérítési jogosultságra sem szolgált reá. Hogyan lehet tehát azzal szemben kártérítési kötelezettséget megállapítani egy ilyen bolond törvényjavaslat alapján, minden jogi elv mellőzésével, alap nélkül ? Hát hol vagyunk ? Államban vagyunk ? Hát parlament az, ahol ilyen törvényjavaslatot be lehet terjeszteni ? Fernbach Károly : Csak volt parlament ! Pap Zoltán : Mikor a törvényjavaslat kimondja, hogy gondolatait mindenki szabadon közölheti és terjesztheti, minden további intézkedés ellene szól ennek, mert gondolatot ezután csak az terjeszthet, akinek pénze lesz és a szabad gondolat helyett keletkezni fog egy gondolatbérbeadási rendszer és a mai igazán tisztességes sajtókaszt helyett támadni fog egy eladó sajtókaszt, amely gondolatait bérbe fogja adni. Petőfi, a 48-as időknek lánglelkü költője, nem ugy cselekedett, mint az igen tisztelt igazságügymimster ur, aki az indokolásban szintén áradozik a 48-as alkotásokért. Nem ugyan a sajtóról, hanem a költészetről, amelylyel azonban a sajtó identifiikus, azt irja : Hallgassatok' ti ál, hamis próféták — hallgassatok, egy szótok sem igaz ! A költészet nem társalgóterem, hová fecsegni jár a czifra nép, a társaság szemen szedett paréj a. Több a költészet : olyan épület, mely nyitva van boldog-boldogtalannak, mindenkinek, ki imádkozni jár : szentegyház, ahová beléjmi bocskorban, sőt mezítláb is lehet. Hát a sajtó munkása majd felöltözve fog belépni a sajtó munkásai közé, de ezen törvényjavaslat életbeléptetése után mezítláb fog onnan kijönni. Ugyanilyen anomália az 51. §., amely szövegezésével is teljesen méltó az egész rendszerhez. E szakasz szerint a sajtó utján elkövetett vétségek miatt előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság csak külföldiek ellen . . . stb. Csak külföldiek ellen. Az ember fel akar lélegzeni, hogy hát nincs előzetes letartóztatás. De azt mondja tovább ez a szakasz, hogy ha az 1896. évi XXXIII. törvényczikk 141. §-ának 2. vagy 3. pontját kell alkalmazni, akkor is van előzetes letartóztatásnak helye. Hát mi ez ? Ez az, ha szökéstől vagy a büntetés előrelátható nagyságától kell tartani. Újra kérdem tehát az igazságügyminister urat : akárki legyen abban az igazságügyministeri székben, nem lesz-e rendőri közege, nem lesz-e ügyésze, nem lesz-e olyan birája, aki előre fogja látni, hogy ezért a czikkért előreláthatólag nagy, súlyos büntetés fog kijárni ? Igaz, hogy fel is ment8