Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

56 4.92. országos ülés 191A január 13-án, kedden. nemzetiség ellen izgat*. Mindezen premisszákat elfogadom, de a terminológiát nem helyeslem, mert azt mondja: »gyülölet ébresztésére alkalmas«. Mi az az >>alkalmas« ? Hát nem akadhat az igazságügyminister urnak a jövendőben olyan ügyésze, vagy birája, ki minden czikket alkalmasnak talál ilyen gyűlölet szitására ? A büntetőtörvénykönyvben kell meghatározni, hogy mikor vonható valaki sajtójogi felelősségre, és nem akkor, mikor a mindenkori kormányzati közegek tartják a sajtóterméket arra alkalmasnak. (Helyeslés a baloldalon.) Tovább megyek. Mikor már mindent elmondott a javaslat, ami elképzelhető, vallás, felekezet, család, közerkölcs stb., akkor azt mondja : »a beliigyminister a közrend rentartása érdekében más olyan okokat is megállapithat«. íme, a törvényhozás akarata átszáll a mindenkori belügyministerre, és mikor már mindent kimentett, hogy mit szabad irni és terjeszteni, akkor rábizza a mindenkori közigazgatási hatalom legfőbb tényezőjére, hogy más okokat is megállapíthat. Mik lehetnek azok ? Az, hogy ha pedig politizálni mersz, akkor ennek terjesztését eltiltom. Igazán kedve volna az embernek ezekkel a kérdésekkel nem komolyan foglalkozni, hanem sutba vetni és ráhagyni, hogy csináljanak, amit akarank. Fernbach Károly : Szeretnék, de nem engedjük! Pap Zoltán : Ide fog azután vezetni az, hogy — bocsánat az erős kifejezésért — a parlament nívójára fog sülyedni majd az ujságirói kar is. A fenének lesz akkor kedve — bocsánat ezért a triviális kifejezését —gondolkozni akarni, ha azért pénzbüntetés, fogház és börtön a jutalom. Ugy leszünk, mint a parlamenttel, hogy az apák fiaikat küldik ide, mint folytatólagos iskolába, mert nem engedik magukat kitenni hereze-hurczának, költségnek stb. A törvényjavaslatnak egy igen elrejtett hibájára hivoni fel a közélet figyelmét, nevezetesen a 20. §-ra. Ez azt mondja (olvassa) : »A hatóság vagy az, akit valamely időszaki lap személyi vagy vagyoni érdekében nyilvánosan vagy burkoltan megtámadottá. Hát ha rászolgált valamely hatóság vagy természetes személy arra, hogy egy újság megtámadja és szabad kritikát gyakoroljon felette, már ez sem lesz szabad ? Mert hogy nem szabad, világos a további mondatfüzésből: »vagy akiről valótlan tényeket közök. Tehát nem kell ahhoz az, hogy valótlanul támadjon meg valamely hatóságot, elég, ha csak megtámadja, máris helyreigazításra kényszeritik. kártérítésre, pénzbeli elégtételre. Hát, t. túloldali képviselő urak, önökhöz fordulok és kérdem, hogy mi lesz a sajtóval ? Hisz önöknek nem lesz mit olvasniok, mert ezután csak azt lesz szabad megirni, hogy valahol egy állvány leszakadt vagy tüz keletkezett, de jogos kritikát gyakorolni sem hatóság, sem egyesek ellen nem lesz szabad. A lapbiztositék kérdésénél hosszasabban nem szándékozom időzni, mert teljesen kimerítették, ellenben rá kell mutatnom egy lehetetlenségre é§ egyszersmind a javaslatnak be nem vallott tendencziájára. Akkor, amikor a lapbiztositékot, amely felesleges czafrang, felesleges teher az újságírás útjában, az egész világon eltörölték, ez a javaslat felemeli azt. Eámutathatok arra, hogy a büntetéspénzek miatt még soha egyetlen lapnak biztositéka el nem fogyott. Én tehát még érteném a biztositék felemelését, ha azt állithatná a törvényhozó, hogy erre jaedig szükség van, mert a lapbiztositék kevésnek bizonyul. De mondom, egyetlen egy esetben sem történt, hogy a biztositék elfogyott volna. Csakhogy ez a javaslat egész virtouzitást rejt ki a bűncselekmények gyártásában, előre mutat, hogy a jövőben annyi lesz a bűncselekmény, hogy azokban okvetlenül bele fog botlani minden ujságiró, annyira, hogy az a lapbiztositék, amely eddig az állampénztárban vagy a telekkönyvbe bekebelezve hevert, kevés lesz a jövőben a büntetések fedezésére. És itt már előreveti árnyékát ez a törvényjavaslat. Megtörtént, ami eddig még nem fordult elő, hogy 6000 korona pénzbüntetésre Ítélték azt az ujsáigrót, aki egy bank dolgait szellőztette — jogosan vagy jogtalanul, nem tartozik ide. De hogy a biró milyen felfogásban van már az előttünk fekvő javaslat után, mutatja ez az Ítélet — és itt direkte az igazságügyminister úrhoz fordulok ezzel a panaszommal, bár tudom, hogy bírói Ítéletet pertraktálni nem lehet, — amely azt mondja, hogy meg kellett büntetni a hirlapirót, mert a banknak ügye a banknak belső dolga, mely nem a nyilvánosság elé való. Hát én nem értem, hogy miért tanultuk akkor, hogy a részvénytársaság nyilvános számadásra kötelezett vállalat. A részvényesnek — én, sajnos, nem vagyok az -- joga van nyilvános számadásra felhívni a bankot és ime, a biró is olyan tévedésbe esik, hogy azt mondja, hogy ez nem nyilvánosság elé való, az újságíróra 6000 korona pénzbüntetést szab ki. Én azt hiszem, hogy egy államkormányzatnak inkább elhárítani kötelessége a társadalomból azokat a lehetőségeket, amelyek bűncselekmények elkövetésére alkalmasak. Mindenütt az egész világon ez a teória, csak ebben a törvényjavaslatban találkozunk először azzal, hogy szánt-szándékkal faragnak bűncselekményeket, hogy mennél köuynyebben megfoghassák a gyűlölt sajtót. De a gyakorlatban kiszámíthatatlan sok lehetetlenséget fog szülni és ezt példával illusztrálom a t. ház előtt. Itt van a Désy—Lukács-pör. Désyt az elsőbiróság elitélte, de a jövendő újságírójának lesznek-e Andrássyai, Károlyiai, Vázsonyiai, akik ki tudják hámozni az igazságot és a második Ítéletet, mely felmentő volt, helyes alapra, tudják fektetni ? A jövendő újságírójánál ez az ítélet meg fog maradni, mert ő nem fog rendelkezni ilyen apparátussal, mert tévedés a biróságnál is előfordul, mert emberek vagyunk. Ha j>edig olyan szigorúsággal bánunk el, és ilyen kautálékat állítunk fel a sajtó munkásai részére, az nem egyéb, mint bűncselek-