Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-499
424 49y, országos ülés 1914 január 22-én, csütörtökön. tétlenül távoznom kell az ülésteremből, csak a 39. §-ról kívánok szólni, az anyagi felelősségről; mert én ezt igen veszélyesnek tartom. A t. minister ur Angliára Mvatkozik. Merem állítani, togy ez messze túl megy az angol gyakorlaton azért, mert Angliában csak bűncselekmények után mondják ki az anyagi felelősséget, vagyis olyan vagyoni kárért, melyet akarva idézett elő az illető egy valótlansággal, ugy, hogy az illető tudja, hogy cselekményének elkerülhetetlen következménye a kár és neki ezt akarnia kell. Tudatosan valótlan állítással kell akarni valakit megkárosítani. Mindez ebben nincs benne. Itt mindenki, aki kárt okozott, tekintet nélkül arra, hogy bűncselekmény forog-e fenn, vagy nem, tekintet nélkül arra, vájjon tisztában volt-e cselekedetének következményeivel, vájjon akarta-e azt, vájjon a valótlanságot is tudta-e, tekintet nélkül erre, amint kárt csinált, a sajtó utján, azonnal kereseti jog támad ellene. Pedig annál inkább meggondolandó, hogy vájjon mi átvegyük-e ezt, mert ép ez a szakasz Angliában is igen nagy panaszokra ad okot. Angliában is keletkeztek ezen az alapon sajtót üldöző paraziták. Ezeket a parazitákat próbálták törvénynyel lehetetlenekké tenni. Azt akarta ott a sajtó elérni, hogy ha valaki ilyen kártérítési igénynyel fellép, akkor tegyen le kaucziót, mert számtalan esetben történt, hogy üzletszerüleg belekapaszkodtak a sajtónak bizonyos tévedéseibe, . hogy megzsarolják, s magukat vele megfigyel- ; tessék. Ha a lap pernyertes lett, nem tudta a költségeket sem behajtani, mert támadójának nem volt semmi vagyona. Az, amit mi strohmann alatt értünk, Angliában épen azt az individiumot jelenti, aki a sajtóból él, a sajtót szipolyozza azzal, hogy ilyen meg nem indokolt kártérítési kereseteket támaszt ellene. Nem akarom most felolvasni, de a t. minister ur rendelkezésére bocsáthatom ezt a művet, melynek czime : Le régime légale de la presse en Anglet^erre. Egy belga tudós irta, a ház könyvtárában megvan. Ez hosszasan kifejti és rámutat ezekre a példákra. Amidőn Angliában, még a bíróságnak ezen kérdésekben való nagy gyakorlat mellett is ilyen veszélyek mutatkoznak, hogyan meri azt a t. minister ur behozni nálunk sokkal szigorúbb kiadásban, mint ahogy Angliában divik ? Nem érzi-e, hogy eg) ? edül azzal agyon lehet ütni a sajtószabadságot ? Hiszen nálunk az úgyis drága sajtótermelés mellett ki fog arra vállalkozni, ha később jogtalanul, esetleg sikánok által ki van téve annak, hogy nagy összegeket kelljen fizetnie ? Ez már magában véve olyan veszélyes dolog, hogy nagyon csodálkozom a t. minister úron, aki azt mondja, hogy maga is belátja, hogy ez a szöveg nem tökéletes s ő már több módosítást is kidolgozott, de nem terjeszti azt be azért, mert a szoczialisták fenyegetik. Azt mondta a t. minister ur, hogy ő már megcsinálta a testamentumát, ő már leszámolt, de nem enged s akármilyen veszélyeknek is legyen kitéve, ő nem fogja ilyen fenyegetések hatása alatt módosítani a javaslatot. Ne a fenyegetések hatása alatt, de saját lelkiismeretének hatása alatt (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) módosítsa azt. A t. minister urnak nincs joga igy nyilatkozni ebben a kérdésben, ellenkezőleg, kötelességei vannak. Az, hogy mit hisz valaki, hogy fél-e, vagy nem fél, igazán nem méltó komoly férfiúhoz. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én is voltam minister s engem is fenyegetett ugyanaz a lap, a Népszava, de én haladtam az utamon, megcsináltam azt, amit lelkiismeretem parancsolt, de testamentumkészítésre egyáltalában nem gondoltam, ilyennel nem foglalkoztam ; épen olyan kevéssé hagytam azonban magam arra bírni, hogy azt csináljam meg, amit ők reám parancsoltak, mint arra, hogy meg ne csináljam azt, amit magam jónak tartok. (Igaz! Ugy van ! a báloldalon.) Vagy jó, vagy rossz a szöveg. Ha jó, akkor tartsa fenn a t. minister ur tekintet nélkül a Népszavára, ha pedig rossz, akkor kötelessége módositani. Azáltal, ha maga is azt mondta, hogy már három módosítást dolgozott ki, elismerte azt, hogy a szöveg hiányos. Ennélfogva lelkiismeretére kérem, módosítsa ezt a szakaszt. De összefoglalom az eddig mondottakat, önök politikai működésükkel veszélyeztették a közszabadságot, aláásták a parlamentarizmust s most készek a sajtószabadság garancziáit is megrendíteni. Gondolják meg jól, uraim, hogy Magyarország csak addig élhet, amig szabad. (Helyeslés balfelöl.) Gondolják meg azt, hogy nincs külön nemzeti dinasztiánk, hogy nincs külön magyar hadseregünk, hogy nincs külön magyar diplomácziánk, hogy nincs magyar vámterület. Gondolják meg, hogy össze vagyunk nőve más államokkal, népekkel, hogy nálunk az, ami a szabadságot védi, létünket is védi; (Igaz ! ügy van ! balfelől.) gondolják meg tehát jól, mielőtt a még megmaradt sajtószabadságot érintenék. (Élénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Felelősségük duplán nagy. Mi itt vagyunk s figyelmeztetjük önöket a veszélyekre, mi törekszünk az önök lelkiismeretét felébreszteni, mi törekszünk a nemzetnek szólni innét, de, legalább az ellenzék zöme, a szavazásokban elvi álláspontjánál fogva sem vehet részt, önökön van az, hogy döntsenek ebben a kérdésben, az önök szavazata lesz mérvadó. Gondolják meg, hogy mit cselekszenek, mert ha elhibázzák, akkor örök átok lesz a fejükön. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A ministerelnök ur kíván szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! (Folytonos zaj a baloldalon. Halljuk! jobbjelöl. Felkiáltások jobbfelől: Mennek már! Félnek! Ellenmondások balfelöl. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Gr. Tisza István ministerelnök: Én nagyon jól tudom, hogy az előttem felszólalt t. képviselő urnak nagyon komoly, nagyon szomorú okból el kell távoznia. Ma ez az ok kétszeresen sajnálatossá teszi előttem azt, hogy nem lehet jelen azok alatt
