Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

4-91. országos ülés 11)14 január l2-én, hétfőn. 37 doskodik arról, hogy a sajtóvétségek miatt elrendelt és folytatott bűnvádi eljárás során az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság elrendelése és azoknak káros következménye mennyire enyhittetik. A bűnvádi perrendtartás 141. §-a az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság elrendelésének okául ismeri fel az összejátszásnak veszedelmét is. Már most ha a sajtójogi felelősséget ugy alakitjuk át, mint ahogy azt ez a javaslat tervezi, akkor, miután az előzetes letartóztatás módjában fog majd állani a rendőri hatóságoknak is, nagyon közelfekvő az a feltevés, hogy ha épen akarják, egyszerűen ráhúzzák az összejátszás veszélyét a felelősségre vonható személyekre, s ezen veszély hamis czimén, örve alatt vigan folyik azután majd a sajtóvétségek miatt pörbe idézett személyek előzetes letartóztatása és vizsgálati fogságba helyezése. Hát, t. igazságügyi bizottság, ez is olyan rendelkezés, amely e törvényjavaslatot a művelt világ jogállamai sajtójogaihoz képest a legszabadelvübb alkotásnak minősiti ? Ez a refrain tér vissza a javaslat valamennyi rendelkezéseinek bírálatában és igazán csak nagy sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az igazságügyi bizottság, mikor jelentésének szövegét megállapította, olyan nagy bizalommal viseltetett a t. előadó ur iránt, hogy nem is tartotta szükségesnek azt megismerni a ház elé való beterjesztés előtt; mert hogyha meg akarta volna ismerni és meg is ismerte volna, lehetetlennek tartom, hogy annyira elaludt volna ezen, par excellence jogászi testület, tagjainak jogászi lelkiismerete, hogy ne ismerte volna fel annak lehetetlenségét, hogy e javaslat rendelkezéseit ilyeténképen lehessen feldicsérni egy, a képviselőház elé terjesztett jelentésben. Emiitettem már, hogy a t. igazságügyi minister úr maga is számot vetett azzal, hogy veszélyek rejtőzhetnek a felelősségi rendszer ilyen kitágításában. Erre vonatkozólag tett észrevételemre a minister ur tagadólag intett. Hát megfeledkezett volna saját javaslata indokolásáról? Hiszen annak 57. lapján világosan olvashatja mindenki (olvassa),: »Az a jogi felfogás, amely a fejlődés és általában a véleménynyilvánítás szabadsága érdekében mindenkinek, a szerkesztő és kiadó czenzurájától is független szabadságot követel, gondolatai közlésére, össze nem egyeztethető e rendszerrel, amely a kiadót és a szerkesztőt minden közlemény érdemleges elbírálására kényszeríti*. Tehát nem egyeztethető össze, t. i. a köztörvényi felelősségi rendszerrel és mégis, bocsánatot kérek, azt nem lehet kétségbe vonni, hogy akkor, amikor anyagi terhek rázuditásával teszszük felelőssé a kiadót és a nyomdászt, ez szükségessé teszi a kiadóra és nyomdászra nézve azt, hogy a maga anyagi érdekeinek elbírálásától tegye függővé a sajtó utján közzétenni szándékolt gondolatnak nyilvánosságra hozását. Ennek folytán ez is tulajdonképen semmi egyéb, mint az előzetes czenzurának visszacsempészése sajtójogunk terére. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A sajtó szabadságáról leghatályosabban gondolkozó igazán szabad államok mindegyikének jogrendje féltékenyen őrzi a fokozatos felelősség rendszerét északtól délig, a norvég sajtójogtól kezdve egészen le a most hatályon kívül helyezni szándékolt szerb sajtótörvényig. Ugy látszik, hogy a t. igazságügyminister urnak, fájdalom, mégis csak jobban imponál az utóbbi jogrendszer, . . . Justh Gyula : A Balkán-rendszer! Bakonyi Samu: . . . amelyet most akar megváltoztatni a hatalmában megnövekedett Szerbia. Nem tudom, hogy ez nem épen szerencsés kezű külügyi politikánk folyamánya-e; hogy nein igy akarja-e a felszabadult és hatalmukban meggyarapodott balkáni népekkel és országokkal az ingadozó és fenyegető barátságot fentartani a t. igazságügyi kormány, hogy átveszi, onnan átülteti hozzánk a reakczionárius törvénymüveket és ezekkel gazdagítja a mi sajtószabadságunkat, a mi közszabadságaink rendszerét. De nemcsak Európában, hanem — ÉszakAmerikáról nem is szólva — pl. Dél-Amerikának egy államában, Braziliában is, miképen van szabályozva a sajtójogi felelősség? Az 1890 október 11-én megalkotott brazíliai sajtótörvény felelőssé teszi még pedig elvben nem fokozatosan, hanem szolidárisán a szerzőt, a nyomdászt, a kiadót s bizonyos előfeltételek fenforgása esetén még az elárusítót, a terjesztőt is. De még ebben a szabadelvűnek egyáltalában nem mondható szabályozásban is, mégis fentart bizonyos garancziákat ez a délamerikai törvényhozás, amikor mégis kikerülhetővé teszi azt, hogy az általam felsorolt személyek közül valamennyi együttesen vonathassák büntetőjogi felelősség alá, legalább olyan formában, hogy a sértett jogának tartja fenn azt, hogy ezek közül a felelősségre vonható személyek közül maga szemelje ki azt, akit csakugyan a bíróság elé akar állítani. Tehát még a brazíliai sajtójog is fentartja a fokozatos felelősségnek azt az egy garancziáját, hogy az elkövetettnek megállapított sajtóvétségért csak egy személyt lehessen felelőssé tenni, csak egy személyt lehessen büntetőjogi felelősségre vonni és büntetéssel sújtani. Még ez is szabadelvűbb, mint a t. igazságügyminister ur javaslata, amely az együttes felelősség révén lehetővé teszi azt, hogy mindenki, aki egy sajtóközlemény megjelenésében közreműködött, büntetőjogilag sújtassák és vagyonában is megrongáltassék, esetleg tönkre is tétessék. íme, hogy megint hangot adjak a refrainnek, ez az a világ összes művelt államai között legszabadelvübb sajtójogi törvénymű, amelynél, amint azt kézzelfoghatólag bebizonyíthattam, még a brazíliai sajtótörvény is sokkal szabadelvűbb