Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-499
420 t/99, országos ülés 1914 január 22-én, csütörtökön. volt-e az az ut, melyen a t. többség elment? (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Betegség jele volt az az állandó örökösen visszatérő obstrukczió. Ezzel szemben cselekedni kellett valamit. A kérdés az : mit? Két ut volt, az egyik az, amit követtek, mely abból a meggyőződésből indult ki, melyet az igazságügyminis ter ur fejtett itt ki : kogy Magyarországon túlsók a szabadság. Abból indult ki, hogy a rend helyreállítására egyrészt magában a házban kell erőteljes akczió, kell a házszabályok szigorítása, azonkivül az országban is fokozni kell a közhatalomnak eszközeit, hogy künn is abban a helyzetben legyen, hogy elnyomja a rendnek minden veszélyeztetését. Szerintem ez az ut teljesen hibás volt és a helyzet félreismeréséből eredt. A bajnak oka épen az volt, hogy az országban tulnagy, majdnem abszolutisztikus volt a kormányhatalom, a parlamentben pedig tehetetlen volt a többség. Ezért szorult minden elégedetlenség ide, ezért tört ki itt az a sok elégedetlenség esetről-esetre uj vulkanikus erővel, mert künn szenvedett az ellenzék, itt pedig teljhatalma volt. Jöttek önök. Künn még megerősítik a deszpotizmust, a kormány teljhatalmát, amely páratlan, amelyhez hasonlítható a világon nincs, itt pedig olyan rendszabályokat hoznak be, melyek megvannak szabad parlamentekben, ahol szabad választás van, ahol változnak a pártok és ezzel teljesen lehetetlenné vált, hogy gyógyulás legyen az eredmény. Ez nem vezethet máshoz, mint a bajnak legfeljebb visszaszoritásához, amely azonban ki fog törni, minél jobban van visszaszorítva, annál veszélyesebb alakban. (Igaz ! 11 gy van I balfelől.) annál veszélyesebb perozekben, mert a magyar nemzeti ellenzéket itt és künn az országban is elnyomni büntetlenül nem lehet. (Élénk Jielyeslés és taps a baloldalon.) Ez feldúlja ezt a parlamentet és lehetetlenné teszi, hogy itt egészséges, normális parlamentáris élet legyen. Ezek után áttérek a sajtóra vonatkozó megjegyzésekre. (Halljuk I Halljuk/ balfelől.) Ott ugyanazt látom, amit az egész politikában : a szabadság jegyében abszolutizmust alapoznak meg, a szabadság jegyében gyengítik a szabadság garancziáit. Mi a sajtószabadság ? Nemcsak egyszerűen abból áll, hogy szabad írni bármit, hanem több előfeltétele van. Először is szükséges kiegészítő része az, hogy mindenki azt írja, amit akar, kinyomathassa, amit akar, azt terjeszthesse, amit akar. Mert hacsak kinyomatom, de nem terjeszthetem azt, amit akarok, akkor nem érem el a czélt, amely a gondolatok közlése és terjesztése. Azonban van még egy előfeltétele a komoly, az igazi sajtószabadságnak és ez az, hogy a büntetések — amelyek nélkül én sem képzelek sajtószabadságot, hisz a sajtóban sem lehet büntetlenül rágalmazni, izgatni, — arányban álljanak a bűncselekményekkel, a büntetések precziz szövegezés alapján legyenek alkalmazhatók, ne legyenek szekatúrára felhasználhatók, ne legyenek tulnagy számban, ne legyenek tulszigoruak és olyan Ítélőbíró elé kerüljenek, aki megérti a sajtónak elsőrangú politikai fontosságát, hogy mindenekelőtt a nyilvánosságot szolgálja, olyan biró elé, aki átértse ezt a fontosságot, de meg is becsássa a sajtó munkásának, ha jószándéku kötelességtelj esi tése közben botlik. Azt akarom bebizonyítani, hogy ebben a javaslatban minden tételnél visszalépés van, hogy a sajtószabadság minden tételénél rontunk a már meglévő állapotokon is. (Halljuk! Halljuk!) A gondolat kifejezésének szabadságához tartozik elsősorban az, hogy a gondolatokat napilapok alakjában mindenki ki is adhassa, mert ez a legczélszerübb módja a közlésnek, hiszen ha nem adhat ki mindenki szabadon lapot, akkor érintve van a szabadságnak első követelménye. Csakhogy ebbe beleütközik a kauezió. (ügy van ! a báloldalon.) A kauezióra vonatkozólag bátor vagyok mindenekelőtt felolvasni egy nagy tekintélynek, Dicey-nek véleményét, amelyet »Bevezetés az angol alkotmányjogba* czimü munkájában fejez ki. Azt mondja (olvassa) : »A sajtószabadság tételének szellemével ellenkezik az olyan rendszabály is, amely megjelenendő lap kiadójától bizonyos pénzösszeg előzetes letételét követeli, akár avégből, hogy újságot csak fizetőképes ember adhasson ki, akár azért, hogy kárt okozó közzététel esetére a kártérítés biztosítva legyen. Józan ésszel nem mondható, hogy ez abszolút czélszerütlen és igazságtalan. Lehetnek körülmények, amelyek közt indokolható. Azonban abszolút biztos, hogy a szabadságba ütközik, mert. .. nem lehet senkit angol felfogás szerint azért nyugtalanítani vagy zavarni, hogy a törvényt megsértheti, vagy meg fogja sérteni, (ügy van ! ügy van! balfelől.) hanem csak azért, mert tüzetesen megnevezett bűncselekményt követett el«. Ö tehát világosan azt mondja, hogy a kauezió a szabadságot megakadályozza, ügy is van. A kauezió a szabadságot korlátozza a vagyonos emberekre. Ahol a kauezió megvan, ott csak vagyonos ember alapithat lapot, (ügy van ! a baloldalon.) ez pedig az egyenlőség elvébe ütközik. (Helyeslés balfelől.) így fogta ezt fel a belga alkotmány is. Belgiumban nem törvény törölte el a kaueziót, hanem azt a tételt, hogy a sajtószabadság kiegészítő része az alkotmánynak, bevették magába az alkotmányba és ezt nem is lehet megváltoztatni csak bizonyos feltételek betartásával. Az a példa, amelyet a kauezió mellett a t. minister ur felhoz, azt hiszem, nem egészen sikerült. Ö azt mondja : megtörténhetik, hogy valaki szerződés alapján felvesz nagyobb összegű pénzeket előre és azután beszünteti a lapot, vagy elköveti a bűncselekményt és utána rögtön beszünteti a lapot. Nem hiszem, hogy ebben az esetben a kauezió segítségére volna, mert ha rögtön beszünteti a lapot, akkor visszavonhatja a kaueziót is. Vagy feltételhez lesz ez kötve s csak bizonyos idő múlva teheti? Kinek lesz joga visszatartani a kaueziót és meddig, talán határtalan időkig? Akkor igaza van t. barátomnak, Esterházy Móricznak, aki azt mondta, hogy az elévülési időkig le lesz kötve a kauezió.
