Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

36 íyi. országos ülés 191í január 12-én, hétfőn. ismert jogászi lelkiismeretéhez. (JJgy van! a baloldalon.) De hát a t. igazságügyminister ur nem dugja be fülét a közvélemény felháborodása elöl. Azt mondotta egyik beszédében: igaz ugyan, hogy ő kénytelen fentartani ilyen előzmények után a nyomdász felelősségét, de hogyha attól tart az ellenzék és a közvélemény érdekelt része, hogy a felelősségnek a kiadóra és a rryomdászra való ez a kiterjesztése azzal járna, hogy a czenzura veszedelmét idézhetné fel, gondja lesz majd rá, hogy olyan módosítás történjék, amely ezt a veszedelmet lehetőleg kizárja. Nem tudom, hogy a t. minister úr a javaslat tárgyalásában beállott hosszabb szünetet felhasználta-e vájjon olyan irányú munkálkodásra is, hogy e tekintetben megnyugtató mődositást sikerüljön találni. Azt inti a minister úr, hogy igenis fölhasználta. Feszült kíváncsisággal várhatjuk ezt a módosítást, de bár nem szokásom, már előzetesen is a legnagyobb mértékű bizalmatlansággal kell fogadnom azért, mert mint jogász is, mint a sajtó barátja is, úgy vagyok meggyőződve, hogy az összeegyeztetés munkája lehetetlenség, mihelyt egyszer a nyomdászt az a veszély fenyegeti, hogy vagyoni következményeket kénytelen elviselni amiatt, hogy vállalatában megjelent egy sajtótermék. Az élet legelemibb tapasztalatai szerint, a józan önzésnek és a jogosult önérdeknek egészen helyes felfogása szerint természetes az, hogy a kiadó és a nyomdász a maga üzleti érdekeinek, vagyonának védelmében — hiszen a vállalatba fektetett tőke képezi esetleg összes vagyonát, amely saját magának és családjának boldogulását biztosítja természetes, mondom, hogy ez a kiadó és ez a nyomdász a legaggódóbb vizsgálatot fogja folytatni az iránt, hogy nem teszi-e magát az egyik vagy a másik sajtótermék kiadásával ilyen vagyoni károkat maga után vonó következményeknek? Az emberi természetben foglaltatván ez az aggodalom, az emberi természettel szemben a minister urnak és dolgozótársaínak semmiféle művészkedése nem lesz képes olyan javaslatot készíteni, amelylyel a kívánt eredmény elérhető. Higyje el a minister ur, még ha jóhiszemüleg azt gondolja is, hogy fölfedezte ezt az árkánumot, ez neki nem sikerülhetett, mert meg vagyok győződve, hogy, ha szerencsénk lesz ahhoz a módosításhoz, mindenki be fogja látni állitásom valódiságát, hogy teljes lehetetlenség az ilyen fából csinált vaskarika és azt nem kalapálhatja össze még a legfurfangosabb jogászi elme sem. A sajtószabadság ezen sérelmének orvoslása tehát nem remélhető. T. képviselőház! A gondolat-alkotás és a gondolat-közlés szabadsága maga a sajtószabadság. Azt mondja a minister ur indokolásában, hogy a közszabadságnak, a haladásnak ezt a nagy biztositékát akarja intézményesen biztosítani, hogy a sajtószabadságnak, a gondolatok szabad közlésének intézményes biztosításának akar szolgálni Jogászi lelkiismeretét akarom ezzel az aposztrofálással felébreszteni, mert sajnos, amint legalább ez a javaslat mutatja, nagy sajnálattal, igaz fájdalommal kell megállapítanom, hogy ez a lelkiismeret immár elalvóban van a javaslat tanúsága szerint. Hát megvam nekem az a jogom, a t. igazságügyminister ur jogászi nmltja iránti megbecsülés következtében is, hogy azt az aposztrofálást intézzem az igazságügyminister úrhoz, vájjon a gondolatközlést intézményes szabadságának törvényes biztosítását szolgálják-e azok a rendelkezések, amelyeknek veszedelmét az imént ismertetett és a házban tett nyilatkozata tanúsága szerint maga a t. igazságügyminister ur is bevallotta, mondjuk talán kénytelen volt elismerni: hogy t. i. amikor a felelősség rendszerét ngy alakítja át, hogy annak sorozatába bevonja a kiadót s a nyomdászt is, különös feladatának kell tekinteni, hogy gondoskodás történjék a czenzura veszedelmével szemben. Amikor tehát arra teljesen illetéktelen tényezőket ruház fel materiális joggal, hogy előzetes megvizsgálás és bírálat tárgyává tegyék a közzététel végett nekik átadott sajtóterméket, már bocsásson meg nekem az igazságügyminister ur, nagyon koczkázatos és merész dolog, hogy ez a törvényjavaslat a felelősségi rendszert olyan retrográd irányban alakítja át, amelylyel a leghatályosabb eszközként csempészik vissza a magyar állam jogrendszerébe az előzetes czenzurát. Hogy ez a gondolatközlés szabadságának biztositékát foglalná • magában, ez oly koczkázott állítás, amelyet az igazságügy vezetőjétől nem lehetne elvárni, (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) kivált amikor az olyan ember, mint a t. igazságügyminister ur. Nem állhatom meg, hogy még egyszer ne utaljak a t. igazságügyminister urnak a törvényjavaslatot előkészítő munkálatok során e tanácsba bevont egyik munkatársának állásfoglalására; ismét Tarnay János példájára hivatkozom, aki a Jogászegylet ülésén nem egy felszólalásban követeli a fokozatos felelősség rendszerének érintetlen fentartását. Ismétlem és az előrebocsátottak után nyomatékkal tehetem azt a szemrehányást a t. igazságügyminister urnak, hogy a még tényleg és valósággal saját előadása szerint megkérdezett jogászok tanácsát sem követte egy ilyen gyökeres újítás kérdésében. Nem szabad megfeledkeznem arról a talán, mindezeknél még nagyobb veszedelemről sem, hogy az eljárási szabályoknak olyan formája mellett, mint amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, a fokozatos felelősségnek ilyen áttörése — meggyőződésem szerint — csak fokozza a tervezett intézkedések súlyosságát. Megint nagy emfázissal hivatkozik az indokolás s az igazságügyi bizottság jelentése arra is, hogy a törvényjavaslat milyen szabadelvű irányban gon-