Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

408 493, országos ülés 191í január 22-én, csütörtökön. olyanokra, akik a 7—8 év előtt tartott sajtóankéten, nem tudom, minő felfogást tanúsítottunk volna. Ha már a t. minister ur megtisztelt azzal, hogy reám hivatkozott, mint aki az akkori sajtóankéten résztvettem, kijelentem, hogy én akkor sem vallottam egy szemernyivel sem más felfogást, mint amilyent ma vallok. Nagyon méltóztatik tévedni, ha rám akar kenni a minister ur olyasvalamit, mintha én akkor mást mondottam volna, mint most. Utána néztem az akkori tárgyalásoknak és mondhatom, hogy azok a férfiak, akik akkor ott felszólaltak és ma az ellenzék padjain ülnek, szinte kivétel nélkül ugyanazt az álláspontot foglalták el, amelyet ma. A magam felszólalását is átolvastam, nem kell, hogy szégyeljem magamat érte most sem, mert akkor is a teljes és tökéletes sajtószabadságnak voltam hive, a kauczió eltörlését akkor is követeltem, a helyreigazitási jogot már akkor is szükségesnek mondottam, amint szükségesnek tartom ma is, az igaz, hogy nem abban a formában, amint ezt a t. igazságügyminister ur javaslata akarja. A helyreigazításról szóló szakasz azt mondja, hogy a helyreigazító nyilatkozathoz az időszaki lap ugyanazon számában megjegyzést fűzni nem szabad. Ez sehol a világon nincs. De azt is mondja ez a szakasz, hogy a helyreigazító közlemény ugyanazon a helyen jelenjék meg, ahol a helyreigazított közlemény. Aki ismeri a lapcsinálás technikáját, tudja, hogy betű szerinti alkalmazása lehetetlen és csak vexatorius eljárásnak minősíthető. Megjelenik például egy közlemény a lap 6. vagy 8. oldalán. Már mcst, ha ezt kifogásolja a hatóság vagy egy magánember és kéri, hogy ez helyreigazittasséfc, elfogadva azt, hogy joga van hozzá és igazsága van, mert mindig kérdéses, hogy az illetőnek van-e igazsága vagy a közlemény Írójának, hogyan lehet a lapot kötelezni, hogy a helyreigazítást ugyanazon helyen közölje, mikor például aznap képviselőházi ülés van, mely olyan terjedelmű, hogy 8—10 oldalt foglal el a politika és csak a 10-ik oldalon kezdődnek a napi hirek. Felkérem a t. minister urat, ne méltóztassék ragaszkodni a szó szerinti szöveghez, mert ennek semmi értelme sincs, hanem meg lehetne mondani például, hogy ugyanabban a rovatban jelenjék meg a helyreigazító közlemény és lehetőleg ugyanazon a helyen és akkor ugyanazt a célt elérjük. (Igaz ! ügy van !) A 20. §. 7. bekezdése szerint a helyreigazító nyUatkozat terjedelme korlátlan, ami egyrészt ellenkezik azzal a tapasztalattal, hogy a czáfolat a legritkább esetben haladja meg az eredeti hír terjedelmét, másrészt a kiadó méltánytalan megterhelésével jár. Mivel az újságkiadók nagy súlyt helyeznek erre, kérem a t. igazságügyminister urat, kegyeskedjék az idegen államok erre vonatkozó törvényeit elolvasni a helyreigazitási jogra vonatkozólag. Az osztrák törvény 19. §-a, a franczia törvény 13. §-ának utolsó bekezdése, az olasz törvény 43. §-ának második bekezdése a helyreigazítandó közlemény terjedelmét kétszer meghaladó nyUatkozat közzétételét a szokásos közzétételi díj megfizetésétől teszi függővé. A német sajtótörvény 11. §-ának utolsó bekezdése ennél is tovább menve díjfizetést követel már akkor, ha a nyilatkozat a helyreigazítandó közlemény terjedelmét meghaladja. Ezenkívül büntetni kell a helyreigazitót is ; erre nézve semmiféle gondolatot nem látok a törvényben, pedig lehetséges, hogy valaki helyreigazitásképen szándékosan valótlant állit és kompromittálja azt a lapot, mely a helyreigazító közleményt kiadja. Már pedig azt hiszem, ha valaki tudatosan valótlant állit és oly rágalmakat közöl, melyek az illető lapot kompromittálják, akkor fel kell venni törvénybe ennek a büntetését és kártérítési kötelezettségét is. Még csak igen röviden akarok rátérni a büntető rendelkezésekre. Hiszen a t. minister urnak módjában van, megkapta az összes szakegyesületek memorandumát, igy különösen a Budapesti Újságírók Egyesülete, az Otthon írók és Hírlapírók Köre, a Katholikus írók Pázmán-Egyesülete és az Újságkiadók Országos Szövetsége együttesen átadtak egy memorandumot, amelynek minden betűjét én is magamévá teszem, de különösképen a büntető rendelkezéseket illetőleg főkép az Újságkiadók Szövetsége által beadott memorandumot kívánom a t. igazságügyminister ur figyelmébe ajánlani. (Az elnöki székei Szász Károly foglalja el.) Itt a büntető rendelkezéseknél — ezzel be is fejezem beszédemnek ezt a részét (Halljuk! Halljuk! balfelől.) — van sok olyan, ami bennünket, újságkiadókat nagyon érzékenyen érinthet. Ismétlem, nagyon természetes, hogy mi semmiféle pornográfiát, sem semmiféle erkölcstelen dolgot védelmezni nem kívánunk, se a lap szellemi részében, sem a lap úgynevezett üzleti részében. De itt azt mondja a javaslat 24. §-a a 6. pontban, hogy az, aki fenyegető vagy tolakodó magatartással a maga vagy más részére bárkitől pénzt vagy más előnyt kér, vagy kieszközöl azért, hogy a sajtóban valamit elhallgat, helyreigazit, vagy az ellenértékkel arányban nem álló díjért valamit közzétesz, az vétséget követ el. Mondom, mi, újságkiadók a legteljesebb mértékben helyeseljük a törvénytervezetnek sajtópurifikáló tendencziáját, amely az igazi visszaélések kiirtására vonatkozik. De ennek az czélnak elérésére mindenekelőtt szükségesnek tartjuk a világos és szabatos kifejezések használatát. Mert például »az ellenértékkel arányban nem álló dij« kifejezés alkalmat szolgáltathat igazságtalan üldözésekre oly tisztességes üzleteknél is, melyeknél a hirdetések, reklámok, a kommünikék közlésének tarifáját a vállalat jóhiszemüleg és tisztességesen állapítja meg. Mert hogy egy hirdetésnek, egy reklámnak vagy egy közgazdasági dolognak közlése egy lapban mennyibe kerül, ezt, ugy hiszem, Balogh igazságügyminister ur sem tudná meghatározni és önök közül talán egyetlenegy sem, nem