Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

404 í99. országos ülés 19Vi január 22-én, csütörtökön, lehet szavakat találni, amelyekkel ezt az eljárást kellőkép meg lehetne bélyegezni és én remélem is, hogy ez az állapot nem fog soká tartani. Á t. igazságügyminister ux is mondotta egyik beszédében, hogy a sajtó a. kapitalisták kezébe került. Ez nagy tévedés, aminthogy tévedésnek tartom azt a íelfogást is, amelyet tegnap hangoztatott a minister ur és amelylyel iparvállalatnak minősítette a sajtót. Az egyik oldalon azt mondja, hogy iparvállalat a sajtó, a másik oldalon pedig a régi Írókat, Szálai Lászlót, Eötvös bárót, Kemény Zsigmondot emeli ki. Ezt kissé ellenmondásnak tartom. Hogyan tudja a minister ur, hogy 50—60 esztendő múlva egy Kaas Ivorról, Bartha Miklósról, Rákosi Jenőről vagy Herczegh Ferenczről nem épen ugy fog-e megemlékezni az akkori igazságügyminister, mint ő most ezekről a nagy elmékről? Miért tesz tehát különbséget és miért nevezi a lapot csak iparvállalatnak, kvázi üzletnek? Igaza van : a sajtó egy része kapitalizálva van, de ki kapitalizálja? A kormány és a kormánynyal összefüggő pénzhatalmasságok. Ezek kapitalizálják. Mi, a régi iskola, nem tekintettük a sajtót soha üzleti vállalkozásnak, hanem olyan eszköznek, amely a legszentebb és legdicsőbb eszmék terjesztésére vállalkozik. Természetes, hogy mikor ennek a sajtónak a többsége nem adja el magát és nem áll az önök szolgálatában, akkor iparvállalatnak minősitik. Meg vagyok győződve, hogyha a magyar napisajtó óriási többsége, amint hála Isten, nem támogatja önöket, önöket támogatná, akkor a, minister ur nem mondana ilyen kifejezést, hogy a lapokat csak iparvállalatnak tekinti. Kétségkívül, mindenesetre van a sajtónak is üzleti része. De hát még a minister urak is felveszik a fizetésüket, ők sem szerelemből teljesitik szolgálatukat, pedig az államnak első tisztviselői. Hát az ujságiró ingyen dolgozzék és éhezzék ? önök se teszik. A Magyar Államvasutak igazgatója 80.000 koronát kap. Mutassanak önök ujságirót Magyarországon, aki ennyit keres. Pedig vannak olyan kiválók, tehetségesek, mint a világ bármely más államában és a magyar újságírás áll olyan nivón, mint a művelt Nyugat bármely országában. Azért, mert annak az újságnak nyomtatása pénzbe kerül, fizeti a szedőket, munkatársait, felvesz hirdetéseket is, szóval üzleti része is van, ezért már kizárólag üzletnek tekinteni, bocsánatot kérek, ez is hozzátartozik ahhoz a rendszerhez, amelyet önök fentartanak és amely mindent, mely nem az önök javára szolgál, megbélyegez és üldözni kivan. (Helyeslés baljelől.) T. képviselőház ! A11. §. azt mondja (olvassa) : »01yan sajtótermék utczai terjesztését, amely a közrendet vagy közerkölcsiséget sérti, vagy veszélyezteti, különösen, amely valamely nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet ellen gyűlölet ébresztésére alkalmas vagy a családi élet belső ügyeit tárgyalja, anélkül, hogy azt a közérdek kívánná, engedélyezni nem szabad.« Nem tudom, hogy e kifejezéseket miért vették bele, mert a világnak nincs egyetlen jogászelméje sem, aki preczize meg tudná állapítani és definiálni, hogy egy lapban mi az, ami a közrendet sérti vagy veszélyezteti. Mit jelent ez ? Semmi mást, minthogy módot és alkalmat nyújt arra a mindenkori hatalomnak, hogy ha neki egy sajtóorgánum nem tetszik, azt üldözhesse, tönkretehesse, szóval magyarán mondva a nyakát kitekerhesse. A magyar sajtó a közerkölcsiséget sértő közleményeket sohasem védelmezi. Sohasem kívántuk, nem is adtunk annak kifejezést semmiféle felszólalásunkban vagy Írásunkban, hogy azokat a közleményeket, amelyek tényleg a közerkölcsiséget sértik, ne büntessék. Sőt ellenkezőleg, nincs az a büntetés a világon, amelyet mi el nem fogadnánk olyan hírlapi közleményekre, amelyek a közerkölcsiséget tényleg sértik. Bródy Ernő: Vegyék ki a pornográfiát! Sümegi Vilmos: Igen, méltóztassék ezt megtenni. Tessék kivenni és nem is a sajtótörvénybe beletenni. Tessék ne csak fogházzal, hanem akár fegyházzal büntetni; akármelyik párthoz tartozó orgánum legyen is, nem lesz annak egy kiadója sem, aki a közerkölcsiség megsértését vagy a pornográfiát védelmezni akarná, vagy a családi élet belső ügyeit tárgyalni kívánná. Hozzáteszem, hogy ezek a legritkább esetek a magyar sajtóban. Nem mondom, hogy ilyenek nincsenek. Nem mondom, hogy infallibilisek vagyunk, hogy közöttünk egy sincs, akit gáncs vagy megszólás se érhetne. De ez kivételes rossz, ezt nem lehet regulának venni; angyalok nincsenek sehol, talán a munkapárton sem ; ott is voltak talán még minister urak is, akiket nem lehet dicsőíteni a legjobb szándékkal sem. A sajtóban is vannak, akik ilyen bűncselekményeket elkövetnek, de azért a sajtóval szemben ilyen dolgokat bevenni a javaslatba, amelyek révén megfojthatják, ez, kérem, a legsúlyosabb reakcziót jelenti. A 12. §. azt mondja, hogy (olvassa): időszaki lapoknak utczai terjesztésre szánt egyes számait a kiadó, a terjesztés megkezdésével egy időben az időszaki lap kiadásának helye szerint illetékes törvényhatóság első tisztviselőjénél és ha az időszaki lap nem a törvényhatóság székhelyén jelenik meg, a kiadás helye szerint illetékes hatóságnál bemutatni köteles. Az ország területén kivül kiadott időszaki lap utczai terjesztésre szánt egyes számait annak a törvényhatóságnak első tisztviselőjénél, vagy annál a helyi hatóságnál kell bemutatni, amelynek területén az időszaki lapot terjesztik. Ha az időszaki lap valamelyik száma a 11. §. negyedik vagy ötödik bekezdésébe ütközik, az engedély megadására jogosult hatóság a lap e számának utczai terjesztését a joghatósága alá eső egész területre, vagy annak egy Tészére megtiltja.* Arról már egy másik paragrafus kapcsán is szóltam, hogy a 12. §. a gyakorlatban, különösen a helyi hatóságokat illetőleg, kivihetetlen, lehetetlen feladatot ró az újságkiadókra és hogy e rendelkezés be nem tartásához a 29. §-ban olyan, az egész világ sajtójogában nem ismert, kétség-