Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-497

497. országos ülés Í9U január 20-án, kedden. 337 juk. Voltam szerencsés rámutatni arra, hogy a \ javaslat tulajdonképen lényegében a szoczialisták ellen, illetve azok orgánumai ellen lett sürgősen benyújtva. Ha már most összevetjük egymással ezt a 24. §-t, amely még megmaradt volna a szocziálista munkásságnak, mert hiszen feltételezhető, hogy a nyomdai alkalmazott a munkás-szakszervezethez tartozik, ha ezt az egyetlen fegyvert is kivesszük és büntetni rendeljük és ha egyben látjuk egyrészt a terjesztésre vonatkozó gátló rendelkezéseket azon bizonyos közrend és közerkölcsiség nevében, ha hozzávesszük ehhez a falragaszoknak nagyon czenzurázott módon való kiragasztási engedélyét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy rövid néhány hónappal azután, hogy ez a sajtójavaslat életbe fog lépni, legelőször a Népszava csukhatja be a boltját, másodszor pedig nem lesz olyan szocziálista orgánum, amely képes lesz az ezen javaslatban lefektetett rendőri intézkedéseknek és büntető rendelkezéseknek ellenállva, fennmaradni. Igenis, a munkásságnak tisztában kell lennie azzal, hogy ez a rendőri büntető expediczió ecclatanter és kizárólag velük szemben indíttatott meg és ha az igazságügyminister ur még olyan szép kijelentéseket tesz is a ministerelnök úrral egyetemben a sztrájkjog elismerésére vonatkozólag, ez helytelen dolog, amely őket csak tévedésbe akarja ejteni, valójában pedig minden intézkedésükből az látszik ki, hogy őket akarják megfosztani eszméik propagálásának a lehetőségétől. (Ugy van! Halljuk! balfelöl.) Hiszen sejtem az igazságügyminister urnak a válaszát erre a rendelkezésre vonatkozólag; olyan tetszetősen mondja az indokolás, hogy ezt a rendelkezést fel kellett venni, mert a czenzurának a legveszedelmesebb neme az, — ugy emlékszem, hogy ezt a szót használta — amelyet a munkás gyakorol a szellemi munkással szemben, ha t. i. válogatott a tekintetben, hogy mit szedjen ki. Erre vonatkozólag van egy idézetem, melyet, ha jól emlékszem, Csemegi Károly használt — bár lehetséges, hogy csak »Hatalom és jog« czimű tanulmányában van ez benn — és amely azt tartalmazza, hogy legveszedelmesebb anarchia az eszméknek anarchiája és azok között is a legveszedelmesebb az, midőn egy eszmében több-kevesebb valótlanság mellett egy porczió igazság is foglaltatik. Ez is egy olyan rendelkezés, mert az indokolásban foglaltatik egy porczió — több-kevesebb — igazság, amennyiben e szerint az a joga a szedőnek, vagy, mondjuk, nem joga, hanem az a lehetőség, hogy a szedő a neki nem tetsző czikket nem szedi ki, megvan, ami igen veszedelmes czenzura. De csak nem akarja elhitetni a t. igazságügyminister ur velünk azt, hogy önök e miatt tették ezt a javaslatba; csak nem akarja elhitetni velünk, hogy ez a szakasz a szedőkkel szemben vétetett fel? KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXI. KÖTET. Úgyis megvolt a módjuk velük szemben eljárni, de én nem is emlékszem reá, hogy fordult volna elő eset arra, hogy ők czenzurát akartak volna gyakorolni. Ha azonban előfordult, ez olyan jelentéktelen dolog volt, és a mindennapi élet eseményei azt annyira túlhaladták, hogy az igazán nem látszik előttünk olyan jelenségnek, amely ilyen hirtelen törvényhozási intézkedéseket igényelne, és amely miatt ilyen rendőri büntető expedicziót kellene szervezni. Ne méltóztassék félteni az újságíró urakat e czenzurától; azok az újságíró urak, akik a szerkesztőségben dolgoznak, ha egyszer velük szemben a szedő sztrájkba lép, akkor már az értelem és nem a fegyver eszközeivel fognak azokkal szemben élni. Azok hamar megértik egymást ma is, aminthogy megértették egymást a múltban is. De nem erre van szüksége az igazságügyminister urnak. Az eszmék anarchiájának legveszedelmesebb faja az, amely ebben a szakaszban foglaltatik. Igenis, ö az egyetlen fegyvert kívánja ezzel kicsavarni a szocziálista munkásság kezéből, amely megengedi neki a sztrájkot, sőt erre vonatkozó jogát törvényben kívánja szabályozni, azonban ott, ahol ez a hatalomnak kellemetlen lehet, rögtön lecsap reá büntetőjogi expediczióval. Én csak ezt látom ebben a szakaszban, hiába csábit engem az indokolásnak- alapjában véve igaz tartalma; csak ezt az egyet látom és már csak ezért sem lehetnék abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot ebben a formájában a részletes tárgyalás alapjául elfogadhassam. Nem akarok most már részletesen kitérni a falragaszok kérdésére, bár ez rendkívüli horderejű kérdés, mert különösen a választási hadjárat alkalmával tudjuk, mit jelent a falragaszok kérdése. De legyünk tisztában azzal, hogy ugyanazok, amiket a terjesztés kérdésében előadtam volt, állanak itt is. Hogy ha a minister urnak szándékában volt liberális, a tárgyi igazságot szem előtt tartó, jó reformjavaslatot idehozni, miért nem adja meg a remédiumot részben a kártérítés kérdésében, főleg pedig abban a kérdésben, hogy független bíróságra bizassék a kérdés eldöntése s ne közigazgatási vagy törvényhatósági tisztviselőre ? Ha a 29. §-t összevetjük a másikkal, tisztábanlehetünk vele, hogy az ellenzéki jelölteknek egyetlen plakátja soha megjelenni nem fog. (Úgy van! a baloldalon.) Azzal legyünk tisztában, hogy ha valamelyik jelöltnek ábrázatja a kormánynak nem tetszik, könnyen fog akadni egy szolgabirócska vagy polgármesterke, aki egyszerűen letiltatja és az ellen mehet azután az a jelölt a belügyministeriumba, panaszszal élhet (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A választás után!) a választás után, azonban akkor, amikor sürgős segélyre lenne szüksége, azt nem kapja meg. Ez nem liberális javaslat, ez megint csak azt mutatja, hogy szabadon terjesztheti 43