Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-493
144 'ií)3. országos ülés J914 január lb-én, szerdán. szétoszt, vagy csak egy példányt is letesz valahol, vagy aki kitiltott külföldi lappal cselekszi azt meg, avagy egy okyan sajtóterméket, amelyről hiányzik a nyomdának megnevezése, már ezzel szabadságvesztés büntetésének teszi ki magát, holott ugyanezekben az esetekben például az osztrák sajtótörvény csak enjdie pénzbüntetést állapit meg. Ugyanabban az esetben a 26. §. szerint akkor, ha a nyomdász a sajtótermékre nem teszi rá a nyomda nevét vagy a többszörözés helyét, csak pénzbüntetést kaphat, a terjesztő pedig fogházbüntetést. A 24. §. 3. pontja egy havi fogházzal és 100 koronától 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújt olyan deliktumot, amelynek büntetése a franczia törvény szerint 50—500 frankig, az olasz törvény szerint pedig 300 líráig terjedhető pénzbüntetés. A szakasz negyedik pontja szerint egy havi fogházzal és 100—1.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető az, aki felelős szerkesztőként olyan személyt jelöl meg, aki a szerkesztéssel tényleg nem foglalkozik. Ennél a kérdésnél két szempont jöhet figyelembe. Az egyik az, hogy a javaslat felesleges vétséget statuál és a második az, hogy kiteszi a lapot és a szerkesztőséget különféle nyomozásoknak, zaklatásoknak, annak megállapitása végett, vájjon a szerkesztő csakugyan szerkeszt-e vagy nem. A 24. §. 5. j>ontja ismét uj deliktumot statuál, amelyet egy évig terjedhető fogházzal és 200—4000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntet. A büntető törvénykönyv 350. és 351. §-a bünteti a zsarolást és büntetendőnek mondja a zsarolás vétségének kisérletét. A javaslat 24. §-ának 5. pontja e zsarolási bűncselekmény mellett kisegitő deliktumot akar megállapitani, mondván, hogy az, aki fenyegető vagy tolakodó magatartással maga vagy más számára bárkitől pénzt vagy más előnyt kér vagy kieszközöl azért, hogy a sajtóban valamit elhallgat, helyreigazit, vagy az ellenértékkel arányban nem álló dijért egyébként valamit közzétesz, büntetendő. Az, hogy rni a zsarolás, mi az erőszakos fenyegetés, ismert büntetőjogi fogalom, de azt, hogy mit jelent az, hogy »fenyegető magatartás*, igen nehezen lehet megállapitani, valamint'nehezen állapitható meg a tolakodás fogalma. Azt sem lehet egyszerűen elütni, hogy »az ellenértékkel arányban nem álló dij ért egyébként valaki valamit közzéteszi A 24. §. 6. pontja uj deliktumot statuál, mondván, hogy vétséget követ el az, aki szándékosan valótlanságot ir és ezzel másnak kárt okoz. Ennek a deliktumnak büntetése egy évig terjedhető fogház és 200—4000 koronáig terjedhető pénzbüntetés. Ha el is fogadjuk azt, hogy magánjogi kártérítéssel tartozik az, aki másnak rosszhiszeműen vagyoni kárt okoz, — ha t. i. a kárt tudatosan és rosszhiszeműen okozta — még magából a puszta valótlanság megírásából deliktumot csinálni : azt ketyeselni nem lehet ; de különösen nem lehetséges az, hogy a valótlanság büntetése súlyosabb legyen, mint egy sajtó utján elkövetett rágalmazásnak, vag)^ becsületsértésnek a büntetése. (Igaz ! Ugy van 1 a szélsőbaloldalon.) A puszta valótlanságnak sajtó utján való közléseért a büntetés egy évig terjedhető fogház és 200-tól 4000 koronáig terjedhető pénzbüntetés, míg a sajtó utján elkövetett rágalmazás büntetése egy évig terjedhető fogház és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetés. Itt az a veszedelem áll elő, hogy különösen a közhivatalnok, ki az esküdtbíróság elé kénytelen menni az ellene sajtó utján elkövetett deliktum esetében, inkább fogja választani ezt a kényelmesebb és czélravezetőbb módot s egyszerűen azt fogja panaszolni, hogy valótlan állítás forog fenn s igy súlyosabb büntetést kap az illető és a valódiság bizonyítása ebben az esetben teljesen ki van zárva. E mellett igen lényeges az is, hogy a valótlansági deliktumnál a tisztviselő vagy valamely nyilvános számadásra kötelezett vállalat igazgatója, akire nézve különben esküdtbíróság ítélkeznék, ilyen esetben a szakbiróság elé jöhet panaszával a javaslat 31. §-a szerint, mert ennek fórumaa kir. törvényszék. Az esküdtszéki hatáskör megkerülése ennél a deliktumnál ismét alkalmul fog szolgálni a sajtószabadság további megnyirbálására. (Igaz ! ügy van! a szélsőbahldalon.) A legsúlyosabban érinti a sajtószabadságot a javaslatnak a sajtóügyi felelősségről szóló része. Sajtójogunk eddig az 1848. évi XVIII. t.-ez. által megállapított fokozatos felelősség rendszerére volt alapítva, és ezt fentartotta a büntetőtörvénykönyvet életbeléptető 1880. évi XXXVII. t.-cz. 7. §-a, amely kiemeli, hogy a nyomtatvány utján elkövetett büntettek és vétségek eseteiben az 1848. évi XVIII. t.-cz. 13. és 33. §-ai alapján felelősségre vont személyekre nézve a bűntettekről és vétségekről szóló büntetőtörvénykönyvnek a felelősséget tárgyazó mindazon intézkedései, melyek az 1848. évi XVIII. t.-cz. 13. és 33. §-aiból folyó felelősséggel ellentétben állanak, nem alkalmazandók. Ez azt jelenti, hogy a sajtódeliktumoknál nem a büntetőtörvénykönyv felelősségi rendszere, hanem a fokozatos felelősség alkalmazandó. A javaslat 30. §-a ezen világos kijelentés helyett a következőket tartalmazza (olvassa) : »A sajtó utján elkövetett büntettek, vétségek és kihágások esetében az általános büntetőtörvények rendelkezéseit az alábbi szakaszokban meghatározott eltérésekkel kell alkalmaznk. E szerint tehát ez a javaslat látszólag meghagyja a fokozatos felelősséget, holott a javaslat következő szakaszában • megállapított felelősségi rendszer mellett még a büntetőtörvények általános rendelkezései is kisegitőképen megmaradnak. A javaslat indokolása ezt világosabban is megmondja akkor, mikor a következőket állapítja meg : »Büntetni kell a rosszhiszemű besúgót, a megrendelőt, a felbujtókat és a szellemi munkát végző bűnsegédet*. A
