Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

128 4.95. országos ülés I91í január 1b-én, szerdán. amely — meg vagyok róla győződve — a sajtószabadság reformjával kapcsolatosan minél magasabb összegre fogja felemelni ezt a kártérítési alapot, csak azért, hogy igy alkalmat nyújtson a pénzügyministernek arra, liogy az év végén, mint megspórolt összeget, azt az államháztartás feleslegeként kimutathassa. (Derültség a ssélsőbahldalon.) T. képviselőház! Akire pedig a kártérítés szerencséje akkor fog majd jutni, amikor fogyóban van ez az alap, vagy amikor ki van merülve, vagy amikor már egészen igénybe vétetett, ki fogja akkor ezt a szerencsétlen embert a maga káráért kárpótolni ? Lehet — és különben is indokolva volna, mert annyit emlegetik mostanában a sót — hogy egy külön sóhivatalhoz utasitják az illetőt, (Derültség.) amely ezekkel az ügyekkel külön foglalkoznék. (Derültség.) Elnökének ajánlom Lukács László urat. (Derültség a szélsobaloldalon.) T. ház! Ha már ragaszkodnak ehhez a rettenetes javaslathoz, akkor azt hiszem, hogy a legelemibb kivánság, amelylyel a ház elé járulhatunk, az lehet, hogy a lapkiadónak kártérítés adandó, amelynek megállapítása kontradiktorius eljárásnak és a királyi bíróságok előtti soronkivüli eljárásnak volna a hivatása. Ez az eljárás talán némi védelmet és oltalmat fogna nyújtani a javaslatban határozottan a sajtóra uszított közigazgatási tisztviselők ellen. Mert én ugy gondolom, hogy a közigazgatási tisztviselőknek ujabban Magyarországon minden szabad, amit olcsón megcsinálhatnak. Ez az olcsósági elmélet az ujabb alkotások egész vonalán végigvonul. Például a sajtószabadsággal kapcsolatosan határozottan az olcsóság is helyet foglal az igazságügyminister urnak és Tisza Istvánnak intencziői között és ezzel az olcsósággal el is fogják érni azt, hogy talán legközelebb lesznek már nagy régi multu lapok, amelyek a vezérczikkeiket azzal kezdhetik, hogy végre ismét szabadon Írhatunk. (Derültség.) Közérdekből szükséges, hogy az ujságkiadóvállalatoknak a tisztességes, polgári reális üzletviszonyoknak megfelelő százalékos jövedelmük biztosítva legyen és hogy az kellő oltalom alá helyeztessék. Megilleti őket ez, t. képviselőház ép ugy, mint bármely más vállalatot, de ugy is, mint amelyekből sokszor százak és százak, ezrek és ezrek élnek meg, mint alkalmazottak. Felvetem itt azt a szocziális gondolatot, amelyre Bakonyi Samu t. barátom is hivatkozott egyébként, ha az ő beszédjére hivatkoznám, akkor nem marad kimerittetlenül a javaslat egyetlen szakasza sem. Mondom, a kiadónak érdekeiről akarok szólni a szocziális kérdés kaj>csán. Egy-egy lapvállalat rengeteg embernek ad kenyeret, a szerkesztőség, a kiadóhivatal, a nyomd avállalat tagjainak, ezek révén egy csomó családtagnak és ezek révén közvetlen gyarapítja az ipart és kereskedelmet, az is érdekelve van a lapváljalat körül. A lapvállalatokon kívül érdekelve van a szegény néposztálynak egy nagy rétege, amelyet részben az • iskolai műveltség hiánya, részben a kellő anyagi eszközök hiánya az utczára kényszerit, értem a rikkancsokat. Es ilyen körülmények között könnyelműen rászabadítják a közigazgatási tisztviselőt és végső fórumon, ahol a függetlenségi alispánok nem lennének esetleg alkalmasak erre, a belügyministert, hogy a lapvállalatok ellen ilyen hallatlan ostromot indítsanak, amely szocziális szenrpontból egyenesen bűnszámba megy. (Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! A mi folyton váltakozó jaolitikai irányzatunk mellett, amikor a következetességet bűnnek tekintjük, amikor, ha egy sajtóorgánum a változó kormányok mellett is megmarad régi álláspontjánál, a zsebéhe nyúlnak, anyagilag a legnagyobb mértékben károsítják, elhiheti mindenki, hogy a kiadói üzlet nem a legfényesebb, nem a legjobb üzletek közé tartozik. (Ugy van! bal felöl.) Az az irányzat azonban, amely ebben a javaslatban nyer kifejezést, kétszeresen káros, mert épen a mi gyönyörűen fellendült hírlapirodalmunkat töri ketté derékban, a kultúrának ezeket a világító oszlopait. És a kiadókon keresztül megüti a magyar irót, a magyar hírlapírót, aki egyik napról a másikra családjával az oldalán kenyér nélkül maradhat és várhatja, amíg a hosszadalmas kártérítési per lebonyolódik. Mit képzelnek önök, hogy lap vállalkozónak megy ? Csak többszörös milliomos teheti ezt, aki már a lap alajűtása gondolatának a megszületésekor le tudja tenni a kaucziót. Sőt azt hallom, hogy igazságügyminister ur háta megett különböző szabadsági áramlatok vannak, amelyek még ezt is keveslik és az 50.000 K-át 100.000 K-ára akarják felemelni. Hédervári Lehel: Van szivük! Ráth Endre: Van szivük! Es vannak nekik barátaik is, ott ülnek a hátuk megett erős támogatóik, az úgynevezett Árminok, illetve barátok, akiktől függ az, hogy egyik napról a másikra szabadon vezérczikkezzék, akiktől függ, hogy a felemelt homlokkal, nyílt szívvel író publiczista kezéből a kiadó megfojtása révén egyik napról a másikra kicsavarják a fegyvert. Abban a képben, amelyet az előbb voltam bátor megfesteni, mikor emberek egész múltjukat sárba, szennybe dobják és megtagadják, otthagyják a sajtót, amelyben nagyranőttek, otthagyják azokat az apró kis zsidógyerekeket, Herczeg Ferenczczel én is igy nevezem őket; ők elmennek, de ezek a kis zsidógyerekek továbbra is ottmaradnak (Ugy van! Ugy van! a baloldalon) . . . Hédervári Lehel: Neki van szive felvenni a 10.000 koronát! Ráth Endre: ... ha nem lettek volna ezek az apró kis zsidógyerekek, akik a Gyurkovieslányokból olyan nagy lányokat csináltak, ha nem lettek volna ezek a kis színikritikusok,