Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-493
493. országos ülés 1914 január 14-én, szerdán. 125 ennél valami rémesebbet, mint ezt a javaslatot, nem tudok elképzelni. Bródy Ernő: Nem merték előhozni sehol! Ráth Endre: A polgári törvénykönyvnek megalkotása és a büntetőiörvénykönvv reformja előtt egyre-másra gyártják a novellákat, a paragrafusokat kitörlik, betörlik, hivatkoznak egjdk törvényben a másikra, anélkül, hogy legalább kellő óvatosságot kifejtenének. Ez az, ami sürgős a magyarnak, amikor a nyomor, a szenvedés, amely be volt ugyan igérve az országnak, bekövetkezett. Azt elbirja ez az ország, hogy egy-egy rossz törvénye legyen, de hogy következetesen minden törvényt csak rosszul csináljanak meg az igazságügyministeri székben, ezt sokáig ez a nemzet kibírni nem fogja. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Tanár korában a minister ur, amint már többször hivatkoztam reá, a jogászgenerácziónak ezreit az ő előadásaiban és könyveiben tanitotta a törvényszerkesztésre is, arra, hogy mi kell, hogy egy törvényben benne legyen . . . Balogh Jenő igazságiigyminister (tagadólag int). Ráth Endre: Vagy nem tanitotta ? Milyen előrelátó volt. (Derültség.) Ha a minister ur csak azt gondolja tanításnak, ha világosan megmondja, hogy én most a törvényszerkesztésről és alkotásról beszélek, akkor lebecsüli azt az egyetemi hallgatóságot, mert azok gondolkozó emberek s az egyetemi tanszékből elhangzó bírálatok is tanítások lesznek. Nem szégyene-e a törvényalkotásnak — s ez az, amit azután külföldön az illető szakemberek előtt el lehet mondani és el lehet vele dicsekedni — hogy egy 64 §-ból álló törvényjavaslatnál . . . Bródy Ernő : Kinzókamara ! Ráth Endre: ...az igazságügyi bizottság, amely tisztán az ön pártjából alakult, épen 64 módosítást talált szükségesnek ! Ezért volt sürgős ez a javaslat. És azt hiszi, hogy ezen sürgős, hevenyészett törvényjavaslattal 48-at el fogja homályosítani ? Hogy a sajtószabadság kérdésében nem 48-ra, hanem Balogh Jenőre fognak hivatkozni ? Minister ur, akkor önnek még sokat kell módosítani. (Derültség és tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem szégyene-e a törvényalkotásnak, t. ház, hogy az igazságügyi bizottság a maga módosításait nyolcz esetben a szövegezés helyességével, a szabatosabb szövegezéssel, a világosabb és határozottab kifejezéssel indokolja. Egy korszakos, reformáló törvényjavaslat, amelyből hiányzanak a szabatos, világos és határozott kifejezések. T. képviselőház ! De van ám egyéb indokolás is. A jogi egyetemi tanszékből odakerülő minister javaslatában a jogászi szabatosság kedvéért tett módosításokat az igazságügyi bizottság. Hát önök ugy akarnak reformálni, amikor nem tudnak szabatosan fogalmazni, nem tudnak világosan, határozottan egy elvet kifejezni ? Hát ha önök végignéznek Magyarország múltján, önök, akik oly ridegen vesznek be mindenkit, de akik közt sok jogász ül, tudhatják, hogy aki befelé gondolkozik, annak éreznie kell, hogy hány exisztenczia, anyagi, erkölcsi exisztenczia pusztult el Magyarországon a világos és szabatos kifejezések hiányában ! T. képviselőház ! És teszik önök ezt akkor, amikor én még a büntetőtörvénykönyvön kivül nem láttam törvényt, amely ugy dobálódzik az anyagi kártérítéssel, a fogházbüntetéssel, mint a sajtószabadságról szóló törvényjavaslat. Azt állítják sokan, hogy a minister ur abban a hitben van, hogy ez jogalkotás. Azt mondom, hogy ez nem jogalkotás, és százszorosan nem jogalkotás, ez politika. És amikor gróf Apponyi Albert a maga utánozhatatlanul finom kifejezéseivel ugy mondja, hogy van valami e javaslatban, ami lappang, akkor engedjék meg, hogy én a magam egyszerű paraszti kifejezéseivel mondjam el, hogy nem lappang, — ordit belőle a politika. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És hogy mindjárt e kijelentés mellett az igazságügyminister ur törvényjavaslatának indokolásából is bizonyítsak, leszek bátor az indokolásnak ama részére hivatkozni, amelyet az első szakaszhoz füz. Ilyen, hogy ugy mondjam pőrére vetkőzötten még nem állott parlament elé senki, ennyire a formáknak minden betartása nélkül, még nem volt senki, aki azt el merte volna mondani Magyarországon, hogy ezt az 1. §-t csak azért tartották meg a törvényjavaslatban, hogy amolyan bevezetésképen szerepeljen. Engedjék meg, hogy elmondjam azt, hogy akkor, ha csak ez volt a czél, kár volt azon változtatni, mert nem volt senki, aki azt hitte volna, vagy hinné, hogy a »gondolat«-ot a mondat elejéről nem azért tették a mondat végére, hogy higyjük, hogy e mondatnak és e törvényjavaslatnak nincsenek még hátsó gondolatai. Mi tudjuk, hogy vannak és ezért csinálták igy. (Ugy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondja az igazságügyminister ur, hogy ha valaki kételkednék szavaiban, világosan megmutatja, mit akar csinálni. Kijelenti, hogy ezt az egész szakaszt nem kell komolyan venni, ha benne van a törvényjavaslatban, minthogy az uj jogszabályok értékét nem az elvi kijelentések, hanem azok az intézményes biztosítékok — értsd alatta fogház-, pénzbüntetés, elkobzás — adják meg, amelyekről e javaslat szakaszai később rendelkeznek. A javaslat tehát pusztán csak ezért szószerinti szövegében átveszi a 48-iki sajtótörvény történeti jelentőségű első szakaszát és ebbe az igazságügyminister ur, megint megkapatva régi ideáljától, amelyhez a múlt századok előzetes czenzurájának eltörlése miatt a nemzet kegyeletének varázsa fűződik, mondom, a nemzeti kegyelettől elragadtatott igazságügyminister ur e nemzeti kegyelet alapján szerkesztett javaslatában ezt a szakaszt beveszi. Mégis kell, hogy javára irjam a t. minister urnak, hogy az az anachronismus, amely az 1848-iki törvény első szakaszában van, hogy kétszer van meg a szabadság hangsúlyozása, nincs itt, mert ezek közül az egyiket mégis kihagyta a minister ur; érezte, hogy a kettő sok ; de én közkeletű szállóigével fejezem ki magamat, hogy meggyőződésem
