Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

iU2. országos ülés VJlh január 13-án, kedden. 95 hogy ezek hivatásuknál fogva kénytelenek országos politikával is foglalkozni. Tegyük fel, hogy a törvényhatósági bizottságban különféle politikai feliratok tárgyalásáról van szó, azokat ezen lapokban kötelességszerüleg, sokszor talán színezés nélkül is leközlik s ime, akkor ők is politizáltak, ők is országos politikával foglalkoztak. Ilyen esetben tehát felfogásom szerint az a lap azért, mert olykor az országos politikáról ir, még nem politikai lap és semmi tekintetben kauczió letevésére nem kényszeríthető. A helyreigazitási jogról mélyen t. képviselőtársaim olyan sokszor és olyan sokat beszéltek már, hogy alig merek ehhez hozzászólani. (Halljuk ! Halljuk ! bal felől.) Nem hallgathatom el azonban azt, hogy a 30 napi idő, amely a helyreigazításra nézve kiköttetett, tényleg sok. Méltóztatnak tudni, hogy miképen van ez a mai világban. Bárki legyen is, akiről valamely hir megjelenik, amely őt sérti, akár hol lenne is az Európában, nem mondom, hogy Amerikában, de Európában, háromszor 24 óra alatt erről valószinüleg értesitik, mert mindenesetre van olyan jóbarátja, ismerőse, aki értesiti. Tehát legrosszabb esetben nyolcz nap alatt a helyreigazító czikk, amelyet jónak lát beiktatni, a laphoz érkezik ; ha pedig hosszabb idő múlik el és nem következik be a helyreigazítás, jobb is, ha nem jön, mert méltóztatnak tudni, amilyen gyorsan az emberek a mai világban élnek, 8—10 nap múlva azt sem tudjuk már, mit olvastunk, annyira elmosódnak az emlékek, ha csak valamely nevezetes és nagyobb politikai esemény nincs, vagy amely bizonyos szenzáczió erejével hat, 8 nap múlva napirendre térünk az eset felett, annyira, hogy sokszor nem tudjuk, hogy ki a panaszos, ki a panaszlott és akárhányszor összetévesztjük az illető személyeket is. És jobb is, ha nem idézik fel ismét az olyan dolgok emlékét, amelyek nem is kellemesek és így ez a felidézés nem is használ a czélnak ; azért ismétlem, a helyreigazításra sokkal rövidebb időt kellene kiszabni, (ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Épen igy sérelmes az, hogy a helyreigazítást kénytelen a lap közölni anélkül, hogy megjegyzést fűzhetne hozzá. Hiszen sokszor lehet, hogy oly megjegyzést akar hozzá fűzni, amely épen a sértettre nézve elégtételt jelent és épen ily eset^ ben van a lap megakadályozva. (Igaz ! ügy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) De azonkívül nincs is semmi ok, hogy miért ne engedtessék meg a megjegyzés hozzáfűzése, hiszen büntetőjogilag ugy is üldözik akár tett megjegyzést, akár nem. Az a bíróság elé kerül, hogy a dolog rosszabb lett-e vagy nem, a beszámításnál pro vagy contra szolgál és a bíróságnak annak idején lesz módja az ítéletében kifejezést adni annak, amely ítélet valószinüleg ugy is közzététetik a lapban. Én tehát oly intézkedésnek vélem ezt, amelynek semmi czélja sincs. (Ugy van ! a bal- és a szélsobaloldalon.) Legszomorúbb lapjai a törvényjavaslatnak azok, amelyek a büntető rendelkezésekről szólnak, majdnem egy egész kis uj büntetőtörvénykönyv ez, (ügy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) részben azoknak az eseteknek konstituálásával, amelyek büntetendők, részint a büntetésnek különféle mértékben való megállapításával. Ráth Endre: Megélnek az uj egyetemi tanárok a sok büntetésből a vizsgán. Szebeny Antal : Legszomorubbak a kihágások a sajtóéletnek minden vonatkozásában és ezt azért tartom szomorúnak, hogy annyi kihágási eset konstituáltatik, mert tudni való dolog, hogy a kihágáshoz dolus nem szükséges, hogy igen gyakran véletlen elnézés is szerepel benne és az illető akár oka, akár nem, e javaslat értelmében büntetendő. Még sérelmesebb e szakaszban az, hogy egy uj fajtáját a büntetésnek konstituálja a törvényjavaslat, azt t. i., hogy nem vagyoni kárért pénzbeli elégtételt szab meg. A mi judikaturánkban ez eddig nem fordult elő. Szinte első pillanatra felmerül az a feltevés, hogy talán azért kellett ez, hogy könnyebben lehessen a kaucziót lefaragni és azáltal, hogy ismét kaucziópótlásra utasittatik a lap tulajdonosa vagy kiadója, ez sokkal jobban büntettetik. Azonban miért sujtatik jobban a sajtó munkása, mint az, aki a közönséges életben követ el kihágást ? Ennek igazán nincs értelme, hanem ellenkezőleg az a kívánatos, hogy ahol, amint előbb emiitettem, esetek mutatják, a kihágásnak annyi lehetősége forog fenn, ahol vétkes mulasztás vagy vétkes cselekmény tulajdonkép nincs, ahol tehát olyan könnyen hibába eshetik valaki anélkül, hogy tehetne róla : ott nem büntetéssel való sujtás, hanem inkább az elnézés legyen irányadó, mert gyors és hirtelen munka, melyben nem lehet tudni, hogy ki teszi ezt vagy azt és igy a felelősség majdnem áthárithatatlan, inkább elnézésre kell hogy birja a törvényhozót. E kérdést tehát több kímélettel és a sajtó iránti több szeretettel kellene megoldani, mert ebben nagy visszaesést konstatálhatok a 48-iki törvényhozáshoz képest. De legsúlyosabb ezen intézkedések közt a sajtójogi felelősség körében az, hogy a nyomdász büntettetik, ki utóvégre azáltal, hogy nevét a nyomtatványra kinyomta, eleget tett kötelességének a különben ismeretes kiadóval és felelős szerkesztővel szemben, kiről nem is tudja, hogy olyasvalamit irt, ami kihágást képez ; az illető által védve érzi magát; és most azért, mert egy bizonyos pénzbüntetést, amit a bíróság kiró ezekre, nem tudnak megfizetni, ő kénytelen azt viselni. Ebben találom a törvényjavaslatnak legnagyobb sérelmét. A sajtóeljáráson ugyanaz a szellem vonul át, mely már az esküdtszéki törvényt jellemzi, az t. i., hogy mindinkább elvonassék a hivatott, a valódi esküdtektől a sajtóügyekben való eljárás és ezáltal mindig kevesebb szabadsági biztositéka legyen a sajtónak. Tulajdonkép az egész sajtójavaslatban a sajtó nem egyéb, mint vádlott és már előre el van ítélve, anélkül, hogy tudná is, hogy valamit elkövetett.