Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

4 #7. országos ülés 1913 deczember 16-án

} kedden. 505 teljesen benne marad a bosnyák díjszabásban, tehát nem használható fel ellenünk fegyverül, mint ahogy méltóztatott megjegyezni. Pénzügyi tekintetben nem látom, hogy miként van a birtoklási viszony rendezve, mert mi ezekre a vasutakra teljesen á fond perdu adjuk a pénzt s ezt én is sajnálom, de — ismétlem — a magasabb államraison kivánja ezt az áldozatot mitőlünk és nagyon is kétséges, hogy vájjon a birtoklási jogban való részesedésünk biztosit-e nekünk valami előnyt, vagy sem. Kérésem az volna a kormányhoz, — inert hogy a vasút csakugyan drágábban vagy olcsóbban épittetett-e, azt nem tudjuk megítélni, hisz előttünk csak az áll, hogy 270 millió lesz beruházva — méltóztassék odahatni, hogy ott ne valami luxusvasutat, hanem a viszonyoknak tényleg megfelelő vasutat építsenek, ugy hogy a mi költségeink ne vesszenek teljesen kárba és a mi költségünkön ne építtessenek luxurió: módon a bosnyák vasutak. Végül arra kérem a kormányt, méltóztassék odahatni, hogy a magyar ipar a magyar vállalkozás részesedése is biztosítva legyen. (Helyeslés a jobboldalon.) Az előterjesztés is említi ugyan, hogy a kvóta arányában igyekezni kell ezt megtenni, de épen a szerzett tapasztalatok kényszerítenek arra, hogy a elara pacta elvére helyezkedve minden tekintetben biztosítsuk vállalkozásunk részesedését. Elismerem, hogy nem rózsásak az állapotok, jól tudom, hogy a felhozott ellenvetések egy része tényleg helytálló, de azt tartom, hogy az összeköttetést Bosznia-Herczegovinával nekünk ápolnunk kell, s miután ez politikailag igen helyes intézkedésnek tartom, ennek következtében a törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? Ha nem, ugy a vitát bezárom. A ministerelnök ur kivan szólni. Gróf Tisza István ministerelnök : T. képviselőház ! Az a kritika, amely a tárgyalás alatt álló törvényjavaslattal szemben elhangzott, legerőteljesebben és — hogy ugy fejezzem ki magamat — legtemperamentumasabban Sándor Pált. képviselőtársunk beszédében nyilvánult, amely — ne vegye rossz néven — egy régi kedves Bismarck-históriámat juttatja eszembe. (Halljuk! Halljuk!) Bismarcknak volt ugyanis egy ifjúkori barátnője, egy igazi ideálisan gondolkozó, minden szépért és jóért felhevülő ifjú leány, akit azután Bismarcknak egyik fiatalkori jóbarátja vett nőül. Ez egyszer, nem tudom micsoda nemes téma felett nekilelkesedve, szabad folyást engedett ékesszólásának és talán felháborodásának, amire Bismarck azt mondta neki: »Na nu, jetzt klettert sie wieder auf Superlativen herum.« Hát a mi t. képviselőtársunk ugyanígy ereszti szabadon az ő heves temperamentumát, valahányszor közgazdasági kérdésekről van szó és igen sokszor azon veszszük magunkat észre, hogy ismét szuperlativuszokon mászkál végig. (Ugy van !) Pedig higyje el, t. képviselőtársam, a kritika súlyát és erejét csökkenti az, ha valaki, hogy egy rivitális magyar kifejezést használjak, kritikájában KÉPYH. NAPLÓ 1910 1915. XX. KÖTET. elveti a sulykot. Engedjen tehát meg nekem, de olyan állításokat, hogy ennél a törvényjavaslatnál quasi kerülnünk kellett a nyilvánosságot, az indokolásban tartózkodnunk kellett minden részletesebb adatkimutatástól, mert ilyen törvényjavaslatot csak inzolvens emberek nyelhetnek le . . . Sándor Pál: Azt mondtam, hogy Magyarország inzolvencziáját jelenti az, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadja. Gr. Tisza István ministerelnök: Hiszen ez mindegy. En ugy hallottam, hogy a t. képviselő ur ugy mondotta »nyelhétnek el« és ugy is jegyeztem fel. De én nem erre a kifejezésre helyezem a súlyt, hanem arra, hogy ez inzolvencziára mutat. Engedelmet kérek, ha valaki ilyen roppant vehemens támadást és hibáztatást magában rejtő kijelentések után megnézi, hog}^. tulaj donképen mi is a tartalma a törvényjavaslatnak, akkor mégis konstatálnia kell az aránytalanságot a kritika tárgybeli alapja és a kritika megnyilvánulásának epitheton ornánszai között. ( Ugy van !) Három irányban nyilvánult t. képviselőtársam kritikája és ezek közül kettőben' találkozott Vió t. képviselőtársaméval is ugy, hogy erre a két thémára nézve együttesen fogok felszólalásaikkal foglalkozni. Egy részében t. i. a törvényjavaslat bekezdésénél felsorolja t. képviselőtársam mindazokat a bajokat és hátrányokat, amelyeket Ausztriával szembeni forgalmunkban vasúti téren szevedünk. Itt mindenekelőtt azt a vádat kénytelen vag3*ok megjegyzés tárgyává tenni, mint hogyha Ausztria minden törvényesen elvállalt kötelezettségének végrehajtásánál kvázi rosszhiszeműséggel járna el és károsítana bennünket. Hiszen tényleg, fájdalom, súrlódások e téren fordulnak elő, tényleg nem zárkózhatom el annak kijelentése elől, hogy az osztrák kormány a saját gondozására bízott közgazdasági érdekek szolgálatában talán túlmegy sokszor azon kölcsönös lojalitás határain, (Ugy van !) amelyet igénytelen nézetem szerint talán még abban az esetben is meg kellene őriznünk egymással szemben, ha nem egy és ugyanazon uralkodó alatt állandó kapcsolatban levő két állam, hanem teljesen idegen államok volnánk, amelyre azonban különös súlyt kell helyeznünk a monarchia összetartozandósága és tekintélye szempontjából épen az osztrák és a magyar kormány közötti viszonyokban. Mondom, ha fordulnak is elő talán egyes oly jelenségek, amelyeket én is nagyon szívesen kerülnék, de méltóztassék megengedni, sem a törvényes kötelezettségeink kijátszására irányuló következetes törekvést nem lehet az osztrák kormánynak tulaj donitani, sem másfelől a magyar kormány részéről nem szabad feltételezni, hogy ha bárhol törvényes kötelezettségek megsértését látná, azzal szemben a legnagyobb enerzsiával nem szólalna fel. (Ugy van! Ugy van!) Ha itt bajok vannak, amint, fájdalom, vannak, ezeknek a bajoknak a forrását nem ebben kell keresni, hanem abban, hogy az utolsó kiegyezés 64