Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

í8b\ országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. ín közlekedési vállalatokat, a m. kir. postát köte­lezi. Többen felemlítették és alapos aggoda­lomra ad okot az a meghatározása a szállítási dijaknak, amely e szakaszban foglaltatik, hogy t. i. azonos dijakért köteles szállítani. Az »azo­nos« szó alatt sok mindent lehet érteni, mig egy másik ép olyan kifejező és megfelelő szóval, t. i. hogy »egyenlő« dijakért köteles szállítani, meg volna oldva a kérdés és el volna oszlatva minden félreértés, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslatnak legtöbbször neheztelt és legerősebben megtámadott egyik legsérelme­sebb szakasza a 11. §., amely a sajtótermékek terjesztését hatósági engedélyhez köti. Nem aka­rok arra hivatkozni, hogy ez a törvényes ren­delkezés a 48-iki törvényben természetszerűleg nem foglaltatott benne, csupán azt kívánom kiemelni, hogy a terjesztésnek az a módja, amely mai nap divatban van, a kolportázs, a közviszonyok, a kultúra és egyáltalában a mű­veltség és előhaladás terjedésével kapcsolatos fejlemény, azt a kor szelleme kívánja meg és annak korlátokat és határt szabni nem lehet, mert ez nem a sajtótermékek terjesztésének biz­tosítását fogja eredményezni, hanem ellenkezőleg a czenzura jellegével bir, amely czenzura pedig természetszerűen sem elméletileg, sem gyakor­latilag fenn nem tartható elavult intézmény, amely kizárandó. Nézetem szerint tökéletesen el volna érve a kívánt és kívánatos rend és gyorsaság, vala­mint az ellenőrzés is, azáltal, ha a sajtóter­mékek terjesztése, ép ugy mint az időszaki la­pok kiadása, egyszerűen bejelentéstől tétetnék függővé, ha a bejelentés volna kötelezővé téve és azután mindazokban az esetekben, amidőn akár a közrend, akár a közerkölcsiség, akár a magánbecsület, akár más olyan nemes személyes jog, amelynek megvédelmezése kívánatos, meg­sértetnék, az engedély megvonása volna törvé­nyileg biztosítandó, de akkor sem ugy, mint ahogy a törvényjavaslat kontemplálja, közigaz­gatási utón, hanem csakis birói utón (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és igy sem olyan formában, mint a javaslat kontemplálja, hogy akkor, ha szabálytalanul vagy alaptalanul tör­ténik ez a megvonás és természetszerűleg nagy károkat okoz, akkor a károsult semmiféle tör­vényes támpontra nem hivatkozhatok kárának megtérítése szempontjából, tehát itt a kártérí­tési kötelezettséget logikai következésképen meg kellene állapítani. A 13. §-nak az az intézkedése, amely mel­lesleg megjegyezve, nem is eléggé világos, hogy t. i. a sajtótermékek utczai terjesztésével foglal­kozóknak igazolványt kell váltaniuk, amely felett a rendőrhatóság rendelkezik és vezet nyilván­tartást, ismét teljesen jogosulatlan térre viszi a sajtó működésének korlátozását és ellenőrzését. A rendőrség beavatkozását a sajtótörvényből vagy egyáltalában ki kellene küszöbölni, vagy a minimumra kellene szorítani. A törvényjavaslat 15. §-ának a falragaszok­ról rendelkező része szintén sok kontroverziára adhat alkalmat. Meri bárminő elmeéllel vizs­gálja is az ember a szakasz rendelkezéseit, nem tudja megállapítani, vájjon a falragaszok, fel­hívások, agitaczionális közlések hatósági enge­délyhez vannak-e kötve, vagy ettől mentesek-e? Ezt nem tisztázza a javaslat és igy igen sok összeütközésre és jogtalan zaklatásra fog alkal­mat szolgáltatni. Röviden meg kell említenem a törvény­javaslat azon intézkedését, amely a kauczió fentartásával, összegszerű felemelésével és letéte­lének megnehezítésével leplezetten hatalmi czé­lokat kivan szolgálni. Ha konczedálom is azt, amit a minister ur beszédében kifejtett, hogy a kaucziónak egyébként nem érvényesíthető kár­térítési kötelezettségek érvényesítése szempont­jából némi jogosultsága van, nem képzelhetek okot a kauczió felemelésére. Ez csak megnehe­zíti különösen az ellenzéki időszaki lapok alapí­tását ; és a kauczió felemelésének kétségtelen az a czélja, hogy az uralkodó pártnak és rendszer­nek megkönnyítse a helyzetét, az ellenzéki állás­pontot pedig lehetőleg megnehezítse. De annak, hogy az egész kodifíkaczionális akcziónak egyik alapgondolata a központi ha­talom megerősítése és körülbástyázása, legna­gyobb bizonyítékául szolgál a büntető rendel­kezésekre vonatkozó rész, amely aránytalanul magas büntetéseket szab ki még csekély jelen­tőségű cselekményekre is, amiből nyilvánvaló,, hogy a javaslat czélja az elrettentés, a vissza­torlás, a bosszú. (Ugy van! Ugy van! a bal­oldalon.) Röviden megemlítettem már, hogy a rendőr­hatóság beavatkozásának nagymérvű kiterjesztése szintén erre a tendencziára mutat. A 31. §. és a törvény több rendelkezése, midőn a közigaz­gatási hatóságoknak és a rendőrbiróságnak döntő birói eljárásra ad jogot, a szabadságjogokat tá­madja meg. Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam nagyszabású beszédében már kellőleg stigmati­zálta ezt a jelenséget és bizony nagyon kívá­natos, hogy a közigazgatási hatóságoknak, kü­lönösen a rendőrhatóságnak hatásköre a mini­mumra redukáltassák. Még azt kívánom megjegyezni állitásom támogatására, hogy a 36. szakaszból egész ki­rívóan tűnik ki az általam emiitett tendenczia, midőn ez a szakasz kimondja, hogy szerzőként kell büntetni azt is, aki a sajtóterméket a bün­tető törvénybe ütköző tartalommal megrendelte, úgyszintén azt, aki a sajtótermék büntetőtör­vénybe ütköző tartalmának megírására vagy egyébkénti megalkotására a szerzőt rábírta. Nem azért, t. ház, mintha ezt az intézkedést magát diffikultálnám, hanem azért, mert ezen rendel­kezés alapján tág tere nyílik olyan eljárás fo­lyamatba tételének, amely valósággal inkvizi­tórius jellegű és az újságírással, a publicziszti­kával foglalkozó rétegek körében konsternáczió,

Next

/
Oldalképek
Tartalom