Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

456 í86. országos ülés 19Í3 deczember 15-én, hétfőn. elfogadom, akkor legalább annyit elvárhatunk a törvényhozástól és a t. igazságügyminister úrtól, hogy a kolportázsengedély feltételeit legalább is oly mértékben szabatosan állapitsa meg, amint az az italkimérőkkel szemben ma már meg van állapítva. (Ugy van! a baloldalon.) Elvárhatjuk a magyar törvényhozástól és kormánytól, hogy a sajtószabadság örve alatt a sajtó munkásait és a sajtó előállításának és terjesztésének feltételeit a pálinka-italmérők színvonala alá ne sülyeszszék. (Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vagy talán attól fél a t. igazságügyminister ur, hogy a pálinka terjesztése és terjesztésének biztonsága nem képez akkora veszélyt erre az országra, mint a szabadsajtónak működése ? (Tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. minister ur, amidőn mi ezen hatósági engedélyezés ellen síkra szállunk, azzal vigasztal meg minket, hogy hiszen a törvényjavaslat olyan diszkrécziónális jogot biz a hatóságokra, amelylyel azok nem fognak visszaélni. Sajátszerű dolog, hogy alkotmányos országban, alkotmányos minister a hatalmi visszaélések elleni egyetlen biztositékként azt a hatósági jogot állítja fel, amely teljesen az illető hatóság diszkrecziójára van bízva. Hiszen a sajtó egyik nagy feladata, hogy a közkormányzatot és a közigazgatást is ellenőrizze, ott, ahol az egyesek ellenőrzése vagy fogyatékos, vagy hiányzik, vagy képtelen a működésre. Egy becsületes kormányzat a sajtószabadság révén a sajtó e szolgálatait nagy mértékben igénybe veszi, mert hiszen a sajtó egyúttal arra is van hivatva, hogy a központi kormány figyelmét felhívja mindazokra a visszaélésekre, amelyekkel esetleg a népet terhelik, üldözik és amelyekkel szemben a nép egyáltalán nem védekezhetik, csak a parlamenti felelősség, vagy a nyilvános ellenőrzés utján. És hogy ez mily hatékony, azt a magyar példa bizonyítja legjobban. A parlamenti felelősséggel szemben a t. kormány nálunk könnyű szerrel ki tud bújni, de a nyilvánosság felelősségre vonása alól nem tud és nem lehet kibújni. A jó kormányzat a sajtó eüenőrködő szerepét felhasználva, saját érdekében igyekszik megjavítani a közkormányzatot az egész vonalon. Most a t. igazságügyminister ur a sajtótermékek terjesztését és utczai árusítását azoknak a hatóságoknak diszkréczionáüs jogkörébe utalja, minden feltétel és korlát nélkül, amely hatóságok ellenőrzése ennek a sajtónak eminens feladata. Mit jelent ez mást, mint a sajtószabadságot gyökerében megtámadni és kiszolgálatatni a hatóságok teljes önkényének ? (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es ez hová fog vezetni ? Oda, hogy a sajtó vagy nem fogja teljesíteni kötelességét vagy pedig hamisan fogja teljesíteni; és akkor előáll az az eset, hogy az eddigi apró-cseprő visszaélésekkel szemben, amelyeket meg akarunk szüntetni, találkozni fogunk a hihetetlen mérvű visszaélésével a sajtónak, amely, ha élni akar, a hatóságoknak kedvezni fog és ezáltal hamisan fogja informálni a közvéleményt. A hatóságok kezelik az engedélyezést. De hát, ha mégis jogtalanul visszaélnek diszkrécziónális hatalmukkal a hatóságok, ugyan mondja meg a t. minister ur, hol fog az a lap, az a sajtó magának elégtételt szerezni, mely utón, mily körülmények közt ? Mert hiszen tagadhatatlan az, hogy hatósági visszaélések ma is vannak, ma, mikor a sajtó ellenőrzése alatt is állnak ; menynyivel inkább lesznek majd, amikor a sajtótól többé nern kell félni és ha ily érdekelt hatóság kezeli a kolportázs-engedélyezési jogot ! Ugyan tessék megmondani, hol lesz az a kártérítés, amely először a lapot fogja megületni és hol lesz a kártérítés azokért a károkért, amelyeket a közérdek fog szenvedni oly sérelem esetén, midőn az engedély indokolatlanul tagadtatik meg ? Es hogy a t. minister ur, kimondott elve szerint, mennyire a sajtószabadság érdekében terjesztette elő e javaslatot és mennyire a hatóságok, tehát a hatalom gyámsága alá akarja kényszeríteni a sajtót, annak legelevenebb példája az, hogy a hatósági nyomtatványokat s azok terjesztését egyszerűen kiveszi a sajtótörvény hatálya alól. No már most megtörténhetik, hogy valamely hatóság kiad a közérdekre káros nyomtatványokat ; vájjon azokkal szemben miként fog a t. igazságügyminister ur ezentúl eljárni *. Fegyelmi utón ? Ki fogja bejelenteni ? Ki fogja neki tudomására hozni, ha nem a sajtó ? Es ha tudomására hozta is, ki fogja ellenőrizni azt, vájjon a fegyelmi eljárást az illető hatósággal szemben lefolytatták-e és az illető elvette-e megérdemelt büntetését, vagy sem ? Nem kevésbbé érdekes, hogy a postai és a vasúti szállítás körül hogy kívánnak ezentúl eljárni. Azt mondja a javaslat, hogy minden sajtóterméket a posta és a vasút köteles szállítani megfelelő dij ellenében. Azt azonban nem mondja ki, hogy egyik sajtóterméket favorizálni a másikkal szemben nem szabad; nem mondja ki, hogy viszont minden sajtóterméket egyenlő dij mellett szabad csak szállítani; nem mondja ki, hogy a vasút köteles tűrni azt, hogy minden sajtótermék, amely engedélyezve van, az ő területén szabadon árusítható legyen. (Ugy van! balfelöl.) A hatósági engedélyezési, és diszkrécziónális joggal párhuzamosan van beáUitva a javaslatba a, hatóság részére a helyreigazitási kényszer. A helyreigazitási kényszert bizonyos mértékben elfogadom és ehhez én is hozzá tudnék egy szabatos törvényjavaslat keretében járulni. Mert az természetes, hogyha a méltatlanul megtámadott egy helyreigazító sorral elintézheti a maga magánügyét — ez rendben van. De hogy a hatóságnak és a magánosnak teljesen kénye-kedvére legyen kiszolgáltatva a sajtó, hogy minden helyreigazítást köteles legyen leközölni, ez egyszerűen abszurdum. Miért ? Azért, mert a törvényjavaslat alapján a