Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

486. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. 155 nyájan megegyezünk, hogy t. i. a sajtó visszaéléseitől akarja ezt az országot megmenteni, amely visszaélések szerinte az országot veszélyeztetni alkalmasak, én ezen nagy hangú kijelentésnek alapiát a mi közéletünkben valóban nem látom, mert az egyesek ellen elkövetett sérelmek, bármilyen igazságtalanok és fájdalmasak, ilyen nagy organikus reformot nem indokolnak. Ez olyanforma volna — hogy hasonlattal éljek — mintha a tyúkszem kivágása érdekében a lábat kellene amputálni. Már pedig a lábat ilyen okból sohasem szokták levágni, de az megtörténhetik, hogy aki kontár kezekkel a tyúkszemhez nyúl, a lábat, sőt az egész testet veszélybe dönti, mint ez a törvényjavaslat. (ügy van ! ügy van ! bálfélől.) A t. minister ur többek között nagyon hangsúlyozta a visszaélésekben rejlő nagy veszélyt azon indokból, mert a pénzintézetek zsarolásnak voltak és vannak kitéve és ezen pénzintézetek érdekeit kivánja a sajtóparazitákkal szemben megvédelmezni. Nos, t. minister ur, e téren is, azt hiszem, helytelenül van a tudós informálva. Az én tudomásom szerint a pénzintézetek saját érdekeiket a sajtó terén alaposan meg tudták eddig is védelmezni és meg fogják tudni oltalmazni a jövőben is. El szokták ők azt intézni a sajtó munkásainak megkerülésével, a kiadókkal. (Igaz ! ügy van! halfelől.) S miért intézik igy el '! Elintézik üzletből és saját érdekeik védelmében. Soha sem azért, mert védelmet akarnak maguknak,, hiszen őket senki sem támadja, hanem mert ők kivannak támaszt a szabadsajtó erejében, hogy üzleteiket a nemzet és a társadalom köreiben protezsálják, vagy hogy üzleteik merészségét és veszedelmeit a szabadsajtó segítségével elnyomják. Valóban nem szükséges tehát, hogy ezeket a pénzintézeteket a t. minister ur oltalmába vegye, mert hisz köztudat az, hogy a mi pénzintézeteink az egyetlen igazi gazdasági és pénzügyi hatalom ebben az országban, amelyek meggazdagodtak és megerősödtek abból, hogy a szabadsajtó támogatásával szabad rmáncz-politikát űzhettek és űznek ma is. Mindenki elszegényedett itt, jóformán mindenki koldusbotra jut, minden kereset megszűnt ebben az országban, kivéve a bankokét és a bankdirektorokét, (ügy van! bálfélől.) Épen ezeket kell mégis a sajtó szabadonczaival szemben védelembe venni ? Igazán majdnem lehetetlenség nem nevetni ezen. (ügy van ! bálfélől.) T. képviselőház ! Ha a nagy organizatórius reformjavaslatnak ilyen indokai vannak, akkor egészen természetes, hogy ez a javaslat nem is lehet más — akik a vitában előttem felszólaltak azt már ki is mutatták — mint egy teljesen értelmetlen, zagyva dolog. A sajtószabadságot hordja az ajkán a t: igazságügyminister ur és azt tűzi feladatául ez a törvényjavaslat is. Mert a sajtószabadság ellenségei is annyira hatása alatt állnak ennek a nagy elvnek, hogy igazi jelszó alatt nem mernek ellene törni, hanem szintén csak a sajtószabadság nevében akarják kivégezni. (Igaz ! ügy van ! bálfélől.) A t. minister ur javaslata is, megfordított sorrendben ugyan, de büszkén tűzi homlokára, hogy Magyarországon e törvény alapján is, a sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait. Pedig, aki végig olvassa ezt a javaslatot és aki végig hallgatta az efelett folyt általános vitát, az bármely pillanatban meggyőződhetik arról, hogy a javaslatnak még ez az első szakasza sem fedi a valóságot s e törvény elfogadása esetén Magyarországon gondolataikat csak némelyek közölhetik szabadon sajtó utján, (ügy van ! balfelől.) terjeszteni pedig senki sem terjesztheti szabadon gondolatait. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt kodifikálja ez a törvényjavaslat és a t. igazságügyminister ur rnégis a sajtószabadság reformjáról mer beszélni.. (Igaz! ügy van! balfelől.)' Nem fogom a t. képviselőház türelmét fárasztani azzal, (Halljuk ! Halljuk ! bálfélől.) hogy felelevenítsem mindazokat az érveket és bizonyítékokat, amelyeket az általános vita e tekintetben produkált, hogy a törvényjavaslat tényleg a sajtószabadság egyenes meggyilkolása. (Igaz ! Ügy van! balfelől.) En csak egyes részletekre kívánom a t. ház figyelmét felhívni, olyan szempontokra, amelyeket a vitában eddig még nem hallottam, amelyeket tehát kötelességem előadni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) így nevezetesen ez a törvényjavaslat, amely — hogy egy már használt kifejezéssel éljek — gúzsba köti a sajtószabadságot, e műveletet elvégzi akkép, hogy a kolportázs jogot hatósági engedélytől teszi oly módon függővé, amely ellen semminemű orvoslatot egyáltalában használni nem lehet. Hiszen én a szabadságot még az engedélyezési rendszer mellett is bizonyos mértékben el tudom képzelni. Nem akarok a Napóleon-korszakra utalni, ahol minden engedélyezési rendszer daczára is volt szabadság, mert a szabadságot megölni egyáltalában nem lehet, de itt van a mi törvényeink keretén belül is az a rendszer, amikor privilégiumokká alakítanak át bizonyos szabad jogokat. Ha a t. igazságügyminister ur arra gondolt volna, hogy például a regálemegváltás kapcsán az italmérési jogokat is engedélyhez kötötte a törvényhozás, megláthatta volna azt, hogy amidőn ezt a szabad ipart engedélyhez kötötte a törvényhozás, a törvényben világosan megállapította azokat a feltételeket, amelyek mellett ezt az engedélyt- meg kell adni. Limitálja a törvény, hogy hol és mennyi engedélyt kell adni és kötelezi a kormányt, hogy ezeket az engedélyeket pedig okvetlenül adja meg ; törvény állapítja meg, hogy ezeket az engedélyeket mikor és mely feltételek mellett szabad megvonni. Már most a sajtónak szabad terjesztési jogát a t. minister ur az engedélyezés színvonalára sülyeszti le. Bizonyos mértékben hozzá tudnék járulni ehhez is, mert magamra nézve elfogadom azon indokot döntőnek, hogy igenis mindenféle nyomtatványt korlátlanul kolportázs utján terjeszteni nem lehet. Ezt én elfogadom, de amikor