Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

í"79. országos ülés 1913 november 25-én, kedden. 201 múltkori beszédében, amelyet itt a házban tartott, azt mondta, hogy általában helyeseknek tartja azokat az elveket, amelyeket az uj polgári törvénykönyv tervezete állit fel. De én ezeket az elveket nem látom ebben a szakaszban. Ez a szakasz egészen mást mond. Azt mondja, hogy (olvassa): »A sértett sajtóbeli közleménynyel okozott vagyoni kárának megtérítésén felül nem vagyoni káráért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, amennyiben az, tekintettel az eset körülményeire, a méltányosságnak megfelel. A nem vagyoni kárért járó elégtétel összegét a bíróság az összes körülményeknek, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyainak is figyelembevételével belátása szerint állapítja meg. A kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sértett sajtóbeli közleménye nem állapit meg bűncselekményt. Ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári utón lehet érvényesítenie Méltóztassék ezt a szakaszt a polgári törvénykönyv javaslatának 885. §-ával összehasonlítani. Nem akarok a többi szakaszokkal foglalkozni, csak erre hivatkozom (Olvassa) : »Aki szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból elkövetett tiltott cselekmény vagy kötelességsértés miatt van kártérítésre kötelezve, az a nem vagyoni kárért is pénzbeli kártérítéssel tartozik«. Azt hiszem, habár a büntetőjog terén méltóztatik is foglalkozni a joggal, nem kell magyarázni azokat a különbségeket, amelyek a 39. és 885. §-ok között fenforognak. Ennek a javaslatnak szülőanyját Napóleon kódexében szokták keresni, mert ezt az erkölcsi kárt leginkább onnan deriválták. De ha a kártérítési kérdéseket ott keressük, ott is csak hasonló rendelkezésekkel találkozunk, mint amilyeneket a 885. §. tartalmaz. Az 1382. §. kimondja, hogy minden ténye valakinek, amelynek következtében más kárt szenved, azt megfelelő kártérítésre kötelezi. Kimondja ezt a hanyagságra, a mulasztásra, a tudatlanságra, kimondja azokra is, akikért valaki felelősséggel tartozik. De megmondja azt is, hogy akit hiba nem terhel, akinek ezt a kárt elhárítani módjában nem állott és ezt bizonyítja, az mentesül is a kártérítési kötelezettség alól. Hogy megmutassam azoknak is, akik talán ilyen finomabb jogi disztinkcziókhoz nem értenek annyira, hogy mit jelent a különbség a kettő között, rámutatok egy másik különbségre, amely a kolportázs kérdésénél a franczia törvény és a mostani javaslat között van. Erre vonatkozólag a javaslat azt mondja, hogy a sajtótermékek utczai terjesztéséhez a kiadónak hatósági engedélyre van szüksége. Már most hogy a liberalizmusnak a különbözőségét bemutassam, felolvasom az érvényes franczia jogszabályt. A franczia törvény 18. §-a azt mondja (olvassa) : »Aki könyvekkel, lapokkal, iratokkal, újságokkal, rajzokkal, metszetekkel, kőnyomatokkal, fényképekkel hivatásszerűen házalókereskedést kivan űzni vagy az említett tárgyakat nyilvános utakon vagy más nyilvános vagy magántulajdont képező helyeken hivatásszerűen kívánja terjeszteni, köteles ama kerület főnökénél, ahol lakóhelye van, ezt bejelenteni.« Azt hiszem, laikusoknak sem kell magyaráznom, hogy micsoda különbség van a hatósági engedély és a bejelentés között. Az a liberalizmus, amely a belentést hatósági engedéllyel pótolta és amely az utczai árusítástól egy hatalmas politikai fegyvert kovácsolt, nyilvánul meg a kártérítés megállapításánál is, amikor azokat a jogszabályokat, amelyek valóban liberálisak akarnak lenni, egyszerűen elmellőzik és állitanak helyükbe drákói jogszabályokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az illetőket tönkretegyék. Én, t. ház, nem akarok tovább ezen egyes szakaszokkal foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, igen igénybe vettem a t. ház türelmét; rámutattam azonban azokra, amiket legfontosabbaknak és leglényegesebbeknek tartottam és amikre eddig előttem szólott képviselőtársaim abból a szempontból, amelyből én, még nem igen mutattak rá. Egyébként azonban ki kell emelnem és ki kell jelentenem, hogy én is a legnagyobb mértékben magamévá teszem azokat az aggályokat és kifogásokat, amelyeket előttem szólott t. képviselőtársaim is a javaslat szempontjából felsoroltak. Ezt a javaslatot nekünk talán turnusokba kellett volna osztani, mint amely turnusok szerint a t. túloldal hallgatja, illetve nem hallgatja ami beszédeinket és amilyen t turnusok szerint ebédel. (Zaj. Elnök csenget.) És hogyha mindenikünknek csak egy szakasz jutott volna is ebből a törvényjavaslatból, hogy azt az egy szakaszt ismertessük, akkor ez is elegendő anyagot nyújtana nekünk arra. hogy ezt a nyolcz órás ülést egyetlenegy ilyen előadással kitölt hessük és igazán csak hálát kellene önökkel szemben nyilvánítanunk, hogy így lehetővé tették nekünk azt, hogy ezt a javaslatot ilyen alaposan megtárgyalhassuk. (Elénk helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások: Azt akartuk!) De attól félek, hogy az én beszédemnek épen úgy, mint többi képviselőtársaiménak, akik ezt a javaslatot támadtuk és hiányait kimutatjuk, talán egy más eredményük lesz, egy más eredmény, amelyet nem szándékozunk, de amelyet önök szándékoznak. Mentül jobban rámutatunk a hiányokra, az alkotmányjogi és a közszabadságot érintő szempontokra, annál inkább hisszük azt, hogy önök ezt a javaslatot annál nagyobb erővel fogják megszavazni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ráth Endre: Meggondolás nélkül, szokásból! Csermák Ernő: Annál is inkább hiszem ezt, mert a javaslatoknak ilyen sorozatos előterjesztése, amint előadni szerencsém volt, egy czélt szolgál, azt a czélt, hogy önök injekcziót kap-