Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

4-7 Ú. országos ülés 19ÍÉ Szinten a visszaélésnek, vagy mondjuk parlamentá­risabb szavakkal, az u. n. apprecziácziónak a dolga, ugy, hogy terjesztés lehet az, ha az inkri­minált sajtótermék egy példányát átadom egy barátomnak, ellenben, ha a biró liberális, azt sem veszi terjesztésnek, ha megszámlálhatatlan példányokat küldöttem szét. A memorandum­perben egy okiratot terjesztettek, amely a román­ság kivánságait tartalmazta és amelyet a felség elé juttattak, miután reményüket vesztették a kormány igazságszeretetében és ugy találták, hogy a törvénytelenségek és igazságtalanságok súlyát nem tudják elviselni. Ezért egy óriási manőver indult meg és amint már voltam bátor máskor is mondani és most is visszaidézem becses figyelmükbe, különösen a kormányok figyelmébe, hogy tanuljanak a multakból, ez a per volt az, amely Magyarországnak a külföldön nagyon sokat ártott, amit még szerény személyem előtt is Magyarország igen sok kiválósága be­ismert. Ez a per volt az, amely elrontotta Magyarország jóhirnevét a külföld előtt és lábra állította a latinság összes országait. A kül­földön azt mondták, hogy ez a per nem üatiu Jánosnak és társainak a pere, hanem a román népé: le proces d'une nation. A terjesztés tekintetében a legnagyobb visszaélések történhetnek és ha a terjesztés fogalmát nem körvonalazzuk, ha nem precizi­rozzuk, hogy milyen vonatkozásban legyen a terjesztő annak a sajtóterméknek a tartalmával, akkor a legnagyobb visszaéléseknek nyitunk tág kaput, mert hiszen makkor terjesztő az az utcza­gyerek is, aki a sajtóterméket viszi, anélkül, hogy elolvasná. Különösen igy volt ez Erdélyben és cso­dálatos, hogy mig mindenkit megbüntettek és törvény elé állítottak és vádoltak a büntető­törvénykönyv 173. §-ába ütköző bűncselekmény miatt, vagyis amiatt, hogy a törvénynek köte­lező erejét támadja meg és vonja kétségbe, tehát azokat, akik az unió érvényessége ellen szólaltak fel, ugyanakkor ráoktrojálták Erdélyre a reak­czíós osztrák bűnvádi perrendtartást, amely sok­kal silányabb és hátramaradottabb, mint a magyar, de szigorúbb volt a felelősség megálla­pításában. S mert igy tetszett a kormánykörök­nek, fentartották ezt az osztrák bűnvádi per­rendtartást, amely az egyetemlegesség elvénél fogva nem egyszer a szerkesztőség összes tagjait a vádlottak padjára vitte. Igy volt ez, t. ház, az 1896 : XXXIII. t.-cz. életbeléptetése előtt. Amig tetszett ós amig alkalmas és kényelmes volt a kormánynak, megtartották, ha mindjárt osztrák intézmény volt is, hogy ezzel az osztrák intézménnyel sújtsák azokat, akik az unió ellen izgattak. T. képviselőház! Ami a terjesztést illeti, azt hiszem, ez elég kényes kérdés; ennek da­czára megemlítem, hogy roppant nagy igazság­talanság foglaltatik a javaslat 10. §-ának har­madik bekezdésében, amely szerint (olvassa): wember íto-én, kedden. 19b »a magyar szent korona országainak területén kivül kiadott vagy nyomtatott, vagy ezen terü­leten kivül egyébként többszörösitett sajtóter­mékek terjesztését a ministerium eltilthatja«. Már mások is felszólaltak ez ellen és hivat­koztak a v német birodalmi sajtótörvénynek 14. §-ára. Ott a külföldi sajtótermékeket a kanczel­lár csak akkor tilthatja ki, ha egy éven belül kétszer voltak megbüntetve. Nálunk pedig a ministerium diszkrécziójára bizatik ennek meg­állapítása, semmiféle korláthoz nincs kötve, sem idő, sem tartalom tekintetében, hogy az a minister igazolhassa magát, hogy mit inkri­minál, és ha inkriminál valamit, hogy meddig terjed az ő tilalmának határa. Azért mondot­tam, hogy ez kényes dolog, mert Romániában nem régen a bukaresti kereskedelmi és ipar­kamara egy nagy ankétet tartott, amelyen igen, de igen súlyos vádak emeltettek a ministerium­nak azon eljárása ellen, hogy majdnem az összes romániai sajtótermékektől megvonja a postai kedvezményt. (Mozgás jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, tény az, hogy romániai napi, időszaki, sőt mondhatnám szaklap sem igen kerül be hozzánk, sőt mi több, az az ur beigazolta azon szomorú ténykörülményt is, hogy a tranzito utón Magyarországba jutott példányokat is elkobozták vagy felbontották. Ez nagy sérelem, amelyet szerény véleményem sze­rint anélkül, hogy engem irredentikus tenden­cziákkal vádolhatnának, az államnak eminensebb és magasabb érdeke szempontjából feltétlenül orvosolni kell. Én azt hiszem, hogy nem indif­ferens Magyarországon az, hogy ezzel az állam­mal, annak polgáraival jó viszonyban éljünk és nem indifferens az, hogy e tekintetben is nagyobb udvariasságot mutassunk, annál is inkább, mert tudomásom szerint magyar lapok Romániából nem utasíttatnak ki. Már a reczi­proczitás elve is ezt hozná magával, de külön­ben is képzelheti a t. képviselőház, hogy milyen erős agitáczionális anyag ez az eljárás, amelyet eddig követtek és amelyet föltétlenül meg kell szüntetni. Elvégre nagyon jól tudjuk és kijelenthet­jük, anélkül, hogy az irredentizmus vádjával volnánk illethetők, hogy a mi magasabb kultú­ránk itthon nem fejlődhetik, épen olyan intéz­kedések folytán, amelyeket a kormányok mindig alkalmaznak, hogy t. i. felsőbb iskoláink nincse­nek és a magasabb iskolákban, az egyetemeken ugy tanítják a román irodalmat, hogy bizony­ritkán tesznek oda szakembert és nem olyat alkalmaznak, aki a román irodalom terén érde­meket szerzett, hanem olyat, akit kegyel a min­denkori kormány. (Felhiáltásoh: Ciocán! Sie­geseu!) Siegescu nagyon derék ember, de min­denhez érthet, csak az irodalomhoz nem. Eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy vonat­kozásba hozzam a mélyen t. minister ur forra­dalmi hajlamait (Zaj. Elnök csenget.) a javas­lat 11. §-ával. A sajtójavaslat 11. §-ában a

Next

/
Oldalképek
Tartalom