Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

478. országos ülés 1913 Nyugdíjintézete nagyon szép működést fejt M, azonban hiányzik a közkötelező nyugdíjbiztosítás. Ebhez törvényhozási kényszerre van szükség és a törvényhozás kell, hogy erre módot találjon, ha azt akarja, hogy Magyarországon konszolidált hirlapirói viszonyok legyenek. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Nem lehet kitérni ezen kötelező biztosítás elől azon a czimen sem, hogy a lapkiadó vállalatok ezt a szocziális terhet nem birják el, Mert ez a i.eher ugyanolyan, mint a lapkiadó vállalatnak ama kötelezettsége, hogy értékleirásokat eszközöljön a rotácziós géppel, a nyomdai berendezéssel, a kopott szedéssel kapcsolatban. Értékcsökkenés van itt is : az emberi erőnek, az emberi idegeknek csökkenése, amit természetszerűleg annak kell megfizetni, akinek érdekében az felhasználtatott. Az a lapkiadó vállalat pedig, amely erre nem képes, a modern gazdasági berendezésbe nem való, az vértelen, életre képtelen, (ügy van ! a jobboldalon.) A javaslatnak épen az a legnagyobb előnye, hogy ilyen könnyelmű, minden tőkenélkiili, meggondolatlan hirlapalapitásokat megnehezít, megnehezíti egyrészt a kauczió felemelésével, másrészt bizonyos sajtórendészeti intézkedések életbeléptetésével. A sajtónak legnagyobb baja az, hogy kellő tőke, kellő meggondoltság nélkül keletkeznek sajtóválialatok, amelyek magukhoz vonzanak egy csomó félig kész, olcsó, selejtes munkaerőt; a vállalat ezután megbukik és ezek az emberek, akik addig újságírói mivoltukban tetszelegtek maguknak, csak a sajtó-proletáriátust szaporítják, a sajtón élősködnek és nyomják a tisztességes sajtó standardját. Előfordult a gazdasági élet más terein is, hogy vállalatok, pénzintézetek, gyárak keletkeznek megfelelő tőke és megfelelő előrelátás nélkül. Mig azonban ezen vállalatok alkalmazottai más vállalatoknál könnyen találnak elhelyezést és egy fejlődő konjunktúránál feltétlenül kenyérhez jutnak, addig a sajtó munkásai, különösen ilyen kisebbszabásu és kevésbbé fundált vállalatok munkásai csak olyan technikai és egyéb ügyességeket sajátíthatnak el, amelyek csak a sajtó körében értékesíthetők. A javaslatnak ezen rendelkezései, amelyek a kiadónak felelősségét, a lapalapitásnak előfeltételeit szigorúbban állapítják meg, mint azt az eddigi törvény tette, nincsenek kárára az ujságirótársadalomnak, nem támadást tartalmaznak a lapok ellen, hanem ellenkezőleg, védelmet szolgáltatnak nekik. Ep oly kevéssé tartalmaz támadást a javaslat a sajtó technikai munkásaival szemben. Midőn ez a javaslat nyilvánosságra került, a sajtó technikai munkásai, értvén ezalatt a nyomdászokat, korrektorokat, azt a kifogást emelték a javaslat ellen, hogy a 24. §. első bekezdésében a sztrájkjogtól kívánja őket megfosztani. Ez a rendelkezés ugyanis védelmezi a szerzőt, a kiadót, a szerzőnek, az Írónak a gondolatszabadságát a munkások gondolatelfojtó szándéka ellen. Ez tehát november 2í-én, hétfőn. 119 egy specziális dolus, amely csak erre az esetre vonatkozik. Az igen tisztelt igazságügyminister ur a bizottságban volt szives kijelenteni, hogy ezzel egyáláltalán nem akarta érinteni a munkások sztrájkj ogát. Alig történt meg ez a megnyugtató kij elentés, máris a törvényjavaslatnak egy másik szakaszából, a 39. §-ból olvasták ki azt, hogy konfiskálni akarja a munkások sztrájkjogát, a munkások bérharcz-szervezkedését. Nem tudom, hogyan merülhetett fel egyáltalán ez az aggodalom, mert hiszen a 39. §. a kártérítést csak olyan esetekben adja meg, amikor büntetendő cselekmény forog fenn, vagy bűncselekmény hiányában akkor, ha általános magánjogi elvek ezt konczedálják. Arra pedig a t. munkásküldöttség sem tudott egyetlen egy példát sem felhozni, hogy akadt volna már magyar biró, aki a munkások sztrájkszerü összeállását jogellenesnek vagy jogtalan károkozásnak minősítette volna. Amíg azt nem bizonyították, hogy ilyen felfogás volt, vagy képzelhető, addig természetesen ez az észrevétel is elesik. Mindazonáltal ha megnyugvást okozna, volnék bátor az igen tisztelt minister urnak figyelmébe ajánlani azt, hogy talán a 39. §. szövegezésénél az első bekezdésbe, ahol a sértett sajtóbeli közleményekkel okozott vagyoni kárról van szó, a »jogellenesen okozott« vagyoni kár kifejezés iktattassék be. De azt hiszem, hogy enélkül sem lehet aggodalom az iránt, hogy sztrájkszerü összeállás, vagy arra való buzdítás miatt kártérítés megállapittassék, mert ez az összeállás, az arra való reábirás soha jogellenes károkozásnak nem "tekinthető. Sokkal helytállóbbnak találom azt a kifogást, amely a 40. §. azon rendelkezése ellen hozatott föl, hogy a nyomdászok akkor is kártérítéssel tartoznak, ha bűncselekményt el nem követtek, holott arról, hogy valakinek kárt okoznak, esetleg tudomással nem is birtak. Bármennyire fontos az, hogy mindenki, aki tudatosan résztvett valamely bűncselekmény elkövetésében, büntethető legyen és hogy az, aki tudatosan kárt okozott, igenis köteles legyen a kártérítésre, azonban kogy ott, ahol nem is tudhatta, nem is sejthette az illető, hogy kárt okoz, ahol tisztán az ő technikai, iparszerü munkájának végrehajtásáról van szó, anélkül, hogy tudta, tudhatta volna, hogy azzal, hogy ő iparilag előállított egy lapot, kárt okoz, az illető is kártérítésre legyen kötelezhető, ez nézetem szerint, mégis kissé messze vezet. De ez az egyedüli észrevétel, amelyet a javaslat lényege ellen tenni kívánok. Lehetnek, sőt bizonyára vannak ebben a javaslatban hibák, amelyeket a gyakorlati élet fölszinre vet, de meg vagyok győződve, hogy a sajtónak mindig meglesz az az ereje, hogy ezeket a hibákat, ha nyilvánvalók lesznek, korrigálni tudja, illetve hogy az illetékes tényezőket rá tduja birni, hogy ezek a hibák korrigáltassanak. Részemről ezen javaslatban, ugy amint van, lényegesebb hibát nem látok. Egyes lényegtelen pontokra nézve majd a részletes vita során leszek