Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-477
108 477. országos ülés 1913 november 15-én, szombaton. szerint mindent bele lehet magyarázni. Hogy a közigazgatási hatóságok a közrend háboritását vagy a közerkölcsiség megsértését mikor látják fenforogni, ezek mind olyan tág és ruganyos fogalmak, hogy ekképen egy törvényt szövegezni és jogokat ilyen szövegezéshez hozzákötni vagy ilyen szövegezés mellett embereket jogoktól elütni nem lehet, nem szabad. Ennek egy garancziája van, amit Vázsonyi t. képviselőtársam emliteH ; tudniillik ha birósági Ítélettel van megállapítva az, hogy valaki ezen szempontok ellen vétett és ezen birósági itélet teszi indokolttá a terjesztés szabadságának megvonását. (Helyeslés balfelól.) Már az előbb emiitettem, hogy a 12. §. tulajdonképen az örök időkre eltörölt czenzura visszaállítását jelenti. Mag rendelkezés, amit a 12. §. bevezető része mond, hogy a kiadó köteles a lappéldányt a terjesztés megkezdésével egyidejűleg bemutatni a közhatóság tisztviselőjének, nem uj, ez már meg volt eddig is. Csakhogy az eddigi rendszert és az eddigi szokást megdönti ennek a szakasznak utolsó pontja, amely azt mondja (olvassa) : »Ha az időszaki lap valamelyik száma a 11. §. negyedik bekezdésébe ütközik, az engedélymegadásra jogosult hatóság a lap e számának utczai terjesztését a joghatósága alá eső egész területre vagy annak egy részére megtiltja.« Tehát itt van az, ami az eddigi rendszert megváltoztatja és ami észrevétlenül becsempészi az előzetes czenzurának intézményét és azt visszaállítja. Azt nem kell soká vitatnom, hiszen az kétségtelen, hogy a plakát is beletartozik ezen javaslat szövegezése szerint azon sajtótermékek közé, amelyeknek terjesztéséhez előzetes engedélyre lesz szükség. Teljesen helyesen és a viszonyoknak megfelelően jellemezte Vázsonyi t. képviselőtársam a helyzetet, amely ebből kifolyólag elő fog állani. Egy közérdekű mozgalmat alig lehet majd megindítani a hatóság kegyes engedelme és hozzájárulása nélkül. A hatóság lesz mindig hivatva megbírálni azt, hogy abban a felhívásban, amellyel én a nagyközönséghez, a választókhoz fordulok esetig e gy na gy alkotmányjogi, népjogi kérdésben, ahol én kifejtem azokat a szempontokat, amelyek szükségessé teszik, hogy a nép, a választópolgárság állást foglaljon, mondom, a hatóság fogja megítélni esetről esetre, hogy ebben a felhívásban én miképen és hol érintem a közrendet és a közérdeket és ha az én politikai felfogásom és megg} r őződésem nem fogja fedni az ő felfogását és meggyőződését, egyszerűen a közrend érdekében, az én jűakátomat elkobozza és lehetetlenné teszi reám nézve azt, hogy én azt a polgárságot, azt a népet, amelyhez fordulok, kellőleg felvilágosítsam arról a dologról, amelyről tulajdonképen szó van. A szabad terjesztés egyik törvényes biztositékául állítja ide a javaslat az óvadékot. Mindenütt, ahol az elveket komolyan vették és ahol az elveket nemcsak frázisként hirdették, hanem szükségét érezték annak, hogy az elveket az életbe is átültessék, volt bátorságuk ahhoz, hogy az óvadékot eltöröljék. Nálunk ahelyett, hogy a szabadság gondolatában csak egy fél lépéssel is tovább mentek volna és a meglévő óvadékot is eltörölték volna, ehelyett mi történt ? Felemelték Budapesten 20.000 koronáról 50.000 koronára, tehát a kétszeresénél sokkal nagyobb összegre, a vidéken pedig felemelték a kétszeresére: 10.000 koronáról 20.000 koronára. De kifejezést ad e javaslat a sajtó iránti jóindulatának azzal is, hogy a budapesti rendőrhatóság jogkörét, amely tulaj donképen csak Budapestre terjedne ki, kiterjeszti a környékbeli falvakban, Újpesten, Erzsébetfalván stb. megjelenő lapokra is. Ami a helyreigazitási jogot illeti, e részben nem lehet vitás, hogy ez helyes, jogos és szükséges. Hiszen az előzetes viták folyamán kidomborodott nézőpontokat is két lényeges kérdés dominálta : a helyreigazitási kérdés és a kártérítési kérdés, amelyeknek helyes voltát senki sem vonta kétségbe. De a módot, ahogy e nagyfontosságú kérdéseket megoldják, már nem lehet helyeseknek mondani. Ez már ismét gúzsbakötése a sajtó szabad működésének. (Igaz ! Vgy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Nézzük, hogyan áll a hatóság helyreigazitási joga. Ha ugyanis biztosítom a helyreigazítás jogát, akkor ezt nem vonhatom meg senkitől sem, tehát a hatóságtól sem. Ezt a jogot azonban kautálékhoz kell kötnöm, mert különben ki van szolgáltatva a sajtó a hatóságnak. Ki kell kötnöm, hogy a hatóságnak is csak akkor van j oga helyreigazítást követelni, mikor ténykedéséről valótlan tényeket közölnek, vagy való tényeket ferde világításba helyeznek. Ez kautálé lenne, abban az irányban, hogy visszaélés ne történhessék. Ami a magánosok helyreigazítását illeti, itt a magánfélnek és a sajtónak mint egyenrangú félnek kellene egymással szemben állania. Azt látjuk azonban, hogy a sajtó van inferioritásban. Megállapítja ugyan a javaslat, hogy a helyreigazító nyilatkozat tartalma és terjedelme nem lehet nagyobb, mint maga a helyreigazítandó közlemény, de itt megint ad egy kibúvót : amennyiben a tényállás tisztázása szükségeltetik, megengedi, hogy jóval nagyobb is lehessen. Ebben is látok logikát, van ennek is jogosultsága, de ezt a jogot teljesen szabadjára hagyni, minden korlát nélkül, megint a sajtó szabad mozgásának a rovására van. Ha szüksége merül fel annak, hogy valaki nagyobb nyilatkozatot adjon közzé, ám viselje ennek következményeit, tessék ezért a sajtót kárpótolni. (Helyeslés a baloldalon.) Nem tudom megérteni annak az intézkedésnek a helyességét sem, hogy miért ne lehessen a helyreigazító nyilatkozattal kapcsolatban megjegyzést tenni ellene. Ez a közérdek szempontjából egyenesen veszedelmes, mert a másnapi rektilikáczió a közleménynek az első perczben eredményezett hatását nem fogja megszüntetni. Amennyiben a megjegyzés az objektivitás határai között marad,
