Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-477

fí7. országos ülés 1913 november 15-én, szombaton. 103 Pál Alfréd jegyző : Mezőssy Béla ! (Nincs itt ! Felkiáltások a jobboldalon : Szünetet kérünk !) Elnök: Csendet kérek. Ne méltóztassanak az elnök rendelkezési jogkörébe avatkozni. Pál Alfréd jegyző : Springer Ferencz ! Springer Ferencz: T. képviselőház! (Zaj.) Igen hálás téma volna részemre, hogy felszólalásomba belelrapcsoljam a ház t. elnökének ma elhangzott szavait, mert amiket ő itt mondott, azok bizony rászorultak igen szigorú kritikai megjegyzésekre. Azonban én nem érzek hivatottságot arra, hogy felszólalására reflektáljak, egyrészt azért, mert nem hozzám volt intézve az ő nyilatkozata, másrészt azért, mert meg vagyok győződve, hogy arról a méltó helyről, ahova az a felszólalás tulaj donképen intézve volt, meg fogja kapni a megfelelő választ. Épen ezért engedje meg a t. ház, hogy felszólalásomat Kenedi Géza t. képviselőtársam tegnapi beszédéhez kötött néhány megjegyzésemmel kezdjem meg. Tegnap épen abban a pillanatban léptem be a ház üléstermébe, midőn a t. képviselő ur nagy emfázissal hirdette és jelentette ki azt, hogy ő abból a piszokból, abból a mocsokból, amelyet ma az országban a rninisterelnökre rászórnak, kikéri a maga részét, abban ő osztozkodni akar. Egyéni gusztus, egyéni izlés, hogy ki milyen piszokban, milyen mocsokban szeret lenni, ebbe én bele nem avatkozhatom, ez a képviselő ur intern belügye, (ügy van ! balfelől.) Ehhez fűzött további megjegyzését azonban szó nélkül nem hagyhatom. Azt mondja a képviselő ur (olvassa) : »Azóta nekem is, mint valamennyiünknek, méltó ambieziónk lehet, hogy ebben legalább valamiképen hasonlíthassunk hozzá, mert meg vagyok győződve, hogy ezek a piszkok, ezek a szidalmak s a terror minden kicsapongásai idők multával az ő önzetlen hazaszeretetének és rettenthetetlen meggyőződésének korszakokra terjedő irott bizonyítékai lesznek.« Jöjjünk elsősorban tisztába azzal, hogy az a piszok nem ugy lett szétszórva ; hanem az a piszok, az a mocsok, mely ma a közéletet elfoglalja, az önmagától kelt, önmagától érett meg és annak hullámai önmaguktól röppentették tele azzal a piszokkal a ministerelnök urat. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A másik dolog pedig az : én megengedem, hogy a jövő rettenthetetlen meggyőződésüeknek fogja elismerni azokat, kik ehhez a piszokhoz ragaszkodtak akkor is, mikor már az egész közvélemény felháborodásával állottak szemben. (Zaj és ellenmondás jobbjelöl.) De hogy annyira lesülyedjünk, mélyen t. ház, hogy azt a piszkot, azt a mocskot valaha dicsőségnek és a hazaszeretet oltárára hozott áldozatnak fogják elismerni, ezt kétségbevonom, ezt nem hiszem el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőtársam egy másik nyilatkozatot is tett, amelyet kénytelen vagyok itt felolvasni és reflekszió tárgyává tenni. Azt mondja ugyanis beszédében, hogy a 4.8-iki törvény elavult, a viszonyoknak abszolúte meg nem felel és ebből kiindulva teszi a következő kijelentést : »Mikor ez így van és mikor mindenki látja ezt, akkor megjelenik ugyanaz a gyászoló gyülekezeti — ez mi volnánk, az ellenzék — »és az országot lábra akarva állítani, — hiszen látjuk, nem sikerült nekik, — nem is kritikát gyakorol, hanem egyszerűen azt mondja : egy uj élet nem uj élet, neki nem kell sajtóreform, nem kell jogrend, neki jó az összeomlott és• félig romokban heverő törvény és még azt sem gondolja meg, hogy egy ilyen romokba dőlt törvény omladékai akadályozzák az uj élet forgalmának szabad kibontakozását*. Én ezt a kijelentést a legigazságtalanabbnak tartom, sőt merem állítani, hogy talán nem is egészen jóhiszemű. Mikor a sajtótörvény feletti vitának a harmadik napja folyik, mikor az ellenzék részéről egy felszólalás volt, mikor ez az egy felszólaló is a maga jogászi tudásának és elokvencziájának minden erejével belehatolt ezen javaslat tárgyalásáéba és bonczolásába, (Felkiáltások jobbjelől: Vicczekkel I) akkor igy nyilatkozni legalább nem objektív, nem tárgyilagos és végtelenül csodálom, hogy ez épen olyan helyről jön, mint t. képviselőtársam, akit ezen a téren másnak van szerencsém ismerni, (ügy van ! balfelől.) Felveti t. képviselőtársam azt : mi az tulajdonképen, amit az ellenzéknek ebben a javaslatban kifogásolni lehet, ő azt jónak látj oly kitűnő alkotás, hogy lehetetlennek tetszik neki az, hogy az ellenzék egyáltalában foglalkozzék ezzel a javaslattal. Röviden válaszolok arra, mi az oka annak, amiért az ellenzék e javaslattal szemben állást foglal. A javaslathoz csatolva van az indokolás, melynek két sora azt mondja : »Két vezető elve, hogy a tisztességes és komoly sajtó szabadságát biztosítsa, a sajtó utján elkövetett visszaélések ellen pedig hatályos és gyors védelmet nyújtson.« (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Mi ebben a javaslatban ebből egyiket sem látjuk. Mi igenis azt látjuk ebből a javaslatból, hogy amikor önök a visszaélések ellen akarják biztosítani a közönséget, ugyanabban a perczben agyonütik magát a sajtószabadságot, (ügy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az, ami ellen mi állást foglalunk, ez az, amiért nem vagyunk képesek belenyugodni abba, hogy ez a javaslat most ilyen viszonyok között tárgyaltassék. (Ugy van ! balfelöl.) Méltóztassék ezek után megengedni, hogy mindenekelőtt egy szubjekt v megjegyzést tegyek. Amikor az én boldog emlékű elődöm, Jakabfíy Ferencz, akinek ezen házon kívüli közéleti működése általában elismerésre talált, aki ott érdemeket szerzett és akinek emlékét ennek következtében mindnyájan tiszteljük, elhalálozott és a kerület mandátumát én kaptam a kezembe, mély lehangoltság vett rajtam erőt abban a tekintetben, hogy amidőn ez a megbízólevél a kezemben -