Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-484
4*4. országos ülés 1913 deczember 5-én, pénteken. 423 behívott polgártársaikkal szemben. (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) Mert bocsánatot kérek, egyáltalában bizonyos megilletődéssel kellett azt konstatálnia mindenkinek, hogy daczára azoknak a súlyos szenvedéseknek, amelyekkel jártak ezen katonai intézkedések, olyan kevés panaszkodás merült fel. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) S másodszor ami panaszkodás mutatkozott, nem a rossz ellátás és a betegség miatti önző panaszkodás volt, hanem panaszkodás az otthonmaradt éhező feleség és a nyomornak kitett gyermekek sorsa miatt, (Igaz! TJgy van! a jobboldalon és a középen.) Ez mégis más dolog, mint azzal vádolni meg azokat, akiktől különben is súlyos áldozatot kívántunk, hogy kishitüen és gyáván rossz ellátás és betegeskedés miatt panaszkodnak. (Igaz! TJgy van! jobbfelől.) Ennek az országnak egész társadalma minden nemzetiségi különbség nélkül, abehivott román fiuk ép ugy, mint a behívott magyarok, a hazafiúi áldozatkészségnek, a tűrni tudásnak, a férfias erényeknek olyan nemes tanúbizonyságát tették, hogy ezzel szemben felháborodással kell visszautasítanom azt a vádat, (Élénk helyeslés a -jobboldalon és a közéjben.) amely egyenesen az ország legszebb erkölcsi tőkéjét csorbítja meg. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) A t. képviselő ur, amihez teljes joga van, beszél a külpolitikai dolgokról is. S behatóbban mennék bele ezek taglalásába, ha nem állna fenn azon körülmény, hogy a legközelebbi napokban fogja a magyar cíelegáczió plenáris üléseiben a külügyi kérdést tárgyalni. Ilyen körülmények között talán helyesebb, ha nem vágok elébe annak a vitának, amely elsősorban mégis a delegáczióban van helyén. (Helyeslés. > A magyar parlament természetszerűleg teljesítheti, és remélem, fogja is minél gyakrabban teljesíteni ezt a hivatását a jövőben is, de elsősorban talán mégis olyankor, amikor a delegáczió nincs együtt. Epén ezért csak néhány rövid rektifikáczióra akarok szorítkozni. (Halljuk! Halljuk!) Először is forrásmunkának tartja a t. képviselő ur a Neue Preie Presse-t., Hiszen a Neue Preie Presse tényleg nagy elterjedésnek örvendő lap, amelyről azonban általánosan tudva van, hogy épen külügyi politikai részében a jelenlegi külügyi vezetés ellen a legnagyobb mérvű animozitás vezeti. Másfelől, mint olyan ember, aki e lapnak régi olvasója vagyok és rokonszenvvel viseltetem a lap iránt, mondom, hogy épen azoknál, akik tudják, hogy a Presse sokszor tett szolgálatot a közügynek és ezeket a szolgálatokat elismerik, épen azoknál fájdalmas meglepetést keltett az az irányzat, amelyet ez a lap a külügyi politika tekintetében hónapok óta követ, amely, bocsánatot kérek, a jólértesültségnek és a monarchia létérdekei helyes felfogásának teljes hiányára mutat. (TJgy van!) Hiszen csak ennek tulajdonithatom, hogy oly nyilatkozatokat czitálhat a t. képviselő ur, elhiszem, hogy egészen híven czitálja, természetesen felteszem róla, de nem ellenőrizhetem most, mondom, oly nyilatkozatokat czitálhat, mintha mások bizonytalan barátságáért eljátszotta volna a monarchia Eománia biztos barátságát. T. ház! Ennek a kérdésnek mélyebb taglalásába is valószínűleg a delegáczióban fogok belemenni. Most egészen egyszerűen a román zöld könyvre kell utalnom, amely azt a dajkamesét, mintha ez a monarchia a krízis első felvonásától az utolsóig nem tett volna meg minden lehetőt, hogy Komániát a maga törekvéseiben támogassa, mondom, amely ezt a dajkamesét teljesen és tökéletesen megezáfolja. (TJgy van !) r Én tehát arra kérem a t. képviselő urat, tulajdonítson e dolgokban több súlyt a román kormány által kiadott diplomácziai okmányoknak, mint egy napilap híreszteléseinek. (TJgy van!) Megemlékezik a t. képviselő ur arról, hogy minő sértegetések voltak a nyáron a román mozgósításkor egyik-másik magyar sajtóorgánumban. Biztosithatom a t. képviselő urat, hogy ő sem Ítélheti el szigorúbban e sértegetéseket, mint én. Eégi meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti politikának, a magyarok és az országban lakó nem magyar ajkú polgártársaink közti igaz jó viszonynak, Magyarország jó hírnevének, kevesen ártanak oly sokat, mint azok a publikumnak bizonyos felületes hangulatára spekuláló soviniszta lapok, amelyek telehiresztelik a világot nagyhangú frazeológiával és beszélnek oly provokáló, neveletlen, pökhendi hangon egyes polgártársaink igen tiszteletreméltó érzelmeiről, hogy ezzel azután azt a tévhitet ébresztik az egész világon, mintha a magyar társadalom tudja Isten, mily türelmetlenséggel viseltetnék és tudja Isten, mily zsarnoki hajlamokkal birna. (TJgy van!) A valóság pedig az, hogy ez teljesen hamis légkör, teljesen valótlan dolog. A magyar társadalomtól a türelmetlenség ép oJy távol áll, mint amily távol áll a magyar államtól a zsarnokság. De az ilyen, fájdalom, nem mondhatom mindig, hogy meggondolatlan, és sokszor élelmességből (igaz! TJgy van!) keletkező hamis hangok a magyar sajtóban, igenis alkalmat szolgáltatnak azután arra, hogy a magyar nemzet ellenségei diszkreditálják a magyar nemzetet az egész világ előtt. (TJgy van!) Mondom, ebben teljesen igaza van. Hanem arra kérem a t. képviselő urat, hogy azután értsen velem egyet akkor is, amikor ugyanezt a szigorú kritikát gyakorlom a román sajtóval szemben. Mert bocsánatot kérek, annak a nagy ügynek, amelynek húsz év óta szolgálatában vagyok — és azt hiszem, szolgálatában is fogok maradni, mert én nem szoktam nagyon könnyen gazdát cserélni — a magyar és a román faj közti teljes harmónia ügyének legalább azt a kárt okozza a román sajtó egy részének az a
