Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-459
122 $59. országos ülés 1913 június ltí-án, hétfőn. képesítésű lelkészek, mint tudjuk, azok, kik nyolez osztályt végeztek, a kisebbek négy, illetve hat osztályt végeztek. A magasabb képesitésüek kaptak 1600 koronáig való fizetéskiegészitést, a kisebb képesitésüek fizetését pedig 800 koronára egészitették ki. Azóta a kisebb képesitésü lelkészek több izben felszólaltak, elégedetlenségüknek adtak többször kifejezést, hogy bár ők is ugyanazt a munkát végzik, mint a magasabb képesitésüek, jövedelmük mégis csak 800 koronára egészíttetett ki. Ha ők már eddig is elégedetlenek voltak, félek, hogy az elégedetlenség továbbra is fenmarad, ha nem találunk valami módot arra, hogy intézményüeg teljesítsük kérésüket. En hivatásomnál fogva figyelemmel kisérem a román népet és a román papság működését, különösen állami szempontból való magatartását és örömmel konstatálom és ezt a konstatálást szívesen teszem, hogy különösen az utóbbi időben a román papság tekintet nélkül a képesítésre majdnem kivétel nélkül kifogástalan magaviseletet tanúsít. E tekintetben bizonyára nagy érdeme van nevelésükön kivül a vallás- és közoktatásügyi ministerium kongrua-osztályának is, mert ott olyan férfiak intézik az ügyeket, kik a román papságot ismerik és ügyeik iránt mindig jóindulattal viseltettek. Ha tehát ez a papság megmutatta, hogy minden időben és nehéz körűimének között is kész az állam aspiráczióinak eleget tenni és kész a kormányt jogos és jóindulatú ténykedéseiben támogatni, azt hiszem, a kormánynak és nekünk is kötelességeink vannak ezen papsággal szemben. Elismerem és örömmel ismerem el, hogy a minister ur ezen javaslat 9. §-ában gondoskodik ezen kis képesitésü papokról és az öt évnél hosszabb ideig szolgáló segédlelkészekről is. ISiem volna igazságos, ha bármely párthoz tartozó képviselő is mondaná azt, hogy ez a törvényjavaslat nem gondoskodik a papságról. Itt legfeljebb arról volna szó, hogy ezt a segélyt intézményileg, bizonyos kulcs szerint biztosítsuk, hogy az a szegény pap előre tudja, hogy az ő budgetjébe mennyi segélyt állítson be. En belőlem, megvallom, elsősorban a román papság iránti szeretet beszél, de másodsorban a méltányosság is. Ha az óvónőknek biztosítunk 1100 korona kezdő- és 2200 korona végső fizetést, ha az elemi népiskolai tanítóknak biztosítunk 1200 korona kezdő- és 3200 korona végfizetést, igazán nem méltányos, hogy a kisebb képesítésű papságot, amelyiknek ilyen magasztos hivatása van, kik az Isten szolgái, kik a népben a törvén} r ek tiszteletét és az Isten iránti félelmet ébresztik és fejlesztik, még mindig csak 800 korona kiegészítésben részesítsék. Bátor vagyok azt a másik momentumot is említeni, hogy nemcsak a román papság érdekében emelek szót, hanem kötelességszerüleg a zsidó papság szempontjából is szükségesnek tartom ezt az intézményes gondoskodást, mert a kisebb képesitésü leikészek részére megállapított korpótlék vonatkozik a zsidó papságra is. mert a zsidó felekezethez tartozó papság legnagyobb része is szintén kisebb képesitésü. Tudom, hogy ezt nem lehet most reparálni, hanem azt gondolnám, hogy a jövőben olyformán kellene ezt a kérdést rendezni, ahogy annak idejében a kongruát rendezték. Ha a magasabb képesitésü lelkésznek biztosítunk 1600 koronáról 3000 koronáig való korpótlékemelkedést, akkor a kisebb képesitésü papoknak is biztosítsunk 800 koronáról 1500 koronáig való emelkedést. Nagyon jól tudom, hogy ebben a kérdésben pénzügyi tekintetek jönnek figyelembe és tudom, hogy a minister urnak kötelessége tekintetbe venni az ország pénzügyi viszonyait is s mindannyian tudjuk, akik itt ülünk, hogy most oly mostoha viszonyok között vagyunk pénzügyileg, hogy ezt a dolgot ma reparálni nem lehetséges. De, hogy a jövőben ezt reparálni kell, s hogy a t. minister ur ezt meg is fogja tenni, arról meg vagyok győződve. Ma a pénzügyi szempontok mellett az is vezérelte a t. minister urat, hogy az esetleg hazafiatlan érzelmű papokat ne részesítse korpótlékban, ebben a tekintetben teljesen egyetértek a minister úrral, (Helyeslés.) de amint előbb is emiitettem, én ismerem a román papságot s kijelentem és megállapítani kívánom, hogy hazafiatlan papság nincsen. Lehetnek esetleg hazafiatlan papok, kikkel szemben magam kérem a minister urat, hogy a legerélyesebben járjon el s nemcsak olymódon, hogy ne részesítse őket korpótlékban, de én ahhoz is hozzájárulok, hogy nemcsak három évre, hanem több évre foszszák meg a fizetéskiegészitéstől is, mert hazafiatlan papokat nem lehet tűrni ebben az országban. (Igaz ! TJgy van !) Én hiszem, hogy a t. minister ur — hiszen elvégre azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk a panaszokat — meg fogja találni az utat arra, hogy ezt a sebet enyhítse. A t. ház engedelmével szeretnék még egy dolgot itt említeni, amely ugyan nincs organikus összefüggésben ezzel a törvényjavaslattal, de ha 3—4 percznyi türelmet kapok a t. háztól, (Halljuk ! Halljuk!) fogok élni ezzel a türelemmel. T. i. felhasználom az alkalmat, hogy rámutassak a román görög-katholikus egyház egy másik nagy bajára, amely kezdetben esetleg furcsának látszik, de ha közelebbről veszszük tekintetbe, nem furcsa, hanem szomorú. T. i. a görög-katholikus dignitáriusoknak, azaz a görög-katholikus kanonokoknak szomoru helyzetéről kívánok szólni. Magyarországon, amint tudjuk, most az uj hajdudorogi püspökséggel együtt van hét görögkatholikus egyházmegye. Egy magyar, két — mondjuk — ruthén és négy román görög-katholikus egyházmegye, még pedig az eperjesi és a munkácsi, a gyulafehérvári, fogarasi, szamosujvári, nagyváradi és a lugosi egyház megyék. Ezeknek a püspökségeknek vannak, mint mindenütt, káptalanjai, a balásfalvi egyházmegyének van tíz, a többinek pedig hat kanonokja, együtt van az országban 46 görög-katholikus kanonok. Ezeknek oly sanyarú a dotácziójuk, hogy igazán
