Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-459

122 $59. országos ülés 1913 június ltí-án, hétfőn. képesítésű lelkészek, mint tudjuk, azok, kik nyolez osztályt végeztek, a kisebbek négy, illetve hat osztályt végeztek. A magasabb képesitésüek kaptak 1600 koronáig való fizetéskiegészitést, a kisebb képesitésüek fizetését pedig 800 koronára egészitették ki. Azóta a kisebb képesitésü lelkészek több izben felszólaltak, elégedetlenségüknek adtak többször kifejezést, hogy bár ők is ugyanazt a munkát végzik, mint a magasabb képesitésüek, jövedelmük mégis csak 800 koronára egészíttetett ki. Ha ők már eddig is elégedetlenek voltak, félek, hogy az elégedetlenség továbbra is fen­marad, ha nem találunk valami módot arra, hogy intézményüeg teljesítsük kérésüket. En hivatásomnál fogva figyelemmel kisérem a román népet és a román papság működését, különösen állami szempontból való magatartását és örömmel konstatálom és ezt a konstatálást szívesen teszem, hogy különösen az utóbbi időben a román papság tekintet nélkül a képesítésre majdnem kivétel nélkül kifogástalan magaviseletet tanúsít. E tekintetben bizonyára nagy érdeme van nevelésükön kivül a vallás- és közoktatásügyi ministerium kongrua-osztályának is, mert ott olyan férfiak intézik az ügyeket, kik a román papságot ismerik és ügyeik iránt mindig jóindulat­tal viseltettek. Ha tehát ez a papság megmutatta, hogy minden időben és nehéz körűimének között is kész az állam aspiráczióinak eleget tenni és kész a kormányt jogos és jóindulatú ténykedéseiben támogatni, azt hiszem, a kormánynak és nekünk is kötelességeink vannak ezen papsággal szemben. Elismerem és örömmel ismerem el, hogy a minister ur ezen javaslat 9. §-ában gondoskodik ezen kis képesitésü papokról és az öt évnél hosszabb ideig szolgáló segédlelkészekről is. ISiem volna igazságos, ha bármely párthoz tartozó képviselő is mondaná azt, hogy ez a törvényjavaslat nem gondoskodik a papságról. Itt legfeljebb arról volna szó, hogy ezt a segélyt intézményileg, bizonyos kulcs szerint biztosítsuk, hogy az a szegény pap előre tudja, hogy az ő budgetjébe mennyi segélyt állítson be. En belőlem, megvallom, elsősorban a román papság iránti szeretet beszél, de másodsorban a méltányosság is. Ha az óvónőknek biztosítunk 1100 korona kezdő- és 2200 korona végső fizetést, ha az elemi népiskolai tanítóknak biztosítunk 1200 korona kezdő- és 3200 korona végfizetést, igazán nem méltányos, hogy a kisebb képesítésű papságot, amelyiknek ilyen magasztos hivatása van, kik az Isten szolgái, kik a népben a törvén} r ek tiszteletét és az Isten iránti félelmet ébresztik és fejlesztik, még mindig csak 800 korona kiegészí­tésben részesítsék. Bátor vagyok azt a másik momentumot is említeni, hogy nemcsak a román papság érdeké­ben emelek szót, hanem kötelességszerüleg a zsidó papság szempontjából is szükségesnek tartom ezt az intézményes gondoskodást, mert a kisebb képesitésü leikészek részére megállapított korpót­lék vonatkozik a zsidó papságra is. mert a zsidó felekezethez tartozó papság legnagyobb része is szintén kisebb képesitésü. Tudom, hogy ezt nem lehet most reparálni, hanem azt gondolnám, hogy a jövőben olyformán kellene ezt a kérdést rendezni, ahogy annak idejében a kongruát ren­dezték. Ha a magasabb képesitésü lelkésznek biztosítunk 1600 koronáról 3000 koronáig való korpótlékemelkedést, akkor a kisebb képesitésü papoknak is biztosítsunk 800 koronáról 1500 ko­ronáig való emelkedést. Nagyon jól tudom, hogy ebben a kérdésben pénzügyi tekintetek jönnek figyelembe és tudom, hogy a minister urnak kötelessége tekintetbe venni az ország pénzügyi viszonyait is s mind­annyian tudjuk, akik itt ülünk, hogy most oly mostoha viszonyok között vagyunk pénzügyileg, hogy ezt a dolgot ma reparálni nem lehetséges. De, hogy a jövőben ezt reparálni kell, s hogy a t. minister ur ezt meg is fogja tenni, arról meg vagyok győződve. Ma a pénzügyi szempontok mellett az is vezé­relte a t. minister urat, hogy az esetleg hazafiatlan érzelmű papokat ne részesítse korpótlékban, ebben a tekintetben teljesen egyetértek a minister úrral, (Helyeslés.) de amint előbb is emiitettem, én isme­rem a román papságot s kijelentem és megálla­pítani kívánom, hogy hazafiatlan papság nincsen. Lehetnek esetleg hazafiatlan papok, kikkel szemben magam kérem a minister urat, hogy a legerélye­sebben járjon el s nemcsak olymódon, hogy ne részesítse őket korpótlékban, de én ahhoz is hozzá­járulok, hogy nemcsak három évre, hanem több évre foszszák meg a fizetéskiegészitéstől is, mert haza­fiatlan papokat nem lehet tűrni ebben az ország­ban. (Igaz ! TJgy van !) Én hiszem, hogy a t. minister ur — hiszen elvégre azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk a panaszokat — meg fogja találni az utat arra, hogy ezt a sebet enyhítse. A t. ház engedelmével szeretnék még egy dolgot itt említeni, amely ugyan nincs organikus összefüggésben ezzel a törvényjavaslattal, de ha 3—4 percznyi türelmet kapok a t. háztól, (Halljuk ! Halljuk!) fogok élni ezzel a türelemmel. T. i. fel­használom az alkalmat, hogy rámutassak a román görög-katholikus egyház egy másik nagy bajára, amely kezdetben esetleg furcsának látszik, de ha közelebbről veszszük tekintetbe, nem furcsa, ha­nem szomorú. T. i. a görög-katholikus dignitá­riusoknak, azaz a görög-katholikus kanonokoknak szomoru helyzetéről kívánok szólni. Magyarországon, amint tudjuk, most az uj hajdudorogi püspökséggel együtt van hét görög­katholikus egyházmegye. Egy magyar, két — mondjuk — ruthén és négy román görög-katho­likus egyházmegye, még pedig az eperjesi és a munkácsi, a gyulafehérvári, fogarasi, szamos­ujvári, nagyváradi és a lugosi egyház megyék. Ezeknek a püspökségeknek vannak, mint min­denütt, káptalanjai, a balásfalvi egyházmegyének van tíz, a többinek pedig hat kanonokja, együtt van az országban 46 görög-katholikus kanonok. Ezeknek oly sanyarú a dotácziójuk, hogy igazán

Next

/
Oldalképek
Tartalom