Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-439

árczius 1-én, szombaton. 64 Í39. országos ülés Í9Í3 m helyesen levonta a ház határozatából azt a következtetést, hogy a törvényhozás további intézkedéséig elhalasztja ezen uj adótörvények életbeléptetését. A kormány voltaképen azt a módot is választhatta volna, hogy a költségvetési törvény 5. §-ában adott felhatalmazás alapján egy végrehajtási rendelettel halasztja el a törvényeket, azonban szerintem sokkal helyesebb arra az álláspontra helyezkedni, hogy egy külön és világos törvényjavaslatot nyújt be ez iránt és ezáltal az a nehéz kérdés, hogy vájjon a jogterületeknek az az összeütközése a régi és uj adójog közt mikéjj szabályoztassék, a törvény világos szavával döntessék el. Erre vonatkozólag a kormány javaslata most, ha elfogadtatik, világos helyzetet teremt. Ez a világos helyzet a következő : A négy adótörvény nem lép életbe addig, mig a törvényhozás azokat külön törvénynyel életbe nem lépteti. Az idén uj adókivetés a kereseti adóban nem lesz, hanem meghosszabbittatik a korábbi kivetés újra egy esztendőre. A betegápolási pótadó nem emeltetik fel 10%-ra, hanem megmarad 5%-os magasságában. Továbbá a pénzügyi bizottság most egy uj szakaszt javasol az iránt, hogy ott, ahol adóvisszatérités vagy adóelévülés tekintetében régi és uj adótörvények kollidálnak, a felekre nézve a rájuk nézve, kedvező határozmányok alkalmazandók. Ez foglaltatik a törvényjavaslatban, melyre nézve a pénzügyi bizottság nevében arra kérem a t. házat, hogy azt elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? Hantos Elemér: T. ház! Az alkotmányos élet helyreállítása óta csaknem mindegyik költségvetési vitában a szónokoknak egész sora hirdette az abszolút korszakból reánk maradt és a jövedelmi pótadóval való megtoldástól eltekintve, mindmáig lényegében változatlan adórendszernek helytelen, hibás és reformra szoruló voltát. Tizenöt esztendőn át az ankétek, memorandumok, törvényelőkészületi munkálatok hosszú sora czélozta a reform eljövetelét és amikor 1909-ben végrevalahára nagy vajúdás után megszületett és tető alá került ez a nagy munka, mindenki azt hitte, hogy a társadalmi és gazdasági osztályoknak természetszerűleg felidézett féltékenysége, versengése és a különböző foglalkozási köröknek vetélkedése ezen nagy alkotásnak a betetőzésével véget fog érni. Ehelyett azt látjuk, t. ház, hogy a jelen országgyűlés tartama alatt egyetlenegy kérdés sem foglalkoztatta annyiszor a t. ház figyelmét, mint épen az adóreform kérdése. Az előző kormány igen t. pénzügyministere a jelenlegi kormányelnök ur első indemnitási javaslatában életbeléptette a Wekerle-féle adótörvényhozásnak néhány szocziális vonatkozású rendelkezését, majd egy későbbi felhatalmazási törvényben elhalasztotta a reformot azon szándékkal, hogy a reformot kellően előkészíti, a végrehajtási rendeleteket kidolgozza. Mielőtt ez a reform életbelépett volna, a jelenlegi igen t. pénzügyminister ur egy novellát dolgozott ki, melynek az volt a czélja, hogy az adóreformnak hiányait és hibáit korrigálja, majd egy ujabb novellával a földbérlőknek az adózását rendezte és ma, t. ház, két és fél évi működés után hatodszor vagyunk abban a helyzetben, hogy ezzel az adóreformmal foglalkozzunk, amennyiben a szőnyegen levő törvényjavaslat szomorú, mert bukott hőséül az adóreformot ünnepli. Nem a saját gyermekünket, temetjük, t. ház, hanem egy olyan csecsemőt, melynek bölcsőjét mindazok, kik ma ebben a házban adóügyi és pénzügyi kérdésekkel foglalkoznak, annak idején ellenszenvvel, hogy ne mondjam ellenségeskedéssel állottuk körül. Mindannak daczára, azt hiszem, nincs senki e házban olyan igazságtalan, hogy tagadásba venné vagy kétségbe vonná, hogy ez az 1909. évi adóreformalkotás a mostani állapottal szemben jelentékeny haladást jelent. Ez az adóreform kiküszöbölt egész csomó régi adónemet és behozta a magyar törvényhozásba a modern szocziálpolitika két legnagyobb követelményét : a létminimum adómentességét és a fokozatosság elvét. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy a tisztelt kormány e nyilvánvaló haladás eüenére a törvények életbeléptetését elhalasztotta, ezt már a tisztelt előadó ur megokolta, de a dolog előzményeit a tisztelt ház minden egyes tagja is bölcsen tudja. Mozgalom indult meg, amely támaszkodva a háborús bonyodalmak által anyagi exiztencziáiában is érintett városi polgárság hangulatára, de támaszkodva e polgárság tájékozatlanságára is (Ugy van ! Ugy van 1 a jobboldalon.) követelte az adóreformnak elhalasztását és azon a czimen, hogy a kereseti adónál csakugyan voltak és vannak hibák, áldozatul követelték az egész adóreformot. Én igen helyeslem, hogy a kormány a városi polgárság hangulatával számolt és az egész adókomplexust áldozatul hozta,f azonban nem tudom megérteni a mozgalom vezetőit, hogy akkor, amikor ők a kereseti adóról és az ezzel kapcsolatos jövedelmi adóról panaszkodnak, mi czéljuk volt azzal, hogy oly adónemek elhalasztását is követelték, amelyekkel szemben soha semmi kifogás fel nem merült, amelyek szocziális szempontból nagy haladást jelentettek volna. Értem ez alatt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adóját, a tőkekamat-adót, a jövedelmi adóknak az ezen adónemekre vonatkozó elhalasztását és értem ez alatt a földadóra vonatkozó jövedelemadó életbeléptetésének elhalasztását. Vájjon meggondolták-e e mozgalom tisztelt vezetői, hogy ők azzal, hogy az egész adóreformot elhalasztják, a földbirtokot körülbelül 16 millió koronával terhelő adótól szabaditják meg, ami azt jelenti, hogy a földbirtok kamatterhe — mert hiszen a földbirtokra az adó mint dologi teher nehezedik — ezzel összesen 16 mii ióval csökken, vagyis a földbirtoknak körülbelül 400 millió koro-