Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.
Ülésnapok - 1910-441
13 márczius 4-én, kedden. 119 44í. országos ülés 191 hajlandó vagyok konozedálni, hogy mi útmutatást kexeshetünk ezekben az államokban, hiszen egész jogrendszerünkben nem egy olyan alkotást ismerünk, amelyet nyugatról vettünk át. De mindig megvolt bennünk az az őserő, hogy ezeket a nyugati intézményeket saját nemzeti sajátosságainkhoz átidomítva ültessük át, ahelyett, hogy azokat egyszerűen csak utánozva honositottuk volna meg. (TJgy van !) De ha ezt elfogadom, akkor kénytelen vagyok reáhelyezkedni arra az álláspontra, hogy vizsgáljuk a kérdést, ám vegyük például azokat a nyugati államokat, de abban az időszakban, amikor alkotmányfejlődésüknek rendjén elértek arra az álláspontra és eljutottak abba az állapotba, amely kulturális és gazdasági szempontból a mi jelenlegi állapotainknak megfelel. Hiszen csak nagyon természetes, hogy mi, akik évszázadokon keresztül kénytelenek voltunk külellenségtől körülvéve, beiviszálytól visszatartva, a saját magunk jólétét tulaj donképen félretéve, ezer ellenséggel megküzdeni, (TJgy van ! TJgy van !) mi ezen idő alatt nem voltunk képesek különböző intézményeinket ugy fejleszteni, amint azt szerencsésebb viszonyok közt lévő nyugati szomszédaink tehették. (TJgy van ! TJgy van !) Ha tehát a nyugati államok példáját akarom szem előtt tartani, akkor vissza kell nyúlnom a nyugati államok történetébe, arra az időpontra, amikor az ő kulturális és gazdasági viszonyaik a mi kulturális és gazdasági viszonyainknak felelnek meg. (Igaz! TJgy van!) És ha ezt teszem, akkor önkéntelenül, minden anglomániától távol és mentesen, elsősorban az alkotmányfejlődés szempontjából mihozzánk legközelebb álló Angliára kell gondolnom, arra az államra, amely nagyon indusztrializálódott, sokkal jobban, mint bármely más európai állam, és amely azért ma sem érkezett meg a választójogi reform terén a francia radikalizmus álláspontjára. (Igaz! TJgy van!) És eszembe jut az angolok legnagyobb történetírójának, Macaulaynek egy kijelentése, amelyben azt mondja, hogy nekünk az a szerencsénk, hogy mi alkotmányjogi szempontból akkor, amikor javítanunk kellett, mindig csak azt néztük, hogy hol a baj és sohasem mentünk tovább, mint a felismert tényleges baj orvoslásáig. (TJgy van!) Ezt a példát, a legfejlődöttebb nyugati államnak ezt az útmutatását a magam részéről készségesen elfogadom útmutatásul, mert ez a kijelentés nekünk megmutatja az utat, amelyen nekünk is alkotmányunk fejlődése rendjén a fokozatos haladás szempontjából mennünk kell. (Igaz! TJgy van!) És ha visszatekintünk az e kérdés körül felmerült teoretikusok, de ha visszatekintünk gyakorlati politikusainknak e kérdés szempontjából elfoglalt álláspontjára, akkor a közelmúltig azt látom, hogy mind a teoretikusok, mind a praktikus politikának nagyságai mindig ezt a most általam felállított és emiitett elvet tartották szem előtt. (TJgy van! TJgy van!) Hiszen elég rámutatni az 1869—1872-iki országgyűlésre, amely az alkotmányos aera helyreállítása után elsőizben foglalkozott a választói reform kérdésével. Ha azokat a beszédeket, amelyek ott különböző oldalról elhangzottak, mérlegelés tárgyává teszem, azt látom, hogy ők akkor a 48-iki törvényhozásnak bizonyos hibáit felismerve, nem egy radikális reform megalkotására határozták el magukat, hanem megelégedtek azzal, hogy az 1848-iki törvényalkotásnak hézagait kipótolják, egyszóval: összeilleszszék azokkal a viszonyokkal, amelyek közt az állam az 1869—1872. év folyamán volt. De tovább megyek. Amikor 1903-ban, ha jól tudom, az akkor még egységes ellenzéknek a megbízásából Kossuth Ferencz t. képviselőtársam (Halljuk ! Halljuk !) a választói reformra vonatkozó indítványt terjesztett elő, nem a választói reform radikális gondolata lebegett szeme előtt, (TJgy van!) hanem egyszerűen ugy állította oda a kérdést, hogy kívánja a választói jog reformját adóczenzus leszállításával és a választókerületek igazságos beosztásával. (Igaz! TJgy van!) És ha rágondolunk arra, hogy alig 10 év választ el attól az időtől, amikor az ellenzék, amelynek programmjáhan fel volt véve ideál és végezel gyanánt az általános, egyenlő választójog, erre a majdnem konzervatív álláspontra helyezkedett rá, akkor csak őszinte csodálatomnak adhatok kifejezést, amikor azt látom, hogy ma ugyanazok a férfiak, akik 10 évvel ezelőtt ezt az álláspontot foglalták el, ott haladnak azon úgynevezett munkáslégiók élén (Igaz! TJgy van!) akiknek zászlajára az általános, egyenlő és titkos választójog van irva. (TJgy van! TJgy van!) De menjünk egy lépéssel tovább a történeti fejlődés rendjén, és rátalálunk csakhamar egy kísérletre, amelyet, ugy mondják, a magyar nemzeti álláspontnak letörésére talált fel az ő szerzője, ott van a Krístóffy ki nem dolgozott, néhány paragrafusból álló tervezete, amely tekintve, hogy a választói jogot az életkoron és az írni-olvasni tudáson kivül semmi más czenzuális kellékekhez nem köti, kétségkívül az általános választói jog álláspontján áll; micsoda óriási nagy ellenhatást, micsoda nagy ellenszenvet és ellenállást váltott ki ez a javaslat. És ismét csak arra kell rámutatnom, hogy ugyanazok, akik akkor kezet kézbe téve, a magyar alkotmány megmentésének szent nevében foglaltak állást ezzel a javaslattal szemben, akik elveiknek ideiglenes, ha nem is félretételével, de felfüggesztésével hajlandók voltak nehéz viszonyok között kormányt vállalni, kijelentették, hogy ezt azért teszik, hogy az országot megmentsék egy radikális választói jog veszélyeitől. (TJgy van ! TJgy van! Taps a jobboldalon.) Az ő hazafias belátásuk emelte őket erre a
