Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

120 kkí. országos ülés 1913 márczius í-én, kedden. kétségkívül helyes felfogásra, hogy t. i. ezzel a javaslattal szemben, amely sírját ásná a magyar nemzeti államnak, kötelességük az aktivitás terére lépni, (Ugy van!) Igaz, hogy az úgynevezett választójogi kormány csak kormányzatának utolsó éveiben készült el javaslatával, amelylyel nemcsak a radikálisok, hanem mi sem tudtunk egyetérteni, akik pedig liberális irányban kívánjuk a választói reformot megalkotni. Az Andrássy-féle pluralitásos javaslat volt ez, amely hibái ellenére birt azzal a nagy előnynyel, hogy megvolt benne a becsületes törekvés és az őszinte szándék, hogy a pluralitás révén mintegy kiegyenlítse az intelligenczia vezető szerepére káros befolyását. (TJgy van! a jobboldalon.) A pluralitásos javaslatot benyújtották a házban, de bizottsági tárgyalás elé sem került. Változtak a viszonyok, a koaliczió felbomlott, a kormány lemondott és azután a Khuen-kormány vette programmjába a választói reformot az általános választói jog elvi alapján, ugy hogy a magyar nemzeti, államnak minden érdekét érvényre fogja juttatni. (Helyeslés a jobboldalon.) A Khuen-kormánynak be kellett várnia az általános népszámlálás adatait, mert hiszen csak ezek nyújthattak kézzelfogható támpontot a számarányok megállapításánál. Ez a kormány azonban a reformot nem valósíthatta meg, ós igy a feladat a Lukács-kormányra hárult. A kormány javaslata, íme keresztülment egy nagyszámú bizottság lelkiismeretes munkája által biztosított retortán és most szerencsónk van ennek a javaslatnak egyes intézkedéseit a képviselőházzal megismertetni. Mielőtt azonban a javaslatnak megokolására térnék át, legyen szabad közbevetőleg még egy, az alkotmány fejlődése szempontjából kétségkívül fontos mozzanatra rámutatni, és ez a mozzanat az ellenzéknek az a javaslata, amelyet a kormány programmjában hangoztatott elvekkel szemben összeállított, és amelyre az egész ellenzék egyesülten reáhelyezkedett, mintegy szembeszegezvén azt a kormány tervezett javaslatával. Ez a javaslat, amint méltóztatik tudni, tulajdonképen ugyanazon értelmi czenzus álláspontján áll, amely a mi törvényjavaslatunknak is gerincze. Az egyesült ellenzéknek választói reformpropozicziói azzal a kijelentéssel kezdődnek, hogy a választójog alapját képezi a hat elemi iskola sikeres elvégzésén alapuló értelmi czenzus. A mi javaslatunk indokolása majdnem szórói-szóra azt a kijelentést tartalmazza, hogy a javaslat gerinczét képezi a hat elemi iskolán alapuló értelmi czenzus. Mivel azonban ugy az ellenzék felfogása, mint a kormány álláspontja szerint népoktatási törvényeink végrehajthatlansága és az ország kulturális állapota ezen értelmi czenzus elfogadása esetében a választói jogra méltán igényt tartó választópolgárok egy nagy részét kizárná, kénytelen volt ugy az ellenzék, mint a kormány ezen magasabb értelmi czenzust leszállítani és e tekintetben ugy az egyik, mint a másik javaslat egy lépcsővel leszállva, az írni és olvasni tudást fogadja el, mint legalacsonyabb értelmi czenzust. A két javaslat között azonban egy lényeges különbség van, amennyiben míg az egyesült ellenzék javaslata szerint az irni-olvasni tudás, a 24-ik életév és a lakásczenzus képezné azokat a kellékeket, melyek az átmeneti időben választói joghoz juttatnák a polgárokat, addig a mi javaslatunk szerint az állampolgárságtól és az életkortól eltekintve a domicilium általános kelléket képez, de nem ezenzuális kelléket. A kettő között t. i. az a különbség van, hogy mig az egyesült ellenzék javaslata nemcsak egy és ugyanazon községben, az ő javaslatuk szerint egy választókerületben való egy évi lakás kellékét kívánja meg, hanem a lakást, mint czenzust állítja oda, azt mondván, hogy egy szobából és konyhából vagy konyharészből álló lakással kell bírnia annak, ki a választói jogra igényt tart, a mi javaslatunk ennél kétségénkivül liberálisabb állásponton áll, amennyiben kizárólag a domicicziumot, vagyis az egy helyben való lakást, a lakás-czenzus nélkül kívánja meg általános kellék gyanánt. (Igaz! TJgy van!) Midőn én igy csak nagy vonásokban rátereltem a figyelinet az ellenzék javaslatára, engem tulajdonképen az a szándék vezetett, hogy felhívjam a képviselőház figyelmét arra, hogy az ellenzék javaslata tulajdonképen miféle eredménynyel járna. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású, hogy egy idő óta, bizonyos körökben a választói rendszer szempontjából, egy különös idea tartja fogva a lelkeket és ez az idea röviden kifejezve a számoknak egy bizonyos elhatározó és döntő fontosságot tulajdonítva, ugy állítja fel a tételt, hogy a választói reform jó vagy rossz, aszerint, amint ennyi vagy annyi választót juttat választói joghoz. A Kristóffyféle javaslat szerint 2,600.000 lélek jutott volna választói jogosultsághoz. Az ellenzék ezt a 2,600.000-et leszállította 2,400.000-re és arra az álláspontra helyezkedett, hogy jó az a választói rendszer, amely ebben az országban 2,400.000 léleknek választói jogot ad. Én nem akarok vitázni afelett, vájjon ez a kiindulási pont helyes-e vagy helytelen, ki akarom emelni azonban azt, hogy azok a statisztikai adatok, melyekre mi számításainkat fektetjük, napnál fényesebben igazolják azt, hogy azon ezenzuális kikötések mellett, melyeket az ellenzék javaslata az ő reformmozgalma alapjává tesz, nem 2,400.000, hanem 2,900.000 embernek fog választói jogot adni, vagyis 500.000-rel többnek, mint amennyit maga az ellenzék kontemplált, 500.000 emberrel többet, mint amennyit ők ennek a hazának érdekében állónak tartanak. (TJgy van! TJgy van!) T. képviselőház! Kezemben vannak az összes adatok. Foglalkoztam azzal a kétség-