Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-403

403. országos ütés 1912 június 24-én, hétfőn. 63 és túlságos adókulcsokkal nem akar kísérletezni. Már pedig ha a régi adókulcsok megmaradtak volna, vallomásokat nem adtak volna be és lehetetlen lett volna neki arra szoktatnia a polgárokat is, hogy őszintén, tisztességesen tárják fel a jövedelmeiket. (Ugy van ! Ugy van !) Miután a vallomás mind a két adónemnél, ugy a kereseti adónál, mint a jövedelmi adónál kötelező, nézetem szerint a kumulált adókulcsok mellett az állam is igen rosszul járt volna, mert ott lettünk volna, ahol 1875-ben, vagyis a jövedelmi adónak tervezett adó eltorzult volna valamely reál vagy hozadéki adó korcsfajává. Mindezeken csak ugy lehetett segíteni, ha a pénzügyminister ur a két adónak ezen kapcsolatát megváltoztatja s mindenekelőtt az adó kulcsát leszállitja. Több mindenféle terv volt a pénzügyminister ur előtt abban a tekintetben, hogyan lehetséges ezen elismerem, igen nehéz és a mostam viszonyok között még súlyosabbá tett kérdést megoldani, s magam is bátor voltam egy megoldási móddal előlépni, amelyet az ipari köröknek tekintélyes része elfogadott. Azonban őszinte irigységgel el kell ismernem, hogy a pénzügyminister urnak melgoldási terve jobb valamennyinél és a jelenlegi helyzetbe sokkal jobban beilleszthető, mint bármelyik azok közül, amelyeket eddig ismertem. A pénzügyminister ur terve a következő : ő a kereseti adó kulcsát leszállitja 3%-ra. Ezen 3%-os adókulcs mellett a polgárok tisztességgel vallhathatnak, de vallaniok kell is, annál is inkább, mert a kisebb exisztencziák még kevesebbet fognak fizetni, vagyis 800 koronától 1000 koronáig 1%-ot, 1000 koronától 2000 koronáig 2%-ot és a 3% csak 2000 koronán felül éretik el. Azt hiszem, ez méltányos és a modern európai államok kulcsának is megfelelő adókulcs és minden esetben távol van mostani nevetségesen névleges 10%-os adókulcsunktól. (Igaz ! Ugy van !) A pénzügyminister urnak azonban, midőn az adókulcsot leszállította, kellett arra is gondolnia, hogy legalább ez az adó megkapható legyen, nevezetesen az a 29 millió, amelynek most egyenes adóban be kell folyni. Erre nézve azt a megoldást ajánlotta, hogy egy kontingenst állapítsunk meg, amely kontingensnek el kell éretni. Ha nem éretnék el ez a kontingens, akkor joga van az adót felemelni. De az adóemelésnek megvannak a törvényes határai ; magasabbra az adót, mint 3%-ot 4%-ra, a 2%-ot 22/3%-ra, az 1%-ot pedig li/s%-ra fel nem emelheti. Őszinte meggyőződésem szerint a pénzügyminister ur nemcsak társadalmi szempontból járt el igen humánusan és helyesen, de mint fináncz is helyesen számított, mert ezen adókulcsok mellett sokkal inkább meg fogja kapni a maga adóját, mintsem sokkal nagyobb adókulcsok mellett, s azt hiszem, hogy a kontingensnek érvényesítésére egyáltalában nem lesz szükség. A pénzügyminister ur azonban tovább megy és azt mondja, hogyha leszállitja az adókulcsot, ugyanakkor felemeli a büntetéspénzeket, azoknak a büntetéspénzeit, akik igy sem akarnak vallani. S itt a büntetéspénzeknél a pénzügyminister ur egy igen érdekes és még sehol a külföldön meg nem próbált újítást hoz be, nevezetesen a büntetéspénzeknél is bizonyos létminimumot állapit meg, azt mondván, hogy különösen a reform megvalósításának első esztendejében igen sokan lesznek, akik nem tudnak vallani. Ennélfogva azt mondja, hogy csak azokat sújtja ezzel a súlyosabbá tett büntetéssel, akiknek házadónál legalább 1000 korona, jövedelmi, adónál legalább 10.000 korona jövedelmük van, mert ezektől méltán elvárhatni, hogyha tisztességes az adókulcs és jó az adókivető bizottság, őszintén előtárják a maguk jövedelmét. • ' Ez volna a főprobléma, amelylyel a javaslat foglalkozik s amelyet a t. pénzügyminister ur szerintem az adott igen nehéz viszonyok mellett szerencsés kézzel és józanul old meg, a mi hazai különlegességeinket tekintetbe véve. Nem habozom — amint már előbb is emiitettem — annak kijelentésével, hogy én csak átmenetnek képzelem ezt az állapotot. Szerintem itt is előbb-utóbb át kell menni a reformnak egy későbbi, de ma még meg nem birt állapotára, amely körülbelül az volna, hogy a kereseti adó helyett az ingó vagyon megadóztatása hozatnék be. ugy mint Poroszországban az Ergänzungsteuer-törvény és a hozadéki adóknak egy része, különösen a házadó a községeknek volna átadandó, mert a házak értékének növekedése voltaképen nem egyes embernek, hanem a község közös munkájának eredménye. Méltó volna tehát, hogy ez az adó legyen az az alap, amelyen a községek háztartása nyugszik és ha már azzal a szerencsétlen pótadó-rendszerrel, amely ma megvan, nem is lehet teljesen szakitanunk legalább le lehessen azt szállítani. (Helyeslés.) Elismerem, hogy a pénzügyminister urnak 1913 január 1-étől kezdve igen súlyos és nagy nehézségekkel kell majd megküzdenie. Minden adóreform bevezetése nagy nyikorgásokkal jár. De ez az adóreform, amikor tárgyi adók helyébe jövedelmi adót kell fizetni, fokozza mindezeket a nehézségeket, tekintve azt, hogy a fináncznak — hogy ugy mondjam — a fejét meg kell fordítani és mig eddig a vagyontárgyakat látták, a házat, a földet, ezután az egyént kell nézniök, az embert, akiben egyesül a jövedelem és ezáltal progresszív módon megadóztathatóvá lesz. A finánczfelfogásnak ez a megfordulása még sok nehézséggel fog járni; azt hiszem, évek fognak eltelni, amig az állam hozzászoktatja polgárait ahhoz, hogy a maga részéről is becsületes adóreformot akar keresztülvinni. Most még három kis részlete van e javaslatnak, amelyet meg kell említenem, és azzal befejeztem feladatomat. Az elsőről már szóltam is. Arról van szó tudniillik, hogy ugy kell konstruálni a dolgot, hogy a reform következtében a polgárok választójogukat el ne veszítsék. Erre nézve a javaslat kellő intézkedéseket tartalmaz. Vagyis akinek az adóalapja ugyanaz marad, mint eddig, ha nem is fizeti azt az adót, mint eddig, meg fogja