Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-403

62 W3. országos ülés 1912 június 2^-én, hétfőn. azzal a gondossággal, mint amelylyel azt megalkotni kellett volna. Minden túlzás nélkül állithatom, hogy az akkori képviselőház határozottan rontott az eredeti törvényjavaslaton és némely olyan módosítást fogadott el, a törvény akkori kiváló nagy tervezőjének ellenére is, amelyek folytán a törvények régi alakjukban egyáltalában nem hajthatók végre. (Igaz! TJgy van !) T. képviselőház ! Hogy mi a fő baja a törvénynek, ezt én már házom izben voltam bátor elmondani : Akkor, amikor a pénzügyi bizottság nevében az 1910-iki indemnitást előterjesztettem, akkor, amidőn az 1911-iki, majd pedig az 1912-iki költségvetést elfogadásra ajánlottam a t. háznak. (Halljuk! Halljuk!) Mind a három alkalommal arra helyeztem a súlyt, hogy az adóreform azon töméntelen sok száz paragrafusának, amelyekből az áll, egész sorsa azon a kérdésem fog megfordulni, azon a czentrális kérdésen nyugszik, hogyan lesz lehetséges a jövedelmi adót progresszív alapon, létminimum-mentességgel ugy alkotni meg, hogy a kereseti adó kérdése azzal szerencsés kapcsolatba hozassék. A törvényjavaslatnak jelenleg is ez a baj a czentrális problémája. Maga a törvényjavaslat ezeket a főkérdéseket IV. fejezetében tárgyalja s én most a többi részekre nem is kivánok bővebben kitérni, mert azok — hogy ugy mondjam — a vegyes intézkedések egész sokaságát tartalmazzák. Vagy olyan szakaszok, amelyek az 1909-iki adótörvényből kimaradtak, vagy olyanok, amelyekről most. mivel végrehajtási utasítás készül, kitűnt, hogy olyan módon egyáltalában keresztül sem vihetők, vagy végre, bizonyos adóigazgatási eltolódásokat jelentő intézkedések, amelyekre csak néhány szóval leszek bátor kitérni. A fődolog — ismétlem — az adótörvény IV. fejezete, amely a kereseti adó és a jövedelmi adó kapcsolatát a pénzügyministernek uj terve szerint más, uj módon akarja megoldani. Ez az, amire a t. ház figyelmét néhány perezre kérem. (Halljuk ! Halljuk!) Miután a javaslat némely támadásoknak van kitéve, felteszem a kérdést, hogy ez tökéletes törvényjavaslat-e ? Erre azt kell válaszolnom, hogy nem tökéletes javaslat. Nem az már szerkezeténél fogva sem, mert hiszen nem képez egy organikus egészet, hanem minden intézkedése, hogy ugy mondjam, utána szalad az 1909-ben meghozott egyenesadótörvény valamely szakaszának. Nem tökéletes a törvényjavaslat azért sem, mert nálunk elméletileg helyesen a kereseti és jövedelmi adó kapcsolatának kérdését megoldani nem lehet. Nem lehet azért, mert voltaképen a jövedelmi és kereseti adó a városi kereső lakosság egyazon terhét képezte. Az a körülmény, hogy ez az adókönyvekben különféle czimü rovatokba iratik be, az adózó polgárt roppant kevéssé érdekli; ez legfeljebb a fináneztudomány szempontjából bir jelentőséggel. Elméletileg tehát a leghelyesebb megoldás az lett volna, amelyet Poroszország, a német államok és S váj ez némely kantonja keresztülvittek, hogy ugyanakkor, midőn a jövedelmi adó behozatik, a kereseti adó vagy eltöröltessék, vagy átadassék a községeknek. Ez nálunk pénzügyi okokból nem lehetséges, mert erre a 29 millióra az államnak szüksége van. De nem lehetséges azért sem, mert a pénzügyminister ur helyesen azon álláspontból indult ki, hogy nem szabad az adóreform reformját — mert hiszen igy nevezhetem a javaslatot — ugy megalkotni, hogy a különféle társadalmi osztályok terhei egymásra tolassanak, már pedig ha a városi lakosság kereseti adóját eltörülte volna, ennek adóterhét más társadalmi osztályok vállaira kellett volna hárítania. Minthogy ez ki volt zárva, ezért ismétlem, tökéletes megoldást nem lehetett találni, azonban lehetséges volt ezen probléma olyan megoldását találni, amely az adott viszonyok között, midőn a törvények már megalkottattak megfelel és amely a nehéz körülmények között átmenetileg a lehető legjobb megoldást foglalja magában. (Halljuk ! Halljuk !) E tekintetben sem 1908-ban nem hallgattam el, sem most nem hallgatcm el azt a nézetemet, hogy részemről az 1909-iki megoldást sem pénzügyi, sem társadalmi szempontból szerencsésnek nem tartom. (Halljuk !) Pénzügyi szempontból rendkívüli nehézségekkel járt az 1909-iki megoldás. A kereseti adót megtartja 5% erejéig és ugyanakkor behoz egy 5%-ig emelkedő jövedelmi adót; mindakettőnél vallomásokat követel, vagyis, hogy ugy mondjam, a polgárt teljesen levetkőzteti az adókivető hivatal előtt és e mellett 800 koronáig terjedő jövedelem után nem adóztat.Ez először is azt jelentette volna, hogy az adókivető bizottságoknak meggyült volna a baja, mert a legkisebb adó 40 korona lévén, vagy a polgároknak a 800 korona jövedelemmel biroknál is sokkal nagyobb rétegét egyáltalában fel kellett volna menteni az adó alól, (TJgy van !) és ennek következtében pénzügyi eredményt nem értünk volna el, vagy pedig olyanokat, akik 10—20 korona adót elviseltek volna, egyszerre 40—45 K jövedelmi adóval kellett volna megróni. Nem is szólva arról, hogy ez a választójog elvesztésével járt volna, mert hiszen a kereseti adó alá eső polgárok legnagyobb része azon alapon szavaz, hogy 20 korona adója van. Ha ezt most eltöröljük, csak azok szavazhatnak, akik 40 korona adót fizetnek és ennélfogva valóságos szavazati jog-irtással ért volna fel a javaslat ilyen, semmiféle törvény által ki nem pótolható intézkedése. De szerintem eltévesztette ez a reform főczélját, mert a nagy reform főczélja, hogy a jövedelmi progresszív adóhoz necsak a törvényhozás, de az egész magyar közvélemény hozzáalakuljon és hogy lehetséges legyen a vagyonosabb osztályokra feljebb tolni az adó terhét. Ha ezt keresztül akarjuk vinni, az állam köteles szigorú adóerkölcsöt követelni polgáraitól, de a szigorú adóerkölcsöt csak ugy követelheti, ha először ő maga kezdi el,